Ünnepélyes díjátadó keretében hirdette ki a HAB Díj nyertesét a Hungarian Art & Business művészeti központot működtető MBH Bank Művészeti Alapítvány.
A díjat a tavalyi évben alapították azzal a céllal, hogy egy kiválasztott, 35 év feletti művész számára az Alapítvány alkotói támogatást nyújtson összesen nettó 3.200.000 forint értékben. A benyújtott pályázatok közül végül Kocsi Olga 7×7 Beton ikon című alkotásának ítélte oda a szakmai zsűri az első helyezést, amelynek értelmében a mű megvalósítását követően az alkotás az alapítványi műgyűjtemény része lesz. A díjátadónak az Alapítvány székhelye, a Hungarian Art & Business (HAB) adott otthont.
Az MBH Bank Művészeti Alapítvány 2023-ban alapította meg a HAB Díjat, hogy hagyományteremtő jelleggel egy kiválasztott, 35 év feletti művész számára alkotói támogatást nyújtson. Ennek értéke összesen nettó 3.200.000 forint, amelyet a nyertes a mű megalkotása mellett művészi tevékenységének támogatására fordíthat. Az első helyezést elért koncepció továbbá a megvalósítást követően bekerül az Alapítvány műgyűjteményébe. A kiírt programra több mint 100 pályázat érkezett, amelyből a kiválasztási folyamat során 8 művész – Asztalos Zsolt, Hegedűs 2 László, Kocsi Olga, Kondor Attila, Nagy Barbara, Szabó Kristóf KristofLab, Szirmai Nóra és Wolsky András – munkája került a döntőbe. Az ünnepélyes díjátadón virtuálisan bemutatásra kerültek a döntősök műalkotásai, majd a szakmai zsűri döntése alapján kihirdették a nyertest.
A díjátadó esemény az MBH Bank Művészeti Alapítvány székhelyén, a Hungarian Art & Business (HAB) épületében kapott otthont. A gálán Vékony Délia, a HAB művészeti igazgatója mondott köszöntőbeszédet, aki művészettörténészként és filozófusként egyben tagja volt a Dr. Bordács Andrea esztéta, docens, az ELTE BDPK Vizuális Művészeti Tanszék vezetője, Kőnig Frigyes képzőművész, rektor emeritus és Sinkó István Károly képzőművész, a Magyar Festők Társaságának elnöke által alkotott szakmai zsűrinek. A bizottság tagjai értékelőbeszédükben kifejtették, hogy a zsűrizés során közös szempont volt egy olyan eszmei és anyagi értéket képviselő műtárgy kiválasztása, amely egy időtálló, jelentős műgyűjtemény részeként is meg tud jelenni. A beérkezett kiváló pályamunkák közül a szakmai zsűri végül Kocsi Olga 7×7 Beton ikon című alkotásának ítélte oda az első helyezést.
![](https://woohoo.hu/wp-content/uploads/2024/03/DSC_3227-masolat-1024x696.jpeg)
Kocsi Olga (1987), művésznevén Holy Olga, multimédia művész, aki munkája során a különböző tudományterületek kereszteződéseit vizsgálja, mint például a valóság és virtuális valóság kapcsolata, vagy a magánszféra és közszféra közötti kötelékek. Egyik központi témája a szentség értelmezése és átértelmezése. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem média design szakán végzett, majd 2016-ban szerzett multimédia művész DLA fokozatot; többek között a BME Művészeti Rezidenciaprogramjának ösztöndíjasa (2022), és a Leopold Bloom képzőművészeti díj shortlist-jének tagja (2021).
Kocsi Olga a HAB Díjra a 7×7 Beton ikon című alkotásának tervével pályázott, amely egy mátrixot alkotó, 49 képből álló sorozaton alapszik. A képek mindegyike egy-egy művészettörténeti alkotásra utal, sajátos humorral átértelmezve a műveket. Az első fázisban elkészített fényképek betonba öntve válnak tárgyakká.
Nyitókép és forrás: Hungarian Art & Business
Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:
- A teremtésnek tényleg fájnia kell? – Máté Gábor előadáson jártunk
- Új Coworking iroda nyílt Budán
- Izgalmas és látványos családi programok a hétre