Itt az eperszezon: 5 szuper epres süti

A késő tavasz igazi slágere az eper, amit nemcsak frissen, hanem a sütemények egyik kedvenc összetevőjeként is imádunk.

Legyen szó könnyed, túrós golyókról, egyszerű joghurtos szeletről vagy az örök kedvenc, mézes eperrel felturbózott változatáról, egy biztos, az epret sosem unjuk meg, hiszen a lehetőséget végtelen tárháza áll előttünk, hogy felhasználásával finomabbnál finomabb süteményeket készítsünk. Ezekből most rögtön mutatunk is ötöt, melyek közül egyet-kettőt már akár ma délután is elkészíthettek!

Epres túrógolyó

Ha egy igazán könnyed és nem mellesleg könnyen elkészíthető édességre vágyunk, tökéletes lehet az epres túrógolyó, melyet nem tart tovább elkészíteni, mint egy kókuszgolyót.

Hozzávalók: 40 dekagramm túró, 3 evőkanál tejföl, 1 vaníliarúd, 3 evőkanál búzadara
Hozzávalók a töltelékhez: 15 darab eper, 5 dekagramm csokoládé, 1 teáskanál olaj + körülbelül 5 dekagramm kókuszreszelék a forgatáshoz

Így készítsd: A villával áttört túróhoz hozzáadjuk a tejfölt, a búzadarát, valamint a vaníliarúd belsejét, majd jól összekeverjük és hűtőbe tesszük. Ameddig a massza hűl, elkészítjük a gombócok töltelékét. Ehhez a megmosott eprekre és az olvasztott csokoládéra lesz szükségünk. Utóbbit egy kis olajjal, vízgőz felett készítjük el. Az olvasztott csokiba egyesével megmártjuk az epreket és hagyjuk megszilárdulni. Az elkészített túrós masszát 15 egyenlő részre osztjuk, azok közepébe a csokiba mártott epret helyezve, golyókat formálunk, amit kókuszreszelékben forgatunk meg. 

Fotó: Ai

Epres Mirinda kocka

A Mirinda szeletet mind jól ismerjük, azonban azt kevesen tudják, hogy a sokak kedvencének számító süteménynek van egy epres verziója is. Így most ennek a receptjét is érdemes kipróbálni.

Hozzávalók a tésztához: 8 darab tojás, 8 evőkanál cukor, 8 evőkanál liszt, 1 csomag sütőpor
Hozzávalók a krémhez és a tetejére: 2 csomag epres pudingpor, 6 deciliter tej, 15 dekagramm eper, 15 dekagramm porcukor, 20 dekagramm Rama sütőmargarin; 1 csomag vanília pudingpor; 5 deciliter epres Mirinda (vagy bármilyen eper ízű szénsavas üdítő)

Így készítsd: A szétválasztott tojások sárgáját 7 evőkanál cukorral kikeverjük, a fehérjét a megmaradt cukorral habosra verjük, majd ezeket a sütőporral elvegyített liszttel óvatosan összedolgozzuk. Sütőpapírral bélelt, közepes méretű tepsiben 180 fokra előmelegített sütőben körülbelül húsz percig sütjük. Ameddig sül a tésztánk, elkészítjük a krémet. Az eper ízű pudingporból és a tejből egy kis cukorral sűrű krémet főzünk, majd ezt langyosra hűtjük, hogy belekeverhessük a pépesre zúzott epret. Ezután a sütőmargarint a porcukorral habosítjuk és az epres krémünkbe forgatjuk. Miután a piskóta is kihűlt, rákenjük a krémet és a hűtőbe tesszük. Ameddig várjuk, hogy megdermedjen, a vaníliás pudingport simára keverjük az epres Mirandával és állandó kevergetés mellett sűrűre főzve, melegen tesszük a süteményünkre. Ezután visszatesszük a hűtőbe és fél óra pihentetés után kockákra vágjuk.

Epres joghurtszelet

Ha nem akarunk sokat bajlódni a sütéssel, de szeretnénk valami finomat készíteni, a szezonális gyümölcs felhasználásával próbáljuk ki a „joghurttorta” epres variációját!

Hozzávalók a tésztához: 10 dekagramm Rama sütőmargarin, 1 tojás, 25 dekagramm liszt, 15 dekagramm cukor
Hozzávalók a töltelékhez és a tetejére: 5 deciliter natúr joghurt, 12 darab lapzselatin, 10 dekagramm porcukor, 4 evőkanál narancslé, egy fél citrom reszelt héja, 1 deciliter tejszín, 10 dekagramm eperlekvár, 30 dekagramm eper + 1 deciliter Hulala tejszín, néhány szem eper

Így készítsd: A lisztet, a cukrot, a margarint és a tojást alaposan összegyúrjuk, és frissentartó fóliába csomagolva harminc percre a hűtőbe tesszük mielőtt kinyújtanánk. Ezután 180 fokra előmelegített sütőben, villával alaposan megszurkálva, húsz perc alatt készre sütjük. Miután a tészta kihűlt, alaposan megkenjük eperlekvárral. Ezt követően elkészítjük a krémet: ehhez először hideg vízbe helyezzük a zselatinlapokat. A joghurtot elkeverjük a reszelt citrom héjával és porcukorral; a narancslevet felmelegítjük és feloldjuk benne a zselatint, amit összekeverünk a joghurtos krémmel, majd a kemény habbá vert tejszínt is óvatosan beleforgatjuk abba. Az epret feldaraboljuk, a lekvárral megkent tésztára helyezzük, rákenjük a krémet és a tetejét eperrel, illetve tejszínhabbal díszítjük, majd a hűtőbe tesszük dermedni. 

Epres mézes

A klasszikus mézest sokan szeretik, azonban ha kipróbáljuk annak eperrel felturbózott változatát, biztos hamar új kedvencünkké válik.

Hozzávalók a tésztához: 10 dekagramm Rama sütőmargarin, 10 dekagramm kristálycukor, 2 evőkanál méz, 0.5 deciliter tej, 1 darab tojás, 1 kávéskanál kakaópor, 30 dekagramm liszt, 1 kávéskanál szódabikarbóna, 1 csipet fahéj
Hozzávalók a töltelékhez és a tetejére: 2 csomag csokoládé ízű pudingpor, 7 deciliter tej, 20 dekagramm porcukor, 2 csomag vaníliás cukor, 25 dekagramm mascarpone, 30 dekagramm eper; 10 dekagramm fehér csokoládé

Így készítsd: A margarint, a kristálycukrot, a mézet, a tejet, a tojást, a sütőport, a kakaóport és fahéjat vízgőz felett körülbelül tizenöt perc alatt karamell színű masszává főzzük, majd azt összegyúrjuk a liszttel és a szódabikarbónával. A tésztát három egyenlő részre osztjuk és lisztezett felületen vékony lapokká nyújtjuk, amiket egyesével, 170 fokra előmelegített sütőben 8-10 perc alatt készre sütünk. A sütés közben a csokoládés pudingport egy kevés tejjel csomómentesre keverjük, majd a többi tejet is hozzáadva sűrűre főzzük és kihűtjük. Ezután a mascarponét elkeverjük a porcukorral és a cukorral, és belekeverjük a pudingba. Jöhet is a sütemény összeállítása: az első lapot megkenjük a csokoládés-mascarponés krémmel, ráhelyezünk egy sor vékony szeletre vágott epret, majd a következő lapot és megismételjük az előzőeket, végül a harmadik lappal befedjük. Utóbbira kevés olajjal vízgőz felett olvasztott fehér csokoládét simítunk, majd fogyasztás előtt legalább egy fél napig a hűtőben pihentetjük a süteményt. 

Epres lepény

Hozzávalók: 30 dekagramm cukor, 5 dekagramm Rama sütőmargarin, 40 dekagramm liszt, 2 deciliter tejföl, 4 darab tojás, 1 csomag sütőpor, 1 csomag vaníliás cukor, 30 dekagramm eper 

Így készítsd: Habosra keverjük a tojásokat a cukorral és a vaníliás cukorral, majd hozzáadjuk a margarint és a tejfölt, a lisztet pedig óvatosan adagolva dolgozzuk össze vele. Simára keverjük és a sütőport is eloszlatjuk benne, mielőtt kizsírozott tepsibe öntenénk. Az epret kis darabokra vágjuk és a tészta tetejére szórjuk, ezután mehet is az előmelegített sütőbe, ahol 180 fokon körülbelül 25 perc alatt aranybarnára sütjük. Miután kihűlt, porcukorral meghintve, kockára vágva kínáljuk.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Simon Reed (@nonamenumberone) által megosztott bejegyzés

Nyitókép: Ai

Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)