Itt a bizonyíték arra, hogy a kisebb testvér a viccesebb

Bár külsőre lehet, hogy hasonlítotok a testvéreddel, a természetetek és a belső tulajdonságaitok alapján olyan, mintha vadidegenek lennétek? Szakértők szerint ezt sok minden befolyásolja, például az, ki jött korábban a világra!

Már írtunk arról, hogy szerintünk mitől olyan kiváltságos helyzetben van az, akinek van egy nővére, de valójában önmagában már az is szuper, ha olyan szerencsés vagy, hogy van testvéred. Persze, sokszor bosszantók, nyavalygósak, non-stop piszkálódnak, de a lelkünk mélyén azért imádjuk őket. Igaz? Nemrég újabb dolog derült ki a testvéri kapcsolatokról, mégpedig az, hogy a testvérek személyisége attól is függ, hogy milyen sorrendben születtetek!

A kisebb tesó, sokkal jobb fej

Rengeteg tanulmány készült korábban a téma kapcsán, egy alkalommal például 1782 nagykorú személyt kértek meg arra, hogy különböző paraméterek alapján hasonlítsák össze magukat a testvérükkel. Ilyen paraméterek voltak például: a felelősségvállalás, a lazaság, a higgadtság vagy a humor szerepe az életükben. A kutatásból az derült ki, hogy a legnagyobb különbség a humorérzék terén van. A fiatalabbak ugyanis elmondták, hogy sokkal viccesebbnek tartják magukat, mint idősebb testvérüket.

A témát vizsgáló kutatók szerint azonban az idősebb testvéreknek is megvan a maguk jó tulajdonsága. Az elsőszülöttek például sokkal felelősségteljesebb szerepet vesznek fel gyermekkorukban, sokkal lelkiismeretesebbek és sokkal többet tesznek azért, hogy a szüleik kedvében járjanak. Ezzel szemben a kisebbek igazi lázadók, akik folyton szembe akarnak szállni az idősebb testvérrel, és megpróbálják alternatív módokon kifejezni magukat. Mivel általában huncutabbak, és a megszokottól eltérő módokon igyekeznek felhívni magukra a figyelmet, sokkal érzelmesebbek, kreatívabbak, és igen, viccesebbek is.

De mi van akkor, ha te vagy a középső testvér?

Más a vélemény a középső gyerekekről. Mivel ők nem kapják meg ugyanazt a figyelmet gyermekkorban, mint a kistesók, így gyakran tapasztalhatnak féltékenységet. Ők lehetnek a legnagyobb lázadók a családban, ugyanakkor kicsiként sok olyan képességre tesznek szert, ami később a hasznukra válik – ilyen például az is, hogy sokkal könnyebben ismerkednek, és jól érzik magukat mások társaságában.

Egyedül is megy

Annak is nagy előnyei vannak, ha valaki egyke. Gyermekkorban ugyanis minden figyelem rájuk szegeződik és nem kell osztozniuk senkivel. Éppen azért, amiért sokkal több támogatást kapnak a felnőttektől, a későbbiekben is szeretik magukat idősebb emberekkel körülvenni, aminek köszönhetően felnőttként nagyon intelligensek és motiváltak, ebből kifolyólag pedig sokkal sikeresebbek lehetnek.

Nyitókép: Isaac del Toro/Unsplash

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: