A válás elviselhetetlenül könnyű, vagy végtelen szenvedés? – Megnéztük a Jelenetek egy házasságból című sorozatot

A Jessica Chastain és Oscar Isaac főszereplésével készült 5 részes miniszéria szeptember 13-án debütált az HBO Go műsorán. És annak ellenére, hogy adaptációról beszélünk, a mondanivalója nem lehetne aktuálisabb.

Már az elején túlesek egy vallomáson, amit a cikk természetéből adódóan lehetetlen lenne eltitkolnom: (még!) nem láttam az Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból klasszikusát. Bár pótolni fogom ezt, azért addig is van egy apró mentségem arra, hogy eddig kimaradt az életemből: a svéd miniszéria közel 20 évvel a születésem előtt, 1973-ban debütált a TV képernyőkön. A rendező mesterművének középpontjában Marianne (Liv Ullmann) és Johan (Erland Josephson) áll, akik tízévnyi házasság után úgy döntenek, elválnak egymástól.

Míg az eredeti sorozat a megjelenésének dátumából fakadóan nem jött velem szembe a közösségi médiában, addig Hagai Levi 2021-es adaptációja mellett már egyszerűen képtelenség lett volna elmenni. A modern változat premierjét a Velencei Filmfesztiválon tartották szeptemberben, és a főszereplők, azaz Jessica Chastain és Oscar Isaac akarva akaratlanul gondoskodtak róla, hogy napokig mindenki róluk, a kettőjük közötti kémiáról, végezetül pedig az új Jelenetek egy házasságból miniszériáról beszéljen.

Az idő mindent, még a válásokat is megszépíti?

De vajon mi veszi rá napjaink rendezőjét arra, hogy leporoljon egy öt évtizeddel ezelőtti forgatókönyvet, még annak ellenére is, hogy a válás tematikáját már tényleg agyonkoptatták Hollywoodban? (Ráadásul alig két év telt el Noah Baumbach Házassági történetének bemutatója óta, amiben Scarlett Johansson és Adam Driver felejthetetlenül zseniálisat alakítottak.) „Talán azért akartam visszatérni ehhez a történethez, mert a válás annyira könnyűvé vált, szinte elviselhetetlenül könnyűvé” – nyilatkozta Hagai Levi az egyik interjújában.

„Azt hiszem, mondani akartam valamit arról, mennyire nehéz is elválni” – vallotta be, majd azt is hozzátette, a kultúránk ígéretesnek festi le egy házasság véget értét. Arra biztat minket, hogy menjünk a szívünk után, és bátran legyünk csak szabadok. „Fontosnak tartottam, hogy tükröt tartsak a kultúra elé, amiben a válás olyasvalami lett, amit szinte mindenki meglép.” Hagai Levi azonban jóval többet tett annál, minthogy szembenézésre kényszerít minket a fogalommal kapcsolatban.

Tabudöntögetés szerepcserével

Úgy keltette újra életre Ingmar Bergman karaktereit, hogy közben tűpontos látleletet adott a férfiak és a nők viszonyának ma érvényes dinamikájáról. Így fordulhatott elő, hogy forgatókönyvíró-társával, Amy Herzoggal együtt felcserélték Marianne és Johan jellemvonásait. Hagai Levi adaptációjában a feleségre, Mirára (Jessica Chastain) osztották a karrierista fél szerepét, míg férje, Jonathan (Oscar Isaac) a tökéletes háztartásbeli apuka képében tűnik fel. És ezúttal a feleség volt az is, aki félrelépett.

„Van abban valami, ha a nő hagyja el a férfit” – mondta Amy Herzog. „Nem azt mondja, hogy nem érdekli, mi történik a gyermekével az elkövetkezendő hónapokban, csak meghoz egy döntést, ami máig tabutémának számít Amerikában. Méghozzá azt, hogy követni fogja a szenvedélyét, az anyaság pedig legyen átkozott. De még ennél is személyesebb dolog számomra az, hogy a feminizmus egy bizonyos környezetben arra ösztönzi a nőket, próbálják utánozni a férfiak életét, vagy követeljék magunknak azt, amit ők birtokolnak, anélkül, hogy válaszolnának a kérdésre: ezek a dolgok erkölcsileg vagy szellemileg pozitívak egyáltalán?”

Jelenetek egy házasságból
Fotó: HBO Sajtószoba

Se veled, se nélküled

Van azonban olyan momentum is, amin még Hagai Levi sem akart változtatni: például a Jelenetek egy házasságból az ő verziójában is azzal kezdődik, hogy a főszereplő párossal interjút készítenek a kapcsolatukról. Ebből a beszélgetésből megtudjuk, hogy Jonathan filozófiát tanít, asztmás és zsidó vallású (ezeket a személyisége meghatározó részének tartja), Mira pedig egy tech cégnél dolgozik és mivel többet keres a férjénél, nem ő maradt otthon a lányukkal, Avával. Bár Jonathan mindent megtesz azért, hogy bebizonyítsa, idilli a házasságuk és boldogok együtt, a telefonját nyomkodó Mira feszengéséből hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a férfi egyáltalán nem látja tisztán kettőjük viszonyát.

A pár kapcsolata egy nem várt terhesség, pontosabban annak megszakítása következtében indul el lefelé a lejtőn, majd Mira bevallja, beleszeretett valaki másba. Ezután pedig egyre csak szalad velük (és persze velünk, nézőkkel is) az idő: hónapokat, éveket ugrunk előre minden részben. „Miért tart ilyen hosszú ideig a szakítás? Arról miért nem beszélünk, hogy végtelen szenvedés az egész?” – teszi fel a kérdést végül Mira. Képtelenek egymástól teljesen elszakadni, de ugyanennyire alkalmatlanok arra is, hogy újra együtt éljenek. Jessica Chastain és Oscar Isaac karakterei epizódról epizódra egyensúlyoznak a szerelem és a gyűlölet határán, a színészek pedig olyan bravúrosan tolmácsolják nekünk az érzéseiket, hogy abba tényleg belefacsarodik az ember szíve. (Már önmagában a kegyetlenül őszinte párbeszédek miatt a legnívósabb díjakkal ismerném el a sorozatot…) Egy házasságot még a szinte kézzel tapintható szeretet sem menthet meg?

„A kapcsolat elején minden olyan izgalmas és új. Azt hiszed, semmi sem árthat a kapcsolatotoknak. Aztán rájössz arra, hogy igazából bármi képes ártani neki.” – Jelenetek egy házasságból

Ők mi vagyunk?

Feloldozást persze hiába is várnánk az alkotóktól, annak ellenére, hogy a szereplők óriási változáson mennek keresztül az első résztől az utolsó képkockákig. Mira például ki merte jelenteni, hogy nem szeretne kapcsolatban élni. „Ez egy fontos változtatás volt számomra az eredetihez képest, mert egy olyan választásról beszélünk, amit számtalan nő meghoz. Úgy döntenek, hogy nem akarják egy olyan férfihoz kötni magukat, aki sok törődést igényel tőlük” – jelentette ki határozottan Amy Herzog. A keserédes vég után a színészek egyszerűen csak kisétálnak a díszletből, a kamerával együtt pedig mi is követhetjük őket az öltözőjükig. Még egy trükk, amivel Hagai Levi epizódonként játszott az érzéseikkel: összemosta a sorozat és a valóság, azaz a forgatás határait. A direktor azt mondja, ez egy intuitív döntés volt a részéről, amit mindenki másképpen értelmez(het)ett. Én például egy bizonyítékként arra, hogy Mira és Jonathan története tényleg bármelyikünké lehetne…

Nyitókép: HBO Sajtószoba

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: