7 ikonikus képen John Lenon és Yoko Ono, a világ egyik legmegosztóbb szerelmespárjának története

John Lennon és Yoko Ono románcát gyakran úgy emlegetik, mint a kapcsolatot, amely többet rombolt, mint épített. A két művész furcsa, viharos szerelmét számos – azóta legendássá vált fotó – örökítette meg. Ezekből válogattunk néhányat.

1966. november 9-én a Beatles egyik alapítója, John Lennon betért a londoni Indica Gallerybe – ekkor még nem tudta, hogy ettől a naptól kezdve gyökeresen megváltozik az élete. Ugyanis a galéria tulajdonosa bemutatta neki az egyik kiállítót, aki később a performansza alatt felajánlott neki egy szimbolikus jelentésű szöget. Habár ez a találkozásuk legismertebb verziója, Paul McCartney azt állítja, a japán művésznő már egy évvel korábban felkereste társát. Bármelyik történet legyen igaz, a végkifejleten – amit mindannyian jól ismerünk – semmit sem változtat. Hiszen ami ezután történt, ma már történelem: a két művész neve örökre összeforrt.

Azonban viharos kapcsolatukat, a háború elleni harcukat, szokatlan megnyilvánulásaikat és művészi, zavarba ejtő performanszaikat sokan nem nézték jó szemmel. „Bizonyos értelemben John és én tönkretettük a karrierünket azzal, hogy összejöttünk. De akkor még nem voltunk tisztában ezzel” – mondta 2012-ben Yoko Ono a The Telegraph-nak. Ráadásul az a szóbeszéd járta, hogy a rocklegenda teljesen alárendelte életét szerelme minden óhajának. 1969-ben, még a Beatles feloszlása előtt megalapították közös zenekarukat, a The Plastic Ono Bandet, amelynek első fellépésére pontosan 52 évvel ezelőtt a Toronto Rock and Roll Revival Festival nevű rendezvényen került sor. Ennek apropójából mutatunk néhány legendás fotót, amely bemutatja a világ egyik legellentmondásosabb szerelmi történetének meghatározó pillanatait.

Különc pár, nem mindennapi esküvő

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Yoko Ono (@yokoono) által megosztott bejegyzés

A pár 1966 novemberében találkozott, és kevesebb mint három évvel később, 1969. március 20-án hivatalosan is kimondták a boldogító igent. Yoko Ono a ’60-as évek klasszikus stílusát idézte meg ruhájával: az alkalomra miniszoknyát és széles karimájú kalapot viselt, amíg Lennon fehér blézerben, ingben és farmernadrágban állt az oltár elé.

Meghitt pillanatok

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

❤️ Lovers (@lovers.rs) által megosztott bejegyzés

1968 decemberében Susan Wood fotográfus készített egy sorozatot a párról, amely hihetetlen hírnévre tett szert. „Az eredeti ötlet az volt, hogy valamennyire meg akarják mutatni magukat a világnak. De amikor először találkoztam velük, úgy tűnt, hogy meghátrálnak”emlékezett vissza Wood, aki felajánlotta, hogy szívesen elnapolja a fotózást. A fotózás helyett végül közösen elmentek vásárolni, és másnap sokkal felszabadultabb hangulatban születtek meg a képek.

Szerelmük hajnalán Amszterdamban

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Beige (@beigefeels) által megosztott bejegyzés

1969-ben John Lennon és Yoko Ono elindította a Bed-ins for Peace kampányt: egy héten keresztül amszterdami hotelszobájukban tiltakoztak a Vietnámban zajló háború ellen. A pár később Montrealban is megismételte a békés akciót.

A háborúnak vége! Ha te is ezt akarod

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

John Lennon (@johnlennon) által megosztott bejegyzés

A pár 1969 decemberében indította el azt a kampányt, amely nyíltan ellenezte az amerikai csapatok becsatlakozását a vietnámi a háborúba. A „Háborúnak vége! Ha te is ezt akarod” szlogen hatalmas plakátokon jelent meg, majd később a kampányról egy dal is született Happy Xmas (War Is Over) címmel.

Double Fantasy: az első, egyben utolsó közös album

John Lennon és Yoko Ono első közös albuma 1980. november 17-én, három héttel Lennon halála előtt jelent meg. A lemez érdekessége, hogy egyetlen duettet sem tartalmaz, Ono és Lennon dalai felválta követik egymást. Amíg a dalok nem tartoznak a legismertebb szerzemények közé, az album borítója sokak számára ismerős lehet – hiszen a zenész halála után számos utalást találhatunk erre a fotóra a popkultúrában.

A fotósorozat, amely csak évtizedekkel a tragédia után látott napvilágot

1980. november 28-án Lennon és Ono meztelenül állt Allan Tannenbaum fotográfus kamerája elé, aki intim sorozatot készített a szerelmesekről. Az eredeti tervük az volt, hogy a képekkel első közös nagylemezüket promotálják majd. Azonban 10 nappal később Lennon életét vesztette, Tannenbaum pedig évtizedeken keresztül senkivel sem osztotta meg az elkészült képeket. Végül 2007 nevomberében, egy könyv formájában mutatta meg őket a nagyvilágnak.

Annie Leibovitz híres fotója

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Mikel Kilgour (@mikelkilgour) által megosztott bejegyzés


A híres fotográfus 1980. december 8-án, néhány órával Lennon meggyilkolása előtt készítette a párról ezt a képet. Amikor Leibovitz képe 1981. január 22-én megjelent a Rolling Stone magazin címlapján, Ono már özvegy volt, és az egész világ egy emberként gyászolta a legendás rocksztárt. A kép a pár utolsó együtt töltött óráit dokumentálta, és talán az utolsó csókjukat ábrázolja. Sokan ma is csodálattal nézik, hiszen megtestesíti a szerelmet és a veszteséget. Emellett a történelem egyik legismertebb fényképének tartják.

Forrás: Vogue, Vintage News Daily
Nyitókép: Susan Wood/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Legnépszerűbb cikkek: