Kimondatlan igazságok a lombikról

A kisbabák nem csak ágyban, párnák közt foganhatnak meg − és ezt a társadalom a mai napig tabunak tartja.

A lombikprogram egy hosszú és kihívásokkal teli kaland, amire rendszerint a párok nem önszántukból fizetnek be. Világszerte minden hatodik pár meddőséggel küzd, így aki vér szerinti gyermekre vágyik, kénytelen átadni a kontrollt és az utolsó hajszálba kapaszkodva belépni egy reprodukciós központ kapuján. Korábban már írtunk arról, hogy milyen sorsfeladattal érkeznek ezek a babák, azonban addig, amíg kezükbe tarthatják az újszülöttet, a szülőknek rengeteg megpróbáltatáson kell keresztülmenni. Amikre természetesen senki nem készítette fel őket korábban.

Erre sincs garancia

A közhiedelemmel ellentétben a sikerességi arány messze nem 100%-os. Magyarországon 16% körül mozog a kezelések átlagos sikerrátája. Sajnos ebben sem remekelünk, hiszen Európához (2019-ben 34,6 százalék) és Amerikához (2020-ban 54,5 százalék) képest is jelentős lemaradás van az IVF (in vitro fertilizáció) sikerességében. De arról még ritkábban esik szó, hogy van olyan eset is, hogy egyáltalán el sem jutnak a páciensek a beültetésig, mert nem lesz felhasználható embrió vagy éppen az első néhány hétben megszakad a terhesség. Az esélyek pedig a korral és az egyéb járulékos betegségekkel pedig csak még tovább csökkennek. Ezekkel az adatokkal senkit nem szeretnénk riogatni és csodák mindig vannak, de érdemes tisztában lenni a realitással, azzal, hogy nem minden lombikos kör garantál sikert.

Túlstimulálás

Tehát néhányak számára a lombik egy egyenes út, ahol egy leszívás, egy beültetés és egy sikeres terhesség lesz az eredménye a kezeléseknek, amiből aztán megszületik a vágyott kisbaba. Másoknál ez egy göröngyös, több évig elhúzódó folyamat lesz, ami lelkileg és testileg is kimerítő. A lombikprogram során nem ritka, hogy a hormonális stimuláció miatt a petefészkek túlműködnek, amit orvosi nyelven hiperstimulációs szindrómának neveznek. Ez nem csupán kellemetlen, de veszélyes is. A túlzott hormonadagolás eredményeként a petefészkek megnagyobbodhatnak, folyadék szivároghat a hasüregbe, ami súlyosabb esetekben akár kórházi kezelést is igényelhet. Az orvosok persze igyekeznek minimalizálni a kockázatokat, de minden szervezet másként reagál, így előre nem lehet megjósolni, kinél lép fel a probléma. Az ilyen komplikációk gyakran nagy lelki terhet is rónak a párokra, akik már így is kimerültek a számos próbálkozástól és az eredményes beavatkozás utáni reménykedéstől.

Mi történik a megmaradt embriókkal?

Sok pár számára nehéz kérdés, mi történjen a beültetésre nem használt embriókkal. Magyarországon ezeknek a fagyasztott embrióknak a tárolása maximum öt évig lehetséges, utána dönteni kell a sorsukról. Néhányan úgy döntenek, hogy eladományozzák őket, mások inkább további beültetéseket terveznek, de van, aki nem tudja, vagy nem akarja meghozni ezt a döntést. Arra is lehetőség van, hogy kutatási célra használják fel az embriókat vagy végső esetben megsemmisítsék. Ez egy érzelmileg nagyon megterhelő helyzet, ami komoly dilemmákat vet fel. Minden párnak saját értékrendje, érzelmi állapota és helyzete alapján kell meghoznia ezt a döntést, ami sokszor egyáltalán nem könnyű.

Teljesen új ember leszel a végére

A lombikprogram végére sokan úgy érzik, hogy a folyamat egy másik emberré formálta őket. A remény és csalódás körforgása, a folyamatos vizsgálatok és a hormonális kezelések, az idő és energia, amit erre szentelnek, mind-mind nyomot hagynak. Ezek a tapasztalatok nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is megváltoztatják a résztvevőket: sok esetben mélyebb, türelmesebb, de egyben megsebzett emberek lesznek.

A szülővé válás vágyát nem tudod elengedni, de az ehhez vezető harcba belefáradhatsz

Az anyaság iránti vágy sokak számára olyan erős, hogy bármin átmennek érte, de a kitartás nem mindig tart lépést a test és a lélek erejével. A folyamatos küzdelem és a várakozás éveken át fennállhat, ami alatt a párok fizikailag, érzelmileg és anyagilag is kimerülnek. A kudarcokkal és veszteségekkel való szembenézés rengeteg energiát követel, és nem ritka, hogy az emberek úgy érzik, az álom valóra váltása közben maguk is elvesztek.

Az élet szünetel a kezelések alatt

A lombikkezelések sokszor úgy hatnak a mindennapokra, mintha az élet egy hosszú szünetbe kerülne. A párok mindennapjai a hormoninjekciók, ultrahangok és időpontok köré szerveződnek, miközben minden más háttérbe szorul. Sok esetben a munkahelyi kötelezettségeket is nehéz összeegyeztetni a kezelésekkel, a társasági élet pedig szinte teljesen megszűnik. Ez az izoláltság érzése még jobban rányomhatja bélyegét a párok lelkiállapotára.

Eltávolít az érzésektől

Az IVF során a párok belekerülnek egy őrlőmalomba, ahol mindig csak a következő feladatot látják és olyan gyorsan telik az idő, hogy nem mindig tudják közben érzelmileg feldolgozni az eseményeket. Ez egy olyan mentális állapotot hoz létre, amiben az ember csak arra tud gondolni: mit tehetek még azért, hogy sikerüljön? A tanácsok pedig sosem fogynak el. Mindig lesz egy újabb étrend-kiegészítő, egy új technika, egy friss kutatási eredmény, amit még ki lehet próbálni. Ami újabb (hamis)reményt ad.

A párkapcsolat próbatétel elé kerül

Az érzelmi hullámvasút, amit a kezelések eredményeznek gyakran hatalmas terhet rónak a párkapcsolatra. A folyamatos stressz, a csalódások és az állandó várakozás olyan helyzeteket teremtenek, ahol a kommunikáció nehezebbé válik. Sok pár úgy érzi, hogy a folyamat közben eltávolodnak egymástól, mert minden energiájukat a cél elérésére fordítják, és kevesebb figyelmet tudnak szentelni egymás támogatására. Ezt a feszültséget tovább fokozhatják a hormonális változások és az azokkal járó hangulatingadozások. Fontos, hogy a pár tagjai tudatosan figyeljenek egymásra, és ne hagyják, hogy a kezelés teljesen kiszorítsa az intimitást és a közös élményeket a kapcsolatukból. Ugyanakkor az is igaz lehet, hogy a stabil alapokon álló kapcsolatot még inkább megerősíti a közös harc és soha nem látott erők mozgósulnak a kapcsolatban.

A meddőséggel való szembenézés önmagában is trauma

A meddőség diagnózisa gyakran hasonlítható egy gyászfolyamathoz. Amikor kiderül, hogy természetes úton nem valósulhat meg a terhesség, az érintetteknek el kell búcsúzniuk egy korábbi életképtől és elképzeléstől. Ezt a traumát feldolgozni hosszú időbe telhet, és a lombikkezelés során folyamatosan visszatérhetnek a félelmek, a kérdések és a fájdalom.

Nyitókép: Klaus Vedfelt/ Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)