Bár Joanne Kathleen Rowling ma már a világ egyik legsikeresebb szerzője, ez korántsem volt mindig így. Tudtad, hogy számos kiadó visszautasította a Harry Potter kéziratát, mielőtt végre sikerült publikálnia? Szóval hidd el, ő is ismeri a bukásokat!
„Egyszerűen lehetetlen úgy élni, hogy soha semmiben ne vallj kudarcot. Kivéve, ha annyira óvatos vagy, hogy tulajdonképpen egyáltalán nem is éltél – ebben az esetben már az alapoknál megbuktál.”
„Nincs szükségünk mágiára ahhoz, hogy megváltoztassuk a világot, máris magunkban hordozzuk az erőt, ami ehhez szükséges: a hatalmunkban áll, hogy a jobbról álmodjunk.”
„A választásaink mutatják meg, kik vagyunk igazán, nem pedig a képességeink.”
„Soha nem szégyenkeztem amiatt, hogy depressziós voltam. Soha. Miért is tettem volna? Keresztülmentem egy nagyon nehéz időszakon és kimondottan büszke vagyok arra, hogy kilábaltam belőle.”
„Fel kell készülnöd arra, hogy néha rossz hangokat ütsz meg – esetleg gyakran. Ez a tanulási folyamat része. És persze sokat kell olvasni. Az olvasás rengeteget segít. Olvass el mindent, ami csak a kezedbe kerül.”
„Néha fel kell adnod valamit és nem erőltetheted. Menj tovább és hagyd, hogy a tudatalattid megmutassa az utat. Töltődj fel egy kicsit!”
„A világ tele van csodálatos dolgokkal, amiket még nem láttál. Soha ne hagyd elúszni az esélyt, hogy megtapasztalhasd őket.”
„Hibázni fontos. Mindig csak a sikerről beszélünk. Pedig gyakran nagyobb sikerélményhez vezet, ha ellen tudsz állni a kudarcnak vagy építkezel abból.”
„A képzelőerő minden találmány és innováció alapja.”
„Amikor azt kérdezik tőlem, mi a receptem a boldogságra, első teendőként mindig azt javaslom, hogy keresd meg azt az egy dolgot, amit a világon a legjobban szeretsz csinálni. A második lépés pedig az, hogy találd meg azt a valakit, aki fizet ezért neked.”
„Az élet nehéz és bonyolult és senki nem tarthatja teljesen kontroll alatt. Ám ha ezt alázattal elfogadjuk, az lehetővé teszi, hogy átvészeljük a viszontagságokat.”
„Soha nem fogod megismerni önmagadat vagy megtudni, mennyire erősek a kapcsolataid, amíg a nehézségek próbára nem teszik ezeket.”
„Nem az számít, hogy minek születtünk, hanem az, hogy mivé válunk.”
„Mindannyian emberek vagyunk, nem igaz? Minden emberi élet ugyanannyit ér és érdemes a megmentésre is.”
„Akármennyi pénzed is van, az önértékelésed attól függ, hogy rájössz-e, miben vagy a legjobb.”
„Ha elég bátor vagy, akkor elkezdhetsz hinni abban, hogy bármi lehetséges.”
„Az önfejlesztés elérhető célokkal kezdődik.”
„Aminek meg kell történnie, az úgyis el fog érkezni, nekünk mindössze találkoznunk kell vele, ha eljön.”
Forrás: Stunning Motivation/EliteColumn
Nyitókép: Ray Tang/Anadolu Agency/Getty Images
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:
- 15 idézet Carrie Bradshaw-tól, ami segít pozitívan látni a világot
- 22 varázslatosan szép idézet a Disney rajzfilmekből, ha bátorításra van szükséged
- Szívmelengető idézetek Dumbledore-tól, ha szükséged van egy kis varázslatra