Magyar fotós nyerte a 2021-es iPhone Photography Awards fődíját

A világ legismertebb telefonos fotópályázatán, az iPhone Photography Awards-on a szakmai zsűri idén Kerekes István Erdélyi juhászok című fényképét ítélte a legjobbnak.

2007-ben Steve Jobs –az Apple egykori elnöke – által prezentált iPhone áttörést hozott az okostelefonok piacára. Ezután a készülékek népszerűsége elképesztő sebességgel nőtt, és világszerte a hétköznapi életünk részévé váltak. Ennek is köszönhető, hogy egyre többen fedezik fel a fényképezés örömét. Ráadásul a modern technológia annyit fejlődött – és néhány telefonba 3-4 kamerát is beépítenek – hogy éles, kiváló minőségű képeket készíthessünk. Nem véletlen, hogy a telefonos képekkel egyre több pályázatra jelentkezhetünk. Ezek közül az első és legrégebb óta futó verseny, az iPhone Photography Awards.

Az IPP Awards-ot 2007-ben rendezték meg először, vagyis idén már 14. alkalommal hirdették ki a verseny legjobbjait. A zsűri minden olyan fényképet elfogad, amelyet iPhone-on vagy iPad-en rögzítettek, és nem módosítottak számítógépes képszerkesztő programokkal. A telefonon megtalálható filterek viszont szabadon alkalmazhatók. A pályázat fődíja mellett a 16 kategória – absztrakt, építészet, gyermekek, városi élet, környezet, táj, életmód, természet, egyéb, panoráma, emberek, portré, sorozat, csendélet, naplemente és utazás – első három helyezettjét is díjazzák. Az idei fődíjat, illetve az ezzel járó Az év fotósa címet Kerekes István kapta Erdélyi pásztorok című fényképéért. A díjnyertes kép két férfit ábrázol, akik egy rideg, téli környezetben állnak, miközben mindketten egy fiatal bárányt tartanak a karjukban. „Az emberek szeme és környezetük sivársága megindító, erős kontrasztot képez a bárányok által képviselt reménnyel, ártatlansággal” – olvasható a nyertes pályaműről az IPP Awards hivatalos weboldalán. Nézzük néhányat a pályázat legjobb fotói közül.

Erdélyi Juhászok, Kerekes István

Fotó: IPP Awards

Kötődés, Sharan Shetty (1. helyezett – Az év fotósa)

Fotó: IPP Awards

Séta a Marson, Dan Liu (2. helyezett – Az év fotósa)

Fotó: IPP Awards

Séta a levegőben, Jeff Rayner (3. helyezett – Az év fotósa)

Fotó: IPP Awards

Cukor, Yuexiang Wang (1. helyezett – Építészet)

Fotó: IPP Awards

Hálózat, Dong Wei (1. helyezett – Gyerekek)

Fotó: IPP Awards

Kilátások, Liz Huang (1. helyezett – Városi élet)

Fotó: IPP Awards

Repülés Iguazuból, Lizhi Wang (1. helyezett – Tájkép)

Fotó: IPP Awards

A régi edzőterem, Mahabub Hossain Khan (1. helyezett – Életmód)

Fotó: IPP Awards

Új ruhák az oszlopnak, Zerry Song (1. helyezett – Egyéb)

Fotó: IPP Awards

A felhők felett, Gabriele Rodriquez (1. helyezett – Panoráma)

Tekintetek, Kysten Crabtree (1. helyezett – Portré)

Fotó: IPP Awards

Forrás: My Modern Met
Nyitókép: Kerekes István/IPP Awards

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: