Ismét a 17 éves Koncz-Bisztricz Tamás lett az év legjobb fiatal természetfotósa

Nem csak a fiatal fotós sikerének örülhetünk, hiszen összesen 12 magyar fényképész képe került be a világ egyik legnívósabb természetfotós pályázata, az Arany Teknős döntősei közé.

Idén 15. alkalommal rendezték meg a világ egyik legnívósabb természetfotós versenyét, a nemzetközi megmérettetésen ezúttal is népes mezőny szállt csatába a döntős helyezésekért. A Golden Turtle, vagyis az Arany Teknős szakmai zsűrije májusban hirdette ki a 14 kategória legjobbjait, illetve azt, ki vihette haza a fődíjat, azaz az év természetfotósa címet. Idén közel 11 ezer nevezés érkezett, így még nagyobb elismerés, hogy a fináléban 12 magyar fotográfus munkáit is kiemelték, néhányan több képpel is bekerültek a döntősök közé. Ezeket a pályaműveket – illetve a többi díjazott képet – most a Tretyakov Galériában tekinthetik meg az érdeklődők, hiszen nemrég megnyitották a Golden Turtle kiállítást.

Záporoztak a magyar sikerek az Arany Teknős versenyén

A galéria falán többek között Szabó Irma nevét is felfedezhetjük, aki a Növények varázsa kategóriában bizonyult a legjobbnak Tavaszi naplemente című képével. Emellett két másik pályaművét is elismerte az Arany Teknős zsűrije: a namíbiai sivatagban készült tájképe és a Suhanás című munkája – amely az éjszakai égbolton tovaszálló kuvikot ábrázol – is bekerült a döntőbe. A siker ízét még édesebbé teszi, hogy férjével együtt örülhetett. Szabó Géza Attila pályaműve az Állatok a környezetükben kategóriában végzett döntős helyen.

A 13-17 év közöttieknek szóló kategória a Természet a gyerekek szemével elnevezést viseli – ezt 2019-ben és 2020-ban is Koncz-Bisztricz Tamás szerezte meg az első helyet. A 17 éves magyar fotós idén harmadszor zsebelhette be a győzelmet, sőt, a kategória második helyét is neki ítélte a szakmai zsűri. Kártyás Gergely nevét is meg kell említenünk, hiszen a 16 éves fotográfus két pályaművel is bekerült a döntősök mezőnyébe ugyanebben a kategóriában.

A 2019-es Golden Turtle abszolút győztesének, Daróczi Csabának idén két fényképét emelték ki a versenyen. A Légszomj című képe levegőért kapkodó törpeharcsákat ábrázol – ezzel már több nemzetközi versenyen is szép eredményt ért el, az Arany Teknősön pedig az Állatok viselkedése kategória második helyén végzett. A felnőttek mezőnyében Kércz Tibor is szépen szerepelt: három fotója került be a döntősök közé, az Állatportrék kategóriában a sarki rókás képével remekelt, amelyet a Hornstrandir Természeti Rezervátumban készített. Emellett Potyó Imre, Kaszás Norbert, Szerencsi Gábor és Máté Bence fotója is a finaléban végzett. Nézzünk néhány fantasztikus képet!

Tavaszi naplemente, Szabó Irma (1. helyezett – Növények varázsa)

Golden Turtle
Fotó: Szabó Irma/ Golden Turtle Photographer Of The Year

Egyedül, Szabó Irma (döntős – Állatok a környezetükben)

golden turtle
Fotó: Szabó Irma/ Golden Turtle Photographer Of The Year

Suhanás, Szabó Irma (döntős – Állatok viselkedése)

magyar fotós - Golden Turtle
Fotó: Szabó Irma/ Golden Turtle Photographer Of The Year

Legények egymás között, Szabó Géza Attila (döntős – Állatok a környezetükben)

magyar fotós - golden turtle
Fotó: Szabó Géza Attila/ Golden Turtle Photographer Of The Year

Hattyúk az égből, Koncz-Bisztricz Tamás (1. helyezett – Természet a fiatalok szemével)

magyar fotós
Fotó: Koncz-Bisztricz Tamás/ Golden Turtle Photographer Of The Year

Vörös vércse, Koncz-Bisztricz Tamás (2. helyezett – Természet a fiatalok szemével)

fotópályázat
Fotó: Koncz-Bisztricz Tamás/ Golden Turtle Photographer Of The Year

Behálózva, Kártyás Gergő (döntős – Természet a fiatalok szemével)

magyar fotós - golden turtle
Fotó: Kártyás Gergő/ Golden Turtle Photographer Of The Year

Vonalkód, Kártyás Gergő (döntős – Természet a fiatalok szemével)

Fotó: Kártyás Gergő/ Golden Turtle Photographer Of The Year

Bosszantó keszeg, Máté Bence (döntős – Állatportré)

magyar fotós - golden turtle
Fotó: Máté Bence/ Golden Turtle Photographer Of The Year

Légszomj, Daróczi Csaba (2. helyezett – Állatok viselkedése)

Fotó: Daróczi Csaba/ Golden Turtle Photographer Of The Year

Körtánc, Daróczi Csaba (döntős – Állatok viselkedése)

golden turtle fotópályázat
Fotó: Daróczi Csaba/ Golden Turtle Photographer Of The Year

Hómaszk, Kércz Tibor (döntős – Állatportré)

Fotó: Kércz Tibor/ Golden Turtle Photographer Of The Year

Szappanbuborék-generátor, Szergej Shanin (döntős – Mikrokozmosz)

Fotó: Szergej Shanin/ Golden Turtle Photographer Of The Year

Cápavédelem és búvárkodás, Magnus Lundgren (Az év természetfotósa)

Fotó: Magnus Lundgren/ Golden Turtle Photographer Of The Year

Forrás: Golden Turtle
Nyitókép: Koncz-Bisztricz Tamás/ Golden Turtle Photographer Of The

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)