Ugyan Hollywoodban továbbra is a számkivetettek táborát erősíti az Oscar-díjra jelölt színész, az európai filmipar adott neki egy második esélyt a bizonyításra.
Rohamtempóban nő azoknak a sztároknak a száma, akik a cancel culture, vagyis az eltörléskultúra áldozatává váltak véleményük vagy egyes cselekedeteik miatt. Az utóbbi években olyan hírességeket bojkottáltak már, mint például a Harry Potter könyvek szerzője, J.K. Rowling, Armie Hammer vagy a Szex és New York egyik főszereplője, Chris Noth.
De akad valaki, akinek sikerült kitörnie a száműzetésből, ő pedig nem más, mint az „asszonyverőnek” titulált Johnny Depp, akit magánéleti botrányai miatt kirúgtak a Legendás állatok és megfigyelésük című filmsorozat harmadik részéből – helyét Mads Mikkelsen vette át. Ám míg Hollywoodban azóta sem bocsátottak meg neki zűrös válása miatt, addig Európában úgy döntöttek, inkább a munkásságára és a tehetségére fókuszálnak. (Az utóbbi egyértelműen megkérdőjelezhetetlen.)
A 2021-es San Sebastián Nemzetközi Filmfesztiválon például neki ítélték oda a rangos Donostia-életműdíjat és a kortárs mozi egyik legtehetségesebb és legsokoldalúbb színészének kiáltották ki. Most pedig, két évvel utolsó filmszerepe, a 2020-as Minamata című dráma önsorsrontó művésze után végre visszatérhet a mozivásznakra is, hiszen szerepet kapott a Maïwenn művésznéven alkotó színésznő-rendező készülő filmjében.
Az egyelőre még cím nélküli történelmi dráma XV. Lajosról szól, akit Johnny Depp kelthet majd életre. A forgatásokat a hírek szerint nyáron kezdik majd el Párizs környékén és a direktor a kamerák mindkét oldalán dolgozik majd. Ő fogja alakítani Jeanne du Barry grófnőt, akit a francia király utolsó szeretőjeként ismertek. (Külön érdekesség, hogy Johnny Depp évekig élt Franciaországban gyermekei anyjával, Vanessa Paradisszal, így a nyelvtanulással biztos nem lesz bajban.)
Forrás: Variety
Nyitókép: Tristan Fewings/Getty Images