Valaki egyszer azt írta: „Az introvertáltak nem készülődnek a buliba, hanem erőt gyűjtenek rá.” A következő öt nő nagyon is tud azonosulni ezzel, sőt arról is meséltek, rájuk milyen helyzetekben néz furán az extrovertált környezetük.
Introvertált személyként sokszor érzem meg nem értettnek magam az extrovertált ismerőseim társaságában. Habár legtöbbjükkel pár utcára lakunk egymástól, mégis olyan, mintha más bolygón élnénk. Sőt, a barátommal – akivel együtt élek – bizonyos helyzetekben világok választanak el egymástól. Legutóbb szilveszterkor volt köztünk egy nézeteltérés, amiatt, hogy én otthon akartam maradni, de ő bulizni vágyott. Hiába mondtam, hogy menjen nyugodtan, nekem most szükségem van a pihenésre, nagyon nehezen értette meg az álláspontomat.
Ehhez hasonló kérdésekkel bombázott. Hiába bizonygattam, hogy természetesen senkivel nincsen problémám, egyszerűen nem vágyom a hajnalig tartó felhajtásra, ő egyre inkább sajnálni kezdett. „Nem akarlak itt hagyni, mert rossz lesz neked egyedül.” – szomorkodott. Rá kellett jönnöm, hogy introvertáltként mindig lesznek olyan dolgaim, amellyel mások nehezen tudnak azonosulni. Viszont ezzel nem vagyok egyedül! Öt introvertált ismerősöm hasonló tapasztalatait gyűjtöttem össze:
„A volt pasim által bekerültem egy olyan társaságba, ahol mindenki imádott társasozni. Rendszeresen tartottak hétvégi társasjáték esteket, amire először én is lelkesen mentem el. Úgy képzeltem, hogy ilyenkor néhány összeülnek, beszélgetnek, játszanak és csendben elvannak. Hamar kiderült, hogy tévúton jártam. Amikor megérkeztem, szembesültem vele, hogy vagy 20 emberről van szó, akik egész este isznak és Activity-t játszanak. Nagyon rosszul éreztem magam, amikor ennyi idegen elé ki kellett állnom mutogatni. Hangzavar volt és zavarban voltam. Amikor mondtam, hogy inkább kimaradnék a következő körből, erőszakosan győzködtek, hogy ne legyek már ennyire nyugdíjas. A pasim meg később zokon vette, hogy nem akarok a társaság része lenni, pedig nem is erről volt szó. Nem értette meg, hogy nehezen oldódom ekkora társaságban.”
(Regina, 25)
„Szeretek a mostani munkahelyemen dolgozni, kedvelem a kollégáimat is. Viszont a csapatvezetőm egyszer leült velem beszélni, mert úgy látta, nem érzem jól magam. Abból következtetett erre, hogy nem ebédelek a többiekkel, munka után sem járok el a kollégákkal sörözni és nem beszélgetek túl gyakran. Ekkor szembesültem azzal, hogy attól tart, fel akarok mondani. Meg kellett nyugtatnom, hogy minden rendben, jól érzem magam, én egyszerűen csak visszahúzódóbb vagyok. Azóta is mindent elkövet, hogy én is a csapat része legyek. Sajnos, nem nagyon érti meg, hogy én másként viszonyulok az emberekhez, mint ő.”
(Anna, 28)
„A volt gimis barátnőm esküvőjén alig ismertem valakit. Egy nagyobb körasztalhoz ültettek le csomó idegen emberrel, akik persze ismerték egymást. Így ott üldögéltem csöndben, nem tudtam hozzászólni a témákhoz. Majd az egyik férfi beszélgetésbe elegyedett velem, aminek nagyon örültem. Nem szeretem a felszínes csevegést, mert nagyon lefáraszt. Ezért mindig örülök, ha valakivel lehet komolyabb témákról társalogni. Ezzel a pasival is lehetett. De mint kiderült, ő félreértette a helyzetet. Azt hitte, hogy tetszik nekem. Pár pohár bor után megkérdezte, hogy miért beszélgetek vele ennyire mélyen, ha nem akarok tőle semmit…”
(Móni, 30)
„A férjem valamelyik hétvégén áthívta hozzánk a haverjait. Nincs semmi bajom a srácokkal, de nagyon fárasztóak tudnak lenni. Sajnos, azon az estén épp nem tudtam sehova elmenekülni otthonról, így egész este hallgattam a jól ismert történeteiket. Éjjel egy óra körül azt éreztem, zsong a fejem, pedig nem ittam egy kortyot sem. Amikor végre elmentek, tíz percen keresztül, néma csendben, lehunyt szemmel, ültem törökülésben a kanapén, és a lelki nyugalmamat kerestem. A férjem totál hülyének nézett.”
(Eszter, 28)
„Az egyetem alatt nagyon jóba lettem az egyik szaktársammal. Egy igazi pörgős lányt képzelj el, aki mindig mindenhol ott van, mindenkit ismer és egy percig sem tud nyugton maradni. Küldetésének érezte, hogy kirángasson engem a békés világomból. Szinte az összes egyetemi buliba, hétvégi sörözésre elkísértem. Azt mondogatta, hogy az életet élni kell. Mi jó van nekem abban, hogy az albérletemben kuksolok? Életem legfárasztóbb négy éve volt.”
(Bianka, 25)
Nyitókép: Elena Koycheva / Unsplash
