„Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal. Az az ember, aki nem olvas, csak egyet.”– Az irodalomterápia gyógyító és személyiségformáló erejéről

„Amikor olvasunk, magunkat is olvassuk” – vallja Szalai Lilla irodalomterapeuta, akivel az irodalmi művek személyiségformáló hatásáról, a lassú olvasásról és a szövegek élményszintű felhasználásáról, mint az irodalomterápia módszeréről beszélgettünk.

George R. R. Martin, a világhírű A tűz és jég dala című fantasy-regényciklus írója egyszer azt mondta: „Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal. Az az ember, aki nem olvas, csak egyet.” Mégis, a TikTok-videók és az Instagram térnyerésével csökken a rendszeresen olvasók száma. Az utóbbi években készült felmérések arról számoltak be, hogy az emberek többsége közösségi média oldalakat, rövid elektronikus üzeneteket, internetes portálokat olvas napi szinten, holott – különösen a mostani, bizonytalan időkben – nem szabadna megfeledkeznünk a történetek erejéről.

Önismeret és az olvasás népszerűsítése

A szépirodalmi művek gyógyítják a lelket, és hozzásegítenek a mélyebb önismerethez, erre épít a Magyarországon az elmúlt néhány évben népszerűvé váló irodalomterápia. A Magyar Irodalomterápiás Társaság honlapja szerint a módszer szövegek élményszintű felhasználásával támogatja a személyiségfejlődést. Szalai Lilla irodalomterapeuta úgy gondolja, a foglalkozások célja kettős. Elsődlegesen fejlesztik az önismeretet, segíthetnek a szorongások leküzdésében, a konfliktuskezelési képesség fejlesztésében, támogathatják bizonyos mentális betegségekben szenvedők gyógyulását, másodlagos céljuk pedig az olvasás népszerűsítése. „Ritkán kérdezem meg a résztvevőktől, hogy konkrétan mit is szeretnek olvasni, mert akkor nem érvényesül a választott szöveg okozta meglepetés ereje. Az irodalomterápia varázsa abban is rejlik, hogy viszek például egy verset, ezáltal gyakran az is megszereti a lírát, aki előtte sohasem olvasott verseket. Az irodalomterápia kitágíthatja világunkat eddig ismeretlen olvasmányélmények felé, új tapasztalatokat hozhat az életünkbe.” Lilla szerint, amikor olvasunk, magunkat is olvassuk. „A szépirodalmi művek közül mindig azok ragadnak meg minket a legjobban, amelyekhez kapcsolódni tudunk, mert hasonló problémákat, élethelyzeteket dolgoznak fel, mint amit akkor aktuálisan átélünk. Ezért fordulhat elő például az, hogy egy könyvet húszévesen félrerakunk, mert nem érint meg bennünket, aztán ötvenévesen újra elővesszük, és életünk egyik legjobb regényének tartjuk.”

Új trendek az irodalomterápia szolgálatában

Lilla úgy látja, az olvasás már önmagában is lehet önismereti munka, ha valaki értőn olvas, és elgondolkodik rajta, feldolgozza magában az élményt. Ezt a gondolatot támogatja a néhány éve a „slow movement” keretében létrejött „slow reading”, a mozgalom, ami a kapkodó, rohanó életmódunkkal szembeszegülve az olvasásban is igyekszik lassítani a tempón. Követői szerint gyors, felületes olvasással nem lehet elmélyülni a szövegben, például a cselekmény szempontjából másodlagos jelentőségű, de érzékletes leírások által generált érzékeléseket (látványokat, színeket, illatokat) csak a ráérős olvasó élheti át, miközben ezek is hozzátartoznak a teljes olvasmányélményhez. Lilla szerint a lassú olvasás mozgalma sok pozitívumot hordozhat magában.

Fontos lenne a mély, értő olvasás népszerűsítése, például hogy ne szóljon a háttérben a televízió, ne beszélgessenek mellettünk, hanem olvasás közben csendesedjünk el, merüljünk el a könyvben, és csak befelé figyeljünk.

„Ilyenkor jöhetnek olyan felismerések önmagunkról, amelyek a rohanás közepette nem feltétlenül jutnának eszünkbe.” Mesél például egy nagyon nyitott, szociális típusú férfiről, akinek bár sok ismerőse, barátja volt, amikor elolvasták és feldolgozták Borbély Szilárd: A bizalomhoz című versét, rájött, hogy, nem tud megemlíteni senkit, akiben igazán megbízna. „Az ilyen felismerések jók, ezeken lehet utána gondolkodni, megérteni, hogy miért van így, és változtatni rajta.” Lilla úgy látja, az önismeret fejlesztéséhez az is hasznos lehet, ha részt veszünk a mostanában egyre népszerűbb olvasási kihívásokban. „Ha a kihívás nem határoz meg konkrét könyveket, csak témákat, műfajokat vagy valami speciális kritériumot – például egy könyv, aminek kérdés a címe –, az kifejezetten megmozgatja az agyunkat, kutatómunkát igényel, így még izgalmasabbá teszi a játékot. Olvasást népszerűsítő hatásuk és az általuk átélt közösségi élmény pedig megkérdőjelezhetetlen. Ha az emberek megbeszélik, együtt feldolgozzák az olvasottakat, és hogy miért éppen az adott könyvet választották, azt már csak egy lépés választja el az irodalomterápiától.”

Gyógyítja a lelket és gondolkodásra sarkall

Az irodalomterápia lehet egyéni vagy csoportos, de közös bennük, hogy egy foglalkozás kiindulópontja mindig egy szöveg, amelyet általában a foglalkozás elején olvas fel az irodalomterapeuta, és a résztvevők spontán reflektálnak rá. A csoportok mindig egy adott téma – például önismeret, párkapcsolati vagy kötődési problémák – köré szerveződnek, és általában tíz alkalomra hirdetik meg őket. Az egyéni beszélgetések tematikája kevésbé kötött, ott az irodalomterapeuta és a kliens együtt tűzik ki a célt, és határozzák meg az alkalmak számát, majd a végén megbeszélik, hol tartanak, szükség van-e még a közös munkára. A résztvevőknek mindkét esetben lehetőségük nyílik arra, hogy a közös gondolkodás és önreflexió segítségével külső szemszögből is lássák a problémáikat és önmagukat, következmények nélkül gondolkodjanak alternatív megoldásokon, döntéseikben tudatosabbá váljanak, és felismerjék, hogy egymásnak ellentmondó vélemények teljesen egyenrangúak is lehetnek. Lilla elmesél egy történetet, amikor az egyik foglalkozásra József Attila: Kopogtatás nélkül című versét vitte.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.
A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul, amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

A csoport egy tagja addig azt a magyar irodalom egyik legszebb szerelmes versének tartotta, míg más feszült lett tőle, mérgezőnek találta ezt a fajta, általa fojtogatónak vélt szerelmet. A foglalkozáson mély beszélgetés alakult ki a témáról, ami lehetőséget adott arra, hogy mindenki átgondolja viszonyát a szerelemhez és a párkapcsolatokhoz. „Az irodalomterápia abban több, mint amikor önmagunkban vagy a barátainkkal, ismerőseinkkel együtt gondolkodunk egy könyvről, hogy bár utóbbi esetben is megfogalmazódnak bennünk az életünkre vonatkoztatható sejtések, nem biztos, hogy megértjük, kimondjuk és feldolgozzuk őket. Az irodalomterapeuta viszont felteszi azokat a kérdéseket, amelyek rávezethetnek az olvasmányélmény és az élethelyzetünk összefüggéseire, ezáltal kénytelenek leszünk megfogalmazni és hangosan kimondani azokat, ami segíthet a feldolgozásban, majd a továbblépésben.” Lilla felidéz egy másik történetet. „Az egyik csoportba jött egy lány, aki az első alkalmakon csendes volt, keveset szólt, majd egyszer, egy közös olvasmányélmény hatására kiszakadt belőle, hogy néhány éve lépett ki egy bántalmazó házasságból, ami után magába fordult, teljesen bezárkózott. Évek óta ez volt az első közösség, ahová rendszeresen eljárt, és itt tudott először nyíltan beszélni a traumájáról is.”

A művészetterápiás módszer számos helyen alkalmazható, a szakemberek ugyanúgy specializálódnak, mint például a pszichológiában. Vannak, akik börtönökben tartanak irodalomterápiás foglalkozásokat az elítéltek társadalmi reintegrációjának elősegítésére, mások addiktológiai osztályokon alkalmazzák más terápiák kiegészítéseként. A módszer előnye, hogy egy életen át bármikor a segítségünkre lehet. A meseterápia már kisgyerekkortól segíthet legyőzni a szorongást és a félelmeket, az irodalomterápia pedig kamaszkortól az idős emberekig mindenkinek adhat valamit, ami gyógyítja a lélek sebeit, és hozzájárul a mélyebb önismerethez.

Szerző: Lebedi Réka
Nyitókép: Westend61/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Legnépszerűbb cikkek: