A színész egy interjúban elárulta, hogy fia különösen nehezen viseli Kelly Preston elvesztését, ugyanis attól fél, hogy édesanyjuk után az apjuk is bármikor elhagyhatja őket.
Kelly Preston 2020 júliusában, 57 éves korában hunyt el, a színésznő közel két évig harcolt a mellrák ellen, de sajnos nem tudta legyőzni. Férje, John Travolta és lányuk, Ella azóta többször is tisztelegtek az emléke előtt a közösségi oldalukon, legutóbb például akkor, mikor megjelent az Off the Rails című film, vagyis Kelly utolsó munkája színésznőként.
Ám arról eddig nem beszéltek igazán a nyilvánosság előtt, hogy Ella öccse, a 10 éves Ben hogyan viseli édesanyja elvesztését. John a napokban Kevin Hart talk showjában őszintén elmesélte, hogyan éli meg kisfia a gyászt. „Ben egyszer csak azt mondta nekem: ’Mivel anya meghalt, félek, hogy te is itt hagysz minket.’” – árulta el a Grease sztárja. „Én pedig azt feleltem neki, hogy ez két teljesen különböző kérdés.” A színész úgy gondolta, őszintén el kell magyaráznia fiának, miért volt édesanyja élete ennyire rövid.
„Azt mondtam neki, tudod Ben, te mindig az igazságot szeretnéd hallani és én nem is fogok hazudni. Senki sem tudja, mikor jön el az ideje, meddig maradhat. A bátyád (Jett) 16 évesen ment el. Túl fitalon. Az édesanyád 57 éves korában távozott. Ő is túl fiatalon.” (John és Kelly 2009-ben veszítették el első fiukat, Jettet egy baleset következtében. – a szerk.) John éppen ezért nem köntörfalazott Bennek sem és beismerte neki, akár már holnap meghalhat, éppen ezért fontos, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk az életünkből, amíg lehetőségünk van rá.
A színész egyébként tavasszal arról is beszélt egy interjújában, hogy a gyászt egy különösen személyes dolognak tartja, amit mindenki másképpen tapasztal meg. „A legfontosabb, amivel segíthetünk valaki másnak, aki hozzánk hasonlóan éppen gyászol valakit, ha megengedjük, hogy a saját szabályai szerint élje meg azt, és nem mérjük össze a mi utunkkal. Ugyanis annak ellenére, hogy jó, ha van társaságunk, néha mások támogatása miatt elfelejtünk dolgozni a veszteségen, ami minket ért.”
Forrás: Entertainment Tonight
Nyitókép: Nicholas Hunt/Getty Images