Jake Gyllenhaal kiállt a homoszexuális karaktereket játszó heteroszexuális színészek mellett

A Brokeback Mountain – Túl a barátságon dráma Oscar-jelölt sztárja azt mondja, korábban őt és filmbeli társát, Heath Ledgert is megbélyegezték amiatt, hogy homoszexuális karaktereket alakítottak heteroszexuálisként.

Az Akadémia fontos döntést hozott 2020 őszén, bejelentették, hogy 2024-től szigorú feltételekhez köti azt, ki indulhat a legjobb filmért járó Oscarért. Ugyanis szeretnék, ha minél több, eddig alulreprezentált csoport (többek között a nők, az LGBTQ+ közösség vagy a fogyatékkal élők) megjelenhetne a filmvásznon. Ez a lépés esedékes volt már, hiszen a nyitottság soha nem volt jellemző Hollywoodra.

Sőt, azokat a heteroszexuális színészeket korábban megbélyegezték, akik homoszexuális karaktereket játszottak a vásznon. Így történt ez Heath Ledger és Jake Gyllenhaal esetében is, akik a Brokeback Mountain – Túl a barátságon című drámában két cowboy évtizedeken át tartó szerelmi történtét mesélték el. (Ha még nem láttad a filmet, a Netflixnek hála azonnal pótolhatod!) Ugyan Oscar-díjra jelölték őket az alakításukért (amit meg is érdemeltek volna), de a szobrot egyikük sem vihette haza a 2006-os gáláról. Ráadásul Jake Gyllenhaal szerint akkoriban elítélték őket azért, mert kívülállóként, heteróként keltették életre Jacket és Ennist.

Brokeback Mountain – Túl a barátságon
Brokeback Mountain – Túl a barátságon (Fotó: RTL Klub Sajtóklub)

„Mindkettőnknek fontos volt az, hogy eltörölhessük ezt a stigmát” – emelte ki. „De azt hiszem, ezzel utat mutattunk abban, hogy nem lehet egy kis csoportra korlátozni bizonyos szerepek eljátszását” – mondta. A színész azt is hangsúlyozta, hogy eltérő tapasztalatokkal rendelkező embereknek is lehetőséget kellene kapniuk, hogy eljátsszanak olyan karaktereket, ami a való életben távol állna tőlük. Jake álláspontját igazolja az is, hogy a Túl a barátságon óriási mérföldkő volt a filmtörténelemben, és máig sok LGBTQ+ alkotóra nagy hatással van.

Ám máig megoszlik a vélemény arról, hogy a castingokon kiket kellene kiválasztani egy-egy film főszerepére. Az HBO Go műsorán elérhető Ez bűn (It’s a Sin) sorozat írója, Russell T. Davies például úgy látja, hetero színészek nem alakíthatnak queer karaktereket. A széria sztárja, Neil Patrick Harris viszont azt mondja, amíg valaki tisztelettel formálja meg az adott szerepet, addig nem számít a színész szexuális irányultsága. Egy szó, mint száz: Hollywoodnak még bőven van mit dolgoznia az elfogadást illetően, több szempontból is.

Forrás: Insider
Nyitókép: RTL Klub Sajtóklub

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Legnépszerűbb cikkek: