Nagyon udvariatlan, sőt kifejezetten durva szokás, ennek ellenére elég valószínű, hogy te is csinálod néha.
A szótárban hiába keresed, a phubbing az angol „phone”, vagyis telefon, illetve a „snubbling”, vagyis mellőz, figyelmen kívül hagy szavak egyvelegét. A szóösszerántásból keletkezett kifejezés azt jelenti, a beszélgetőpartneredet annyira semmibe veszed, hogy a találkozótok alatt is inkább a telefonodat nyomkodod. Testben vele vagy, de a gondolataid elkalandoznak a virtuális valóságban. Ismerős?
Gyakran észre sem vesszük, hogy udvariatlanul viselkedünk: hiába tettük ki a találkozó elején az asztalra a telefont, mivel az jó párszor felvillan, mi pedig nem bírjuk ki, hogy ne nézzük meg, mit írt a virtuális beszélgetőpartner – végül azon vesszük észre magunkat, hogy belefolytunk egy másik beszélgetésbe is, anélkül, hogy figyelnénk arra, aki velünk szemben ül.
Abban egyetérthetünk, hogy ez egy elég idegesítő szokás, mégis ha mélyen magába néz az ember, biztos, hogy már phubbingolt életében legalább egyszer. De miért olyan nehéz a másikra figyelni a telefonunk kijelzője helyett? Több magyarázatunk is van rá:
Az az átkozott FoMO
Már megint egy mozaikszó, pedig ha a phubbingról beszélünk, sajnos nem tudjuk kihagyni azt a fojtogató érzést sem, ami mindezt okozhatja. A FoMO szintén angol eredetű, jelentése „Fear of missing out” vagyis az attól való félelem, hogy míg egy dologgal vagy elfoglalva egy csomó másikból kimaradsz. De ilyenkor vajon tényleg jogos a félelem attól, hogy mások tartalmas élményeket szereznek nélküled? Lehet, viszont sokkal ijesztőbb, hogy elmulasztod a pillanatot, amiben jelen kéne lenned. Folyamatosan vágysz a boldogságra, ami paradox módon megakadályoz téged abban, hogy valóban elérd. Mindenhol egyformán ott lenni képtelenség és csak kapkodás lesz belőle, ráadásul az igazi figyelem a párhuzamos beszélgetésekben elaprózódik.
Sziasztok, telefonfüggő vagyok
A másik ok, amiért valaki nem tud megválni a telefonja látványától sem, az az, hogy élete meghatározó részét az online térben tölti és szabályosan a függőjévé válik. Egy kutatás szerint a 90-es évek végén, 2000-es évek elején születettek akár napi 4 órát is telefonjukba mélyedve töltenek, a kérdésre pedig, hogy ilyenkor mit is csinálnak 77 százalékuk azt a választ adta, hogy a közösségi média különböző felületeit nézegetik és 62 százalékuk ezeken keresztül váltja az üzeneteket szünet nélkül. Szinte elképzelhetetlen a Z és alfa generáció tagjainak, hogy ne nyomkodják a mobiljaikat, még akkor is, amikor adott esetben egymás mellett ülnek. Sajnos emiatt egyre gyakoribb az a jelenség, hogy néma csöndben ülnek egymás társaságában és csak az ujjaik kopogását lehet hallani, ahogy üzeneteiket körmölik. Félünk, ez lesz a következő jelenség, ami új nevet kap majd.
Önuralom? Letöltjük azt is!
A harmadik oka – és ami az első kettő katalizátoraként is szolgál – az állandó telefonvégen lévőknek, hogy egyáltalán nincs önuralmuk. Nem tudatosan szegik meg az etikett alapvető szabályait, hanem egyszerűen fel sem merül bennük, hogy tudatosan irányítsák a saját tevékenységüket. A kutatások ezzel összefüggésben megállapították, hogy minél alacsonyabb valakinek az önuralma, annál valószínűbb, hogy a személyes találkozói alatt phubbolni fog, főleg, ha azok hosszabbak fél óránál. Természetesen ezeknél az embereknél ez elfogadható tevékenység, amit a szociális interakciók változásával magyaráznak. De tényleg létezhet olyan helyzet, amikor a telefonod miatt ignorálni valakit elfogadható?
Minden csak megállapodás kérdése
Pálfay Erzsébet mentálhigiénés szakember szerint a világ és vele a kommunikációs stílus is gyors ütemben változik, amihez valamilyen szinten mindenkinek alkalmazkodnia kell. „Manapság könnyen előfordulhat, hogy egy fontos, halaszthatatlan telefont vársz, vagy egy e-mailt és amint beérkezik, azt meg kell válaszolnod, legyél bárhol éppen. Ekkor persze előre tudható, hogy ki fogsz szakadni az élő beszélgetés szövetéből egy pár perc erejéig, ám ezt is lehet udvariasan tenni. Ilyenkor előre jelezd, miért kerül elő a telefonod, és kérj elnézést előre, hogy egy pár percre el kell tűnnöd. Mindent el lehet rendezni, ha kommunikálsz és megadod a másiknak azt a két-három emberi szót, amitől nem érzi magát mellőzve” – mondta a szakember, akit aggodalommal tölt el, hogy a probléma már olyan méreteket öltött, hogy erre külön fogalom is született.
„Mindent összevetve természetesen ez továbbra sem normális, és még véletlenül sem szabad abba a kategóriába sorolni. A világ valóban sokat változott, de ez közel sem jelenti azt, hogy minden egyes velejárójával együtt kellene élni. Azt gondolom, hogy a phubbing ellen küzdeni kell, mert az, hogy figyeljenek ránk, az egyik legalapvetőbb emberi szükséglet, amiről nem szeretnénk és nem is szabad lemondani.” – hangsúlyozta Pálfay Erzsébet, aki szerint ilyenkor nagyon finom jelzést kell tenni arra, hogy amit a másik tesz az helytelen.
„Ha megtorpansz a beszédben, amikor a másik a telefonjáért nyúl, az egy jó jel lehet. Ilyenkor hiába kéri, hogy folytasd, mert két helyre is tud figyelni, jelezheted, hogy te inkább megvárod, amíg befejezi, ezzel felhívod a figyelmét arra, hogy nem szeretnél a levegőbe beszélni.” – javasolta, majd hozzátette, hogy a helyes út mindenképpen az alárendelődés és az agresszív kommunikáció között van.
„Pár évvel ezelőtt nekem is volt vitám egy barátunkkal, akivel egy díszvacsorán voltunk. Négyesben ültünk az asztalnál, ő egész este az ölébe tett telefonján sms-ezgetett. Az zavart a legjobban, hogy nem velünk, nem a vacsorán, hanem másokkal volt ez idő alatt. Nemcsak a viselkedése volt problémás számomra, hanem egyszerűen nem értettem, hogy miért ül itt velünk, amikor valójában másokra kíváncsi.” – mesélte és kiemelte, hogy ilyenkor soha nem a személyt magát, csak a tetteit, viselkedését ítéljük meg.
Egyszerre két helyen
Végső következtetésként elmondható, ha nem ott vagy lélekben, ahol testileg és nem vagy kíváncsi arra, ami akkor és ott körülötted történik, ne vegyél részt az eseményen. Mert a telefonnyomkodással tulajdonképpen ezt az egy üzenetet közvetíted: „nem vagy annyira fontos, hogy az időmet csak rád szánjam.” Kikerülhetetlen helyzetek persze adódhatnak, de jelezd előre. Ha pedig eldöntöd, hogy találkozol valakivel, vagy elmész egy társaságba, az elhatározásod ne csak fél, vagy egy órára szóljon, hanem a találkozó teljes idejére. Különben egy idő után már másoknak se lesz olyan fontos, hogy félig-meddig ott legyél.
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:
- Eleged van abból, hogy elvesztegeted az idődet? Tedd fel magadnak ezt a 7 kérdést!
- 3 mérgező kapcsolat, amit jobb, ha helyre teszel az életedben
- Mikromegcsalás: az internetről bekúszó métely, vagy ártalmatlan flört?
