Márciusban debütál a Gyagyás gyilkosság krimivígjáték második része a Netflixen. Az előzetes alapján a film sok vidám pillanatot ígér.
Jennifer Aniston és Adam Sandler neve garancia a jó szórakozásra, ezért is várják a vígjátékrajongók a 2019-es krimivígjáték, a Gyagyás gyilkosság második részét. Az előzetes mellett elérhetővé vált a film egyik jelenete is, így egy kis ízelítőt kaphatunk az alkotásból.
Túl barátságos üdvözlés a paradicsomban
A jelenet a főszereplővel Nick Spitz-cel (Adam Sandler) indul: „Meghaltunk? A mennyországban vagyunk most?” – kérdezi, miközben feleségével, Audrey-vel (Jennifer Aniston) leszállnak a helikopterről egy lenyűgöző, napsütötte szigetre, hogy részt vegyenek barátjuk, a Maharadzsa (Adeel Akhtar) esküvőjén. Majd a Maharadzsa és menyasszonya, Claudette (Mélanie Laurent) üdvözli őket. A menyasszony pedig kicsit túl barátságosan köszönti Nick-et, mire Audrey viccesen szétválasztja őket. A klipp itt véget is ér, de a történet leírásából még többet megtudhatunk.
A nagy dobás
Négy évvel az első rész után járunk. Nick és Audrey már főállású nyomozók, és azon dolgoznak, hogy saját ügynökséget hozzanak létre. Ekkor hívja meg őket a Maharadzsa az esküvőjére, akit azonban nem sokkal a nagy nap előtt elrabolnak és váltságdíjat követelnek érte. Így pedig minden esküvői vendég, családtag, sőt még maga a menyasszony is gyanússá válik. A rejtély megoldása hatalmas lehetőség a Spitz házaspárnak ahhoz, hogy saját detektívügynökségüket egy sikeres nyomozással lendítsék fel, és eljussanak régóta vágyott párizsi útjukra is.
A nevetés orvosság
Aniston egy júniusi interjúban mesélt a film forgatásának nehézségeiről: „Három hónapig voltam távol az otthonomtól. Ez nagyon nehéz volt számomra, mert a járvány kezdete óta nem voltam távol a kutyáimtól. Sőt, Ukrajna is egy kőhajításnyira volt a forgatás helyszínétől.”
A színésznő azt is elmondta, hogy haszontalannak érezte magát, hogy nem tud segíteni a háború szenvedőinek, de úgy gondolja, a nevetés is orvosság. „Emlékeztettem magam arra, hogy erre is szükségük van az embereknek. Az emberek nevetni akarnak. Az embereknek vígjátékokra van szükségük. Az emberek szeretik, ha egy percig nem kell gondolkodniuk” – nyilatkozta.
Díszes szereplőgárda
A filmet Jeremy Garelick rendezte, és a szereplők között van még Mark Strong, Jodie Turner-Smith, Kuhoo Verma, John Kani, Dany Boon, Tony Goldwyn, Annie Mumolo, Enrique Arce és Zurin Villanueva. A premierre pedig nem is kell már sokat várnunk: a Gyagyás gyilkosság 2. március 31-én érkezik a Netflixre.
Forrás: People
Nyitókép: Axelle/Bauer-Griffin / Getty images