Kiégtem, ezért kiléptem: a csendes felmondás még mindig hódít

A csendes kilépés, avagy quiet quitting egyfajta válasz a túlhajszolt munkakultúrára és a munkahelyi igazságtalanságokra.

Egy virális TikTok-videó indította el azt a mozgalmat, amit ma csendes kilépésnek nevezünk. 2022-ben egy Zaid Khan nevű felhasználó feltöltött egy videót és megosztotta tapasztalatait a munkájával kapcsolatban. Elmondta, hogy a csendes kilépés nem jelent felmondást, hanem inkább azt, hogy a munkavállaló abbahagyja a túlórázást, a munkahelyi elvárásokon felüli extra feladatok vállalását, és csak a szerződésben előírt minimumot teljesíti. A jelenség nyilvánosságra kerülése után számos pszichológus, munkaügyi szakértő és szociológus kezdte el tanulmányozni a csendes kilépés mögötti okokat és következményeket. Az elemzések rámutattak arra, hogy a jelenség összefügg a kiégéssel, a munkával kapcsolatos érzelmi fáradtsággal és a munkahelyi motiváció hiányával.

Játsszunk dolgozósdit

A csendes kilépés egyik legaggasztóbb vonása az, hogy a munkavállalók lényegében csak megjátsszák, hogy dolgoznak. Ebben az állapotban jelen vannak a munkahelyen, de valójában csak a legszükségesebb feladatokat végzik el anélkül, hogy ténylegesen elköteleznék magukat vagy kreativitásukat és energiáikat befektetnék. Ez a látszatmunka nemcsak a produktivitást csökkenti, hanem a munkahelyi morált is aláássa, hiszen a kollégák is érzékelik a motiváció hiányát. Az ilyen munkahelyi környezet hosszú távon káros lehet mind a munkavállalók, mind a munkáltatók számára, mivel az innováció és a fejlődés lehetőségei elmaradnak, és az elégedetlenség, valamint a kiégés kockázata folyamatosan jelen van.

Egy 2022-es kutatás szerint a munkavállalók mindössze 32%-a elkötelezett a munkája felé, a többség csak minimális erőfeszítést hajlandó megtenni a munkahelyén.

A csendes kilépés pszichológiája

A csendes kilépés gyakran az önvédelem egyik formája. A munkavállalók így próbálják megvédeni magukat a túlzott stressztől és a kiégéstől. Ez egyfajta megküzdési stratégia, amely lehetővé teszi számukra, hogy megőrizzék mentális egészségüket, miközben még mindig teljesítik alapvető munkahelyi kötelezettségeiket. Elidegenítik magukat a munka világától és a produktivitástól, mert szellemileg vagy érzelmileg kifáradtak. Ennek hátterében több dolog is állhat. Ha azt érezzük, hogy nem hasznos, amit csinálunk, ha mérgező munkakörnyezetben dolgozunk vagy az erőfeszítésinket nem jutalmazza senki, akkor könnyen elvész a motiváció. De a munka-magánélet egyensúlytalansága is központi szerepet játszik a csendes felmondás növekvő arányában. Ilyenkor egyfajta revansot veszünk, visszavonjuk az energiánkat.

Több vagyok, mint a munkám

Az utóbbi évtizedekben megsokszorozódott a munkafüggők száma. Ez jelentős mértékben a hustle-kultúra térhódításának köszönhető, ami a fáradhatatlan munkát ünnepli és azt az életet, amiben a szakmai sikereink a legfontosabbak. Ezzel szemben a csendes kilépés forradalma épp azt az üzenetet közvetíti, hogy többek vagyunk annál a munkánál, amit heti x órában végzünk. Ez a személyiségünk egy nagyon kis szelete, és igenis meghúzhatjuk a határokat.  Azt is mondhatnánk, hogy átépítés miatt átmenetileg zárva vagyunk, mert a külső munka helyett belső munka zajlik. Ebben a várakozó időszakban − ameddig eldöntjük, hogy a csendes kilépésből legyen-e valódi felmondás − újraértékeljük az életünket, a céljainkat és a munkához fűződő viszonyunkat.

Lehetséges megoldások

Ha a csendes kilépés jeleit észleljük magunkon, fontos tudatosítani és megérteni érzéseinket, majd proaktívan kezelni a helyzetet. A kiégés egy komoly lelki teher, amit nem szabad félvállról venni. Igyekezzünk éles határokat kialakítani a munka és a magánélet között. A munkában előremozdíthat, ha új kihívások és lehetőségek után kutatunk. Emellett sokat segíthet, ha a munkahelyi támogatási rendszereket, tanácsadási szolgáltatásokat vagy mentális egészségre vonatkozó programokat kihasználjuk. Ha a csendes kilépés mögött mélyebb elégedetlenség húzódik meg a karrierünkkel kapcsolatban, érdemes megfontolni a karrierváltást. Készítsünk tervet, és lépjünk előre egy olyan terület felé, amely jobban megfelel érdeklődésünknek és értékeinknek.

Nyitókép: 10’000 Hours/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: