Csodaszép képpel emlékezett meg felesége születésnapjáról John Travolta

A Grease sztárja tavaly nyáron veszítette el feleségét, Kelly Prestont, aki 2021. október 13-án ünnepelhette volna az 59. születésnapját.

John Travolta felesége, Kelly Preston évekig harcolt a mellrák ellen, de 2020 júliusában a betegség legyőzte őt. A színésznő idén október 13-án lenne 59 éves, férje és lánya, Ella pedig ebből az alkalomból megemlékeztek róla közösségi oldalukon. „Hiányzol nekünk és nagyon szeretünk téged” – írta John Travolta a 2018-as Cannes-i fesztiválon készült kép alá.

Ella egy közös fotót töltött fel magukról a gyermekkorából és ő is kiemelte, mennyire hiányolja az édesanyját. Öccse, a 10 éves Ben viszont nem elérhető az Instagramon, így csak John Travolta egyik interjújából derült ki nemrég, hogyan érzi magát fia Kelly Preston halála óta. „Ben egyszer csak azt mondta nekem: ’Mivel anya meghalt, félek, hogy te is itt hagysz minket’” – árulta el a színész. „Azt mondtam neki, tudod Ben, te mindig az igazságot szeretnéd hallani és én nem is fogok hazudni neked. Senki sem tudja, mikor jön el az ideje, meddig maradhat.”

A színésznő utolsó filmje, az Off the Rails egyébként idén nyáron érkezett meg a mozikba – ezt később az ő emlékének szentelték. A sors kegyetlen fintora, hogy a történet pont egy olyan, az 50-es éveiket taposó baráti társaságról szól, akik meg szeretnék ünnepelni egy elhunyt barátjuk életét. A szülinapja alkalmából mi is felidézzük Kelly pályafutását, aki korábban olyan filmekben szerepelt, mint a Jerry Maguire – A nagy hátraarc, a Miről álmodik a lány? vagy Az utolsó dal. Külön érdekesség, hogy többször is játszott együtt férjével, például a Háború a Földön, a Gotti vagy a Vén csontok című alkotásokban.

Mivel Kelly születésnapja éppen októberre, azaz a mellrák elleni küzdelem hónapjára esik, így szeretnénk ebből a szomorú alkalomból is felhívni a figyelmedet arra, mennyire fontos, hogy havonta önvizsgálatot tarts és ha furcsa tüneteket tapasztalsz magadon, akkor azonnal felkeresd az orvosodat. A korai felismerés ugyanis életet menthet.

Forrás: E! Online
Nyitókép: Pascal Le Segretain/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: