Tönkreteheti a barátságokat a Covid-19 oltás körüli vita, ahogyan Jennifer Aniston mondja?

A Jóbarátok sztárja alaposan felborzolta a kedélyeket, amikor kijelentette, több vakcinaellenes ismerősétől is elköszönt a pandémia alatt. Bár sokan megkérdőjelezték a döntését, a valóság az, hogy egyre többen követik a példáját.

Bár a hírességek egyre gyakrabban foglalnak állást valamilyen politikai vagy társadalmi kérdésben, azért akad néhány tabu téma, amiről még mindig kevesen mernek beszélni. Így fordulhatott elő az, hogy mindenhol címlapsztoriként futott Jennifer Aniston nézőpontja a Covid-19 vakcinát elutasítókkal kapcsolatban. A színésznő ugyanis elsőként mesélt arról, hogy ő már búcsút mondott néhány ismerősének, akik valamilyen okból nem vették fel az oltást.

„Még mindig rengetegen vannak azok, akik oltásellenesek vagy egyszerűen csak nem hallgatnak a tényekre. Ez igazi szégyen. Néhány embertől el is búcsúztam, mert elutasítják a vakcinákat, vagy pedig azért, mert nem voltak hajlandóak elárulni, hogy kérték-e az oltást” – jelentette ki az InStlye magazinnak adott címlapinterjújában, és azt is hozzátette, ő erkölcsi és szakmai kötelezettségnek tartja az erről való tájékoztatást, hiszen senki sem tesztelteti magát nap mint nap. „Ez persze egy trükkös kérdés, mivel mindenkinek joga van az önálló véleményalkotáshoz – a gond csak az, hogy sokak véleményét a félelmen vagy a propaganda formálja.”

Jennifert többen is megtámadták a nyilatkozata miatt, ő azonban később a közösségi oldalán is megvédte az álláspontját – vagyis reagált arra a vádra, miszerint oltottként ok nélkül fél azoktól, akik nem élnek a vakcinák lehetőségével. „Ha elkapod a vírust, azt továbbra is átadhatod nekem. Én talán lebetegszem ettől egy kicsit, de nem kerülök kórházba és nem is halok meg. De megfertőzhetek valakit, aki nincs beoltva és veszélyeztetettnek számít az egészségügyi állapota miatt – azaz veszélybe sodrom az életüket. Ez az, amiért aggódom. Nem csak magunkkal kell foglalkozunk” – emelte ki a színésznő, aki a járvány csúcsán többször is kihangsúlyozta a maszkhordás fontosságát az Instagramján.

A koronavírus legújabb mellékhatása: hétből egy barátság véget ér

Míg sokan szinte keresztre feszítették a színésznőt azért, mert nem akar barátkozni olyanokkal, akik szerint az oltás felesleges, addig a valóságban nem ő az egyetlen, aki így gondolkodik. Az OnePoll elnevezésű marketingkutató cég kutatása szerint (melyet 1000 fő közreműködésével végeztek el szeptemberben az USA-ban) ugyanis minden hetedik válaszadó véget vetett már egy barátságának az oltási státusza miatt. Szintén említésre méltó adat az is, hogy a beoltott résztvevők 97 százaléka azt vallja, azért kellett elvágnia a szálakat valakivel, mert a másik fél vakcinaellenes volt, és soha nem értette volna meg az oltás  fontosságát.

Legyünk őszinték: még ha nem is tartjuk magunkat ítélkező típusnak, 2020 márciusa óta mindannyiunknak akadt nézeteltérése a családja vagy a barátai körében a járvány megállítása miatt bevezetett intézkedések vagy az oltások kapcsán. Aligha akad olyan, aki ne érezné úgy, hogy egy új, számára eddig ismeretlen oldaláról ismerhette meg valamelyik szerettét az elmúlt másfél évben.

Az empátia a gyógyír mindenre?

Ha nem szeretnéd, hogy megszakadjanak az emberi kapcsolataid a pandémia következményeként, akkor egyetlen dolgot tehetsz: meg kell próbálnod empátiával fordulni a barátaid és a rokonaid felé. Hallgasd meg az álláspontjukat, és igyekezz elfogadni a szempontjaikat. Ne bombázz senkit az általad nagyra tartott kutatásokkal és statisztikákkal, hiszen kevés az esélye annak, hogy meg tudj győzni valakit a saját igazságodról. (Ahogy téged sem tudnak átállítani az ő oldalukra.) Ebben a beszélgetésben nincsenek győztesek és vesztesek: ráadásul a legtöbben személyes okok miatt bíznak vagy nem bíznak a tudományban.

Ahhoz azonban jogod van, hogy kifejezd az érzéseidet és az aggodalmaidat – csak ügyelj a megfogalmazásra! Ha például a barátaid meghívtak valahová, jelezheted nekik, hogy te személy szerint akkor érzed magad biztonságban, ha olyan emberekkel találkozol, akik már túlestek a védőoltáson. Éppen ezért kell megkérdezned tőlük, hogy ők felvették-e már az oltást. De fel kell készülnöd arra, hogy valaki nem akarja veled megosztani ezt az információt. Ebben az esetben szabadon dönthetsz úgy, hogy nem szervezel találkozót az adott személlyel – de továbbra is tartsd tiszteletben az ő véleményét.

Forrás: The Hollywood Reporter/The Hollywood Reporter/Today/Today
Nyitókép: Axelle/Bauer-Griffin/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk: