Megjelent a John Lewis 2021-es karácsonyi reklámja, és gyönyörűbb, mint valaha

A vállalat idén két héttel korábban kijött az év egyik legjobban várt kisfilmjével, a rajongóknak pedig ezúttal sem kell csalódniuk, hiszen egészen földöntúli élményben lehet részük.

Van pár dolog, amiből biztosan tudhatjuk, hogy hivatalosan is megkezdődött a karácsonyi készülődés időszaka: az üzletekben már az All I Want for Christmas Is You szól Mariah Careytől, elindul az ünnepi filmdömping a Netflixen és persze érkezik a John Lewis karácsonyi reklámja. A vállalat évről évre megnyeri a legszívmelengetőbb szpotnak járó képzeletbeli díjat, tavaly például az ajándékozás helyett az egymásnak való segítés fontosságára hívták fel a figyelmet – hiszen a koronavírus-járvány miatt világszerte milliók kerültek nehéz helyzetbe.

Idén pedig már azzal is megleptek mindenkit, hogy a megszokottnál két héttel korábban hozták nyilvánosságra a legújabb kisfilmjüket, mely az „Unexpected Guest” címet kapta. Valószínűleg egyetlen spoilert sem lövünk le azzal, ha eláruljuk, ezúttal is hihetetlenül édes és megható reklámmal jelentkeztek. A történetük egy Nathan (Jordan A. Nash) nevű kisfiúról szól, aki egy napon felfedez egy űrhajót az erdőben. Összebarátkozik a lezuhant „jármű” utasával Skye-jal (Raffiella Chapman) és beavatja őt a karácsony csodájába.

Lehet olyan a karácsony, mint régen?

A sztori lezárását az E. T., a földönkívüli filmklasszikus ihlethette, hiszen amikor elérkezik a búcsú ideje, Skye megpuszilja Nathant, a fiú pedig odaadja neki a karácsonyi pulcsiját (ami egyébként valóban megvásárolható a John Lewis üzletláncban) emlékbe. Így újdonsült barátja magával vihette ennek a csodálatos ünnepnek a szellemét. A keserédes befejezés után a „for a christmas as magical as your first” felirat úszik be a képbe, vagyis a vállalat ezzel a kisfilmmel szerette volna visszahozni a régen átélt karácsonyok varázsát.

A pandémia miatt 2020-ban kevesen tölthették úgy ezeket a napokat, ahogy korábban tették. „Tudjuk, hogy ügyfeleink minden eddiginél izgatottabbak a karácsony közeledtével, örömteli pillanatokra, együttlétre és menekülésre vágynak, mivel tavaly sokan nem ünnepelhettek szeretteikkel” – mondta a John Lewis szóvivője. És bár ezt csak mi tesszük hozzá, de szerintünk a másság elfogadásáról is fontos leckét adtak ezúttal.

A videó főszereplőit egyébként már jól ismerheted a filmvászonról: Jordan például a Jöjj velem című fantasyben bukkant fel, míg Raffiella a Stephen Hawking életét bemutató drámában, A mindenség elméletében. A reklám hátterében szóló csodaszép zene pedig ismét egy korábbi kedvenc akusztikus feldolgozása. Ezúttal Philip Oakley és Giorgio Moroder „Together in Electric Dreams” című dalára esett a John Lewis választása. A szám új verzióját egy mindössze húszéves brit énekesnő, Lola Young készítette el.

Forrás: Bustle
Nyitókép: YouTube

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Legnépszerűbb cikkek: