Jubilálás, esztrádműsor, könyvbemutatók, koncertek, séták – kezdődik az idén 10. éves Margó Irodalmi Fesztivál

Több mint 40 programmal, könyvbemutatókkal, koncertekkel, sétákkal június 10-én csütörtökön kezdetét veszi az idén 10. születésnapját ünneplő Margó Irodalmi Fesztivál a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

A Bookline támogatásával megvalósuló négynapos rendezvényen nemcsak a legfrissebb könyvmegjelenésekkel, de végre a szerzőkkel is lehetőség lesz személyesen találkozni, dedikáltatni. Ráadásul, a kerek születésnap alkalmából pár igazi programkülönlegesség is várható.

Az első nap zárásaként egy zenés irodalmi esten mutatkozik be Závada Péter negyedik verseskötete, a Gondoskodás, pénteken pedig Vecsei H. Miklós és csapata József Attila és Pilinszky János életműve után most Csoóri Sándor munkássága előtt tisztelegve létrehozott koncertszínházi előadása lesz látható. Szombat estére, a fesztivál 10. születésnapját megünneplendő egy egyszeri és megismételhetetlen esztráddal készülnek a szervezők, amiben Dragomán György, Erdős Virág, Kardos-Horváth János, Nyáry Krisztián, Simon Márton, Szabó T. Anna, Színész Bob és Totth Benedek rendhagyó felolvasásokkal, zenével és slammel idézi meg az elmúlt egy évtized emlékeit. A fesztivál zárásaként pedig vasárnap este ismét színpadra lép a Rájátszás: Beck Zoltán, Egyedi Péter, Grecsó Krisztián, Háy János, Jancsovics Máté, Kemény István, Kollár-Klemencz László, Sárközy Zoltán, Szűcs Krisztián.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

margófeszt (@margofeszt) által megosztott bejegyzés

Szombaton és vasárnap a Városmajor és a környező utcák 20. századi történelméről mesél majd a Könyves Séták szervezésében Ács Dániel újságíró, valamint Finy Petra író és Laborczi Dóra újságíró, a Sztehlo-gyerekek voltunk című könyv szerzője.

Csütörtök és péntek délutántól, hétvégén pedig egész nap számos könyvbemutató közül válogathatnak az érdeklődők. Az idei Libri irodalmi díjas Bereményi Géza és Grecsó Krisztián, valamint a 2020-as Margó-díjas Harag Anita mellett többek között Babiczky Tibor, Barna Imre, Bérczesi Róbert, Bojár Gábor, Fábián Janka, Keresztury Tibor, Kukorelly Endre, Orosz István, Perintfalvi Rita, Spiró György, Szvoren Edina, Varró Dániel is mesélni fog majd új könyvéről, amit a beszélgetést követően a Bookline busznál nemcsak beszerezni, de dedikáltatni is lehet majd.

A járványügyi szabályokat figyelembe véve, a nézők és a közreműködők biztonságát szem előtt tartva az eseményeken való részvételhez védettségi igazolvány szükséges, a maszkviselést pedig az aktuális hivatalos járványügyi rendelkezéseknek megfelelően szabályozzák. A részletes program megtalálható a margofeszt.hu és a Facebook.com/margofeszt oldalakon.

Forrás: Margó Irodalmi Fesztivál
Nyitókép: Margó Irodalmi Fesztivál

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: