Két szerencsés május végén megszállhat Monica és Rachel lakásában

Nemcsak a sitcom új epizódjának örülhetnek a rajongók májusban, hanem egy egészen különleges és exkluzív lehetőségnek is. Két nagyon szerencsés sorozat-őrült ugyanis szinte aprópénzért megszállhat a lányok ikonikus otthonában.

Egyre jobban közelít a nagy nap, amire minden Jóbarátok-rajongó várt: május 27-én végre láthatjuk az HBO Maxon a sorozat reunion epizódját. Azonban nemcsak ezért lesz különleges a hónap vége a fanok számára, hiszen most bárkinek lehetősége adódhat arra is, hogy két estére lefoglalja Monica és Rachel lakását – azaz annak pontos mását New Yorkban. (A sitcom forgatásához egy stúdióban rendezték be a helyiségeket Los Angelesben.)

Fotó: Booking.com

A foglalás ára ráadásul igazán kedvező: a Jóbarátok 1994-es premierjének tiszteletére egy éjszakáért mindössze 19.94 dollárt, azaz körülbelül 5700 forintot kérnek el. Ez az ár magában foglalja a teljes Friends Experience tourt egy profi fotóssal, vacsorával és italokkal, illetve reggelivel és kávéval a Central Perkben. A szerencsés rajongó és vendége csocsózhat Chandlernél és Joeynál, illetve kincsvadászaton is részt vehetnek. Sőt, kipróbálhatják azt a szabadulószobát, amit Phoebe taxija ihletett. De nem árt átgondolni, kit vinnénk magunkkal, ugyanis a lakásban egy franciaágy található.

Fotó: Booking.com

Az ajánlat kizárólag két estére érvényes (május 23 – 24.) , május 21-én nyitják meg a Booking.com oldalán a foglalási lehetőséget. A csapda pedig a következő: mindenki mást meg kell előzni! (A pontos részleteket itt találod!)

Forrás: Mental Floss
Nyitókép: NBC/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)