Kiszabadulni a belső börtönünkből: A döntés – Könyvajánló

„Csak arra emlékezz: senki sem veheti el tőled azt, amit a fejedbe raksz.”

Sok kézben forgott már Edith Eva Eger: A döntés című könyve. Előbb én, aztán anya, aztán mama is elolvasta. Az író életútjának bemutatása során nagyon mélyre visz, de nem hagy ott, hanem felemel, minden egyes papírra vetett betűjével erőt ad.

Ezért kell neked is felütnöd a kissé vaskos, de letehetetlen kötetet.

A szerzőjét hamarabb láttam a tévében, minthogy olvastam volna sorait, a kilencvenes éveit taposó magyar származású hölgy ugyanis még 2017-ben szerepelt az On The Spot: Az ellenség gyermekei című évadában. Egyszerre volt sokkoló és nagyon varázslatos a róla készült felvétel, az átélt fordulatos életútjáról, a pokolról és az azt követő boldog évekről mesélt akkor és A döntés című első könyvében is.

A ma klinikai pszichológusként és többek között az amerikai hadsereg és haditengerészet tanácsadójaként dolgozó Edith-et 1944-ben családjával együtt a nácik haláltáborába, Auschwitzba deportálták. 16 éves volt. Szüleit a hírhedt náci orvos, Joseph Mengele küldte gázkamrába, majd később arra kérte a korábban balett-táncosnak készülő fiatal lányt, hogy táncolja el neki a Kék Duna keringőt.

Edith nővérével együtt végül túlélte a borzalmakat, és úgy döntött, megbocsát akkori fogva tartóinak, mert csak így élhet teljes és boldog életet. A megmenekülése után egyetemre ment, pszichológiát tanult, azóta pedig nap mint nap másokon segít.

Libri Könyvkiadó Kft., 3999 Ft

A memoár után a saját pácienseinek történetein keresztül is tanácsokat, megoldási javaslatokat ad arra az esetre, ha úgy éreznéd, hogy elakadtál az életed valamelyik területén.

Most először látom, hogy van döntési lehetőségünk: dönthetünk úgy, hogy arra figyelünk oda, amit elveszítettünk, vagy pedig arra, amink még megvan.

Erről szól A döntés.

Nyitókép: Ben White/Unsplash

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: