Ugorj fejest a pihenésbe! Relaxáló fürdőrituálé 6 lépésben – Jaksa Petra szépségblogger ajánlásával

Egy hosszú nap után nincs jobb annál, mint elmerülni egy kád meleg vízben és lazítani. A Peonilla blog szerzője elárulta, hogyan kötötte össze ezt a szeánszát a bőrápolással és az olvasással. Ez a fürdés a mentális egészségedre is jó hatással lesz!

„Már kislányként is rajongtam azért, ha felolvasnak nekem, de akkor szerettem bele igazán az irodalom világába, amikor a nagymamám megismertetett a (főleg) lányoknak szóló Pöttyös könyvekkel – elkezdtem falni őket. Korábban semmi sem tudott annyira lekötni, mint ezek a kötetek. Aztán iskolásként (néhány kivétellel ugyan, de) szorgalmasan elolvastam a kötelező irodalmakat is. A Vörös és fekete és A pármai kolostor Stendhaltól nagyon megfogott. De a kedvenceim közé tartozott még az Utas és holdvilág Szerb Antaltól, a Bűn és bűnhődés Dosztojevszkij-től és a Veszedelmes viszonyok Choderlos De Laclostól” – meséli a Peonilla blog szerzője, Jaksa Petra.

„A tinédzser korom végén az Agatha Christie-korszakomat éltem, most, felnőtt fejjel pedig rengeteg spirituális, önfejlesztő művet is olvasok, nem csak szépirodalmat. Az első meghatározó könyvélményem felnőttként talán Az alkimista volt Paulo Coelhótól. De szerettem A négy egyezséget és A szeretet iskoláját Don Miquel Ruiztól, Pál Ferenc: Ami igazán számít című könyvét, illetve a Rendeld meg az univerzumtól! című írást Bärbel Mohrtól.” Petra az olvasást relaxáló, ellazító állapotnak tartja, ezért lefekvés előtt muszáj kinyitnia egy könyvet, még akkor is, ha csak pár sort tud haladni vele.

 „Ez egy rituálé az életemben, segít elcsendesülni, nem tudok elaludni nélküle. Szinte Pavlovi reflexé vált” – mondja nevetve. De ha több ideje van, Petra szívesen összeköti ezt a kis szeánszát a fürdéssel. Petra egyébként jelenleg Julia Quinn Bridgerton regénysorozatát olvassa ilyenkor. „A világ jelenlegi állása miatt most jobban vonzódom a romantikus, boldog történetekhez. Valószínűleg ezért kattantam rá ezekre a könyvekre.” Petra számára az olvasás egyfajta menekülést is jelent, ami segít kikapcsolni az agyát. „Ha jó a történet, akkor teljesen beleélem magam, mintha csak egy filmet néznék. Imádom ezt az érzést.”

Felkészültél a csobbanásra?

Jaksa Petra
A fotó Jaksa Petra tulajdona.

Jaksa Petra 6 lépéses relaxáló fürdőrituáléja könyvimádóknak

1. Lépés:

Főzz magadnak egy nyugtató gyógyteát, például kamillából, csalánból, csipkebogyóból vagy levendulából, és vidd magaddal a fürdőszobába! Gyújts gyertyát, tompítsd el a lámpafényt! Petra hetente két alkalommal beveti a szárazkefe masszázst fürdőzés előtt. Ezzel eltávolítja az elhalt hámsejteket, sőt narancsbőr ellen is tökéletes.

2. Lépés:

Készítsd el a fürdődet! Petra magnéziumos fürdősót tesz a vízbe. „Azt mondják, hogy az emberek körülbelül nyolcvan százaléka magnéziumhiányos, pedig az idegrendszerünknek óriási szüksége lenne rá – ingerlékennyé, depresszióssá válhatunk, ha nem viszünk be eleget a szervezetünkbe. De az izmoknak is szüksége van rá, különben izomgörcsöket, szemrángást, tikkelést tapasztalhatunk. Sőt, a női hormonrendszerre is nagy hatással van. Megelőzheti a menstruáció előtt megjelenő pattanásokat. Emellett a pihentető alvásban is szerepet játszik” – tudjuk meg tőle és azt is kiemeli, a magnézium bőrön keresztül jobban felszívódik. Ezért, ha nincs ideje hosszas fürdőzésre, magnéziumos testápolót használ lefekvés előtt.

Magnéziumos termékek

3. Lépés:

Ha extra kényeztetésre vágysz, vess be fürdőtejet is a só mellé! A Dr. Hauschka Levendulás fürdő esszencia és a Neal’s Yard Soothing Bath Oil is ideális lehet.

Fürdő termékek

4. Lépés:

Csak élvezd a fürdőt, a kellemesen meleg vizet!

5. Lépés:

Tegyél fel egy fátyolmaszkot! Petra a FOREO UFO zöld teás maszkját és a Patchology Illuminate nevű termékét ajánlja. Ezután bele is vetheted magad az aktuális olvasmányodba!

Fátyolmaszkok

6. Lépés:

Zárásképpen jöhet a gua sha masszázs. „Rengeteg feszültség gyűlhet össze a nap végére észrevétlenül az arcunkban, a nyakunkban, de akár az állkapcsunkban is, ha folyamatosan görcsösen szorítjuk idegességünkben.” Petra szerint a masszázs akár már 5 perc alatt segíthet enyhíteni a panaszainkat, az arc és a nyak mellett a karokon, a lábon és a talpadon is bevetheted. („Csak vigyázz, hogy bele ne essen a kádba a gua sha köved, mert könnyen eltörhet, ha hozzáütődik a kád falához.”)

Szürke achát gua sha
Szürke achát gua sha, 9.900 Ft (Fotó: Peonilla blog)

Nyitókép: Tóth Regina

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: