Már kapható Jennifer Aniston első hajápolási terméke

A Jóbarátok színésznője szeptember elején jelentette be, hogy LolaVie néven megalapította saját beauty brandjét, melyet teljes mértékben fenntarthatónak álmodott meg. Mi pedig alig várjuk, hogy Magyarországon is kapható legyen az első csodaszere!

Ideje, hogy helyet csinálj a fürdőszobád polcain, mert megérkezett Jennifer Aniston hajápolási márkájának első terméke. A csillogó Rachel-frizurától így már TÉNYLEG csak egy lépés választ el, és mindezt a létező legfenntarthatóbb módon érheted el. A színésznő által alapított LolaVie ugyanis parabénmentes, szilikonmentes, szulfátmentes, ftalátmentes, gluténmentes, vegán… és természetesen állatkísérletmentes, hiszen Jen nagy rajongója az állatoknak.

A névadás mögött kizárólag személyes okok állnak: Lolának hívták Jennifer első autóját, amit akkor vett, amikor Kaliforniába költözött. A Lola név később ráragadt a színésznőre is, amiben közrejátszhatott az is, hogy a Jóbarátok egyik epizódjában éppen egy Lola nevű nőről énekelt a Copacabana című dalban. Ezek után nem is választhatott volna más elnevezést a márkájának, igaz? Jen egyébként azt mondja, egyelőre kizárólag a hajápolásra koncentrál, de rengeteg ötlet kavarog a fejében. „Nincsenek határok előttem” – nyilatkozta.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

LolaVie (@lolavie) által megosztott bejegyzés

A legelső piacra dobott terméke a 25 dollárba kerülő, chia magot, citromot és növényi eredetű ceramidokat tartalmazó Glossing Detangler spray lett. A bambusz esszencia használata csökkenti a vízfogyasztást, hogy megvédhessék a bolygó legértékesebb erőforrását. Ez az összetevő amellett, hogy hővédő, még abban is segít, hogy a tincseid egész nap ragyoghassanak, ráadásul megóvja a hajadat a sérülésektől. Sőt, attól sem kell többé félned, hogy nem tudod majd kifésülni a loboncod! Jen nemcsak a márka alapításának kreatív feladataiban, hanem a termékfejlesztésben is részt vett. A Jóbarátok Rachelje ezzel az új dobásával csatlakozott azoknak a hírességeknek a táborához, akik betörtek a szépségiparba. A képzeletbeli klubba már olyan A-listás sztárok csatlakoztak az évek során, mint Rihanna, Selena Gomez, Lady Gaga vagy Jennifer Lopez.

Forrás: Page Six
Nyitókép: Axelle/Bauer-Griffin/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: