A kalóz képe, aki falábbal, szemfedővel és papagájjal a vállán jelenik meg, a klasszikus irodalomtól egészen a hollywoodi filmekig mélyen beágyazódott kultúrába. Különösen a falábú kalóz vált igazán tartós toposszá.
De mennyire alapul ez a kép a történelmi valóságon? Sok kalóznak valóban volt falába vagy ez csak egy romantizált mítosz, amit az irodalom és a filmek tartanak életben? Itt az ideje annak, hogy elmélyüljünk a kalózkodás és a tengeri orvoslás történetébe, és elkülönítsük a tényeket a fikciótól.
Sérülések a kalózok aranykorában
A kalózkodás aranykorának tartott 1650 és 1720 közötti időszakban több mint 5000 kalóz szelte a tengereket és okozott sok helyen mindenféle galibát. A kalózkodás persze rendkívül veszélyes foglalkozás volt, és nemcsak a csaták és összetűzések miatt, hanem balesetek, betegségek és a korabeli primitív orvosi ellátás miatt is. A tengeri összecsapásokkor ugyanis gyakran igencsak közelről lőttek ágyúgolyókat a hajókra, miközben puskákat, pisztolyokat, kardokat és gránátokat használtak közelharcban. Így tehát nem volt példátlan, ha valaki elvesztette egy-egy végtagját, és bizony az amputációval járó sérülések nem voltak ritkák a tengerészek és kalózok között. Ezeknek a sérüléseknek a túlélése azonban legtöbbször csupán szerencse kérdése volt. Egy kalózhajón a sebész munkája ugyanis gyakran a hajóácsra vagy a szakácsra hárult, mivel ők már megszokták a vágást. Képzettség és megfelelő felszerelés hiányában tehát ezek a „sebészek” hajtották végre az amputációkat, maradjunk annyiban, hogy nem túl jó statisztikákkal. Mégha a páciens túl is élte az eljárást, gyakran fertőzésben halt meg. Az a pont, amikor egy protézis opció lehetett volna, még messze volt egy amputált kalóz számára. Ha meg is engedhettek volna maguknak egy falábat, a legtöbb amputált mankókat használta volna, így a falábú kalózok valójában nagyon ritkák voltak.
A történelem valódi falábú kalózai
Bár a falábak nem voltak olyan elterjedtek, mint azt mi gondoltuk, nem voltak teljesen kitaláltak sem. Tudunk ugyanis néhány oylan dokumentált esetről, amelyben a neves kalózok művégtagokkal éltek. Ezek közül az egyik legismertebb talán François Le Clerc, egy 16. századi francia kalózkapitány. Amikor éppen nem különféle európai uralkodóknak dolgozott, Le Clerc függetlenül hajózott, mint egy kalózflotta vezetője. Ő volt az egyik első neves karibi kalóz, akit falábáról ismertek. Becenevei között volt a „Jambe de Bois” és a „Pata de Palo” (franciául és spanyolul), mindkettő „falábat” jelent. Egy másik példa Cornelis Jol (1597-1641), egy holland korzár, admirális és magánzó — más szóval kalózhoz közeli figura —, akit „Houtebeennek” becéztek (hollandul „faláb”) a műlába miatt. Érdemes megjegyezni, hogy mind Le Clerc, mind Jol még a kalózkodás aranykora előtt hajóztak, ami viszont nem az a korszak, amit általában a falábakkal, a papagájokkal és a szemfedőkkel hoznak kapcsolatba.
A falábú kalóz felemelkedése
A falábú kalóz képe nagyrészt az irodalomnak köszönhető, különösen Robert Louis Stevenson 1883-as kalandregényének, a Kincses szigetnek. A Long John Silver nevű karakter, akinek levágták a lábát és egy papagája volt, a közönség képzeletében a kalózok archetípusává vált és máig az is maradt. Stevenson eredeti Long John Silverje azonban mankókon közlekedett. A későbbi adaptációkban, beleértve a színházi és filmes feldolgozásokat, azonban kapott egy falábat. Ez a kép annyira elterjedt a köztudatban, hogy sokan tévesen úgy hiszik, hogy az eredeti Silver is falábbal rendelkezett. Az ikonikus kalóz képét nemrégiben megerősítette a Karib-tenger kalózai filmek (Hector Barbossa karakterének műlába van) és a népszerű televíziós sorozat, a Fekete vitorlák, amelyben a John Silver nevű karakter szintén művégtaggal jelenik meg. Így hát biztosan mondhatjuk, hogy a falábú kalóz képe tovább él, annak ellenére, hogy a történelmi példák valóban ritkák voltak.
Nyitókép: Ai
Forrás: HistoryFacts.
Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:
- Ki volt az igazi Robin Hood? – A legenda nyomába eredtünk
- Anasztaszija Romanova igaz története
- A történelem legnagyobb hadvezére: Nagy Sándor
