A locsolók érkezéséig még mindig bőven van időnk, úgyhogy készítsetek velünk egy díszt, hogy ne csak a sonka és főtt tojás díszelegjen az ünnepi asztalon.
Én személy szerint azért preferálom az otthon, saját magunk által készített asztaldíszeket, mert így tényleg olyan darabok kerülnek elhelyezésre a lakásban, amik teljes egészében az én ízlésemet tükrözik. Na és persze az sem másodlagos szempont, hogy a DIY-verziók jóval költséghatékonyabbak, mint az üzletekben készen kapható társaik. De azt azért töredelmesen bevallom, hogy az én türelmem sajnos nagyon véges, így általában anyukámnak köszönhetően készülnek el ezek a cuki dekorációk, így a cikkünkben látható dísz is az ő keze munkáját dicséri. Most lépésről-lépésre megmutatjuk, hogy mire lesz szükséged a hétvégi kézműves foglalkozáshoz és abban is segítünk, hogy hogyan állítsd össze a saját asztaldíszed.
Ezekre lesz szükségünk
- Kaspó
A Pepcoban és a Kikben már pár száz forintért beszerezhetjük azokat a kis kaspókat, amik nemcsak a húsvéti, de a karácsonyi asztaldíszünk alapját is adhatják majd. Egyszerre mutatós és praktikus dekoráció alapja lehet, de ezt akár egy színes cseréppel vagy egy kis díszdobozzal is helyettesíthetjük.
- Tűzőhab
A virágboltokban vásárolható száraz oázis megkönnyíti a díszünk összeállítását, ugyanis a kaspóhoz igazítva a kellékek egy részét csak egyszerűen bele kell majd abba szúrkálnunk.
- Dekorációs műfű
Szintén a Kikben, a Pepcoban vagy akár a nagyobb üzletláncokban is találhatunk olyan dekorációs műfüvet, ami az egész díszünk hangulatát igazán tavaszivá varázsolja.
- Központi dísz
Ahhoz, hogy húsvéti díszt készítsünk, asztali dekorációnk egyik legelengedhetetlenebb kelléke egy mutatós nyuszi vagy csibe.
- Tollak és tojások
A központi dísz mellé természetesen apróbb kiegészítőkre is szükségünk van, a hézagokat hungarocell-tojásokkal és tollakkal is ki tudjuk tölteni. Ezeket szinte keresés nélkül, kis zacskókba csomagolva, bárhol megtaláljuk.
- Ragasztópisztoly
Ahhoz, hogy előbbiek minél tovább a helyükön maradjanak, elengedhetetlen, hogy rögzítsük őket. A hungarocell-tojások esetében próbálkozhatunk vékony dróttal is, de a legegyszerűbb megoldás, ha a ragasztópisztolyért nyúlunk.
Így készítsük
1. A bádogkaspót körberajzoljuk az oázison, majd azt méretre vágva belehelyezzük a kis vödrünkbe, ha szükséges, ragasztópisztoly segítségével beragasztjuk, hogy az a helyén maradjon.
2. Az oázis teljes egészét befedjük dekorációs műfűvel. Mi most nude színt használtunk, de ugyanolyan, sőt talán még mutatósabb is, ha a klasszikus zöld mellett tesszük le a voksunkat.
3. Az alapunkra ráhelyezzük azt a dekor elemet, ami köré majd az egész díszünk épül.
4. A továbbiakban pedig körbeépítjük a középen elhelyezett díszt. Ehhez használhatunk színes tojásokat, tollakat, apró virágokat és kis madarakat is. Ezeket ragasztópisztollyal rögzítjük a kívánt helyekre. Az apró kiegészítőket pedig mindaddig halmozhatjuk egymásra, ameddig azt meg nem unjuk.
És íme a végeredmény
Ugye, hogy nem is volt olyan bonyolult elkészíteni?
Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:
- Húsvéti hímes: tűnj profinak ezekkel az egyszerű tojásfestő trükökkel
- 8 húsvéti dekorációs tipp, amivel pillanatok alatt ünnepi hangulatot varázsolhatsz
- Komplett, 5 fogásos húsvéti menü, amiből egész hétvégén lakmározhatsz