„Ismerem az erőt, ami egy fiatal lány szívében lakozik, ha küldetése van” – minden idők legfiatalabb Nobel-békedíjasa a Vouge címlapján

Malala Yousafzai 2014-ben minden idők legfiatalabb Nobel-békedíjasa lett, aki a lányok oktatáshoz való jogaiért küzdött szülőhazájában, Pakisztánban. Most a brit Vogue címlapján szerepel.

A 23 éves, Nobel-békedíjas, emberjogi aktivista, Malala tavaly végzett az Oxfordi Egyetemen, ahol filozófiából, politikából és közgazdaságtanból szerzett diplomát. „Szó szerint nagyon izgatott voltam a diákévektől. A barátaimmal McDonald’s-ban ettünk, pókereztünk. Élveztem minden egyes pillanatot, mert még soha nem láttam ennyi mindent azelőtt. És soha nem tölthettem időt korábban a korombeliekkel” – nyilatkozta a fiatal aktivista.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

British Vogue (@britishvogue) által megosztott bejegyzés

14 éves korában tálib fegyveresek fejbe lőtték, miután szülőföldjén, Pakisztánban a lányok oktatásáért kampányolt. „Sosem élvezhettem a korombeliek társaságát, mert miután a sérülésemből felépültem, beutaztam a világot, kiadtam egy könyvet, dokumentumfilmet készítettem, és még annyi minden más is történt. Az egyetemen végre volt egy kis idő magamra is” – mesélte a Vogue magazinnak.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Malala (@malala) által megosztott bejegyzés

Malala szerint – aki vörös fejkendőt viselt a fotózásakor – ez a ruhadarab nem az elnyomás jele, a fejkendő a pasztun nemzetiségű gyökereinek a szimbóluma. „Azokról a muszlim, pasztun, vagy pakisztáni lányokról, akik a tradicionális viselet szerint öltöznek, gyakran azt gondolják, hogy elnyomásban, némán élnek egy patriarchális társadalomban. Szeretném elmondani mindenkinek, hogy a saját kultúráján belül, mindenki hallathatja a hangját és egyenrangú lehet.”

A fiatal, Nobel-békedíjas lány a családjával jelenleg Birmingham-ben él, ahová a merényletet követően költöztek. Amikor a jövőről kérdezik – akárcsak a vele egykorúak – bizonytalan azzal kapcsolatban, hol éljen és hol folytassa tovább a munkáját. De bízik benne, hogy a munkájával és a Vogue-ban való megjelenésével minden lánnyal sikerül elhitetnie azt, hogy képesek megváltoztatni a világot.

Forrás: BBC
Nyitókép: Getty Images / Staff/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: