Vida Virág Debrecenből költözött Los Angelesbe, ahol hollywoodi tudósítóként dolgozik, és olyan sztárokkal készít interjút mint Will Smith, Jennifer Lawrence, Jamie Lee Curtis vagy Robert Pattinson. Írásait mostantól nálunk is olvashatod.
Vannak, akik álmodoznak, és vannak, akik merik élni az álmaikat. Vida Virág az utóbbiak közé tartozik. A Los Angelesben élő újságíró tíz évvel ezelőtt nagy döntést hozott: fejest ugrott a szerelembe és hátrahagyva Magyarországot új életet kezdett a tengerentúlon. A grafikusként, koreográfusként és kulturális újságíróként dolgozó Virág több hazai lapnak tudósít Hollywoodból – köztük most már a Woohoonak is – , miközben vörös szőnyeges bemutatókra jár, Justin Timberlake-kel bulizik, Ben Stillerrel ül egy asztalnál vagy Dustin Hoffmannal szelfizik. De hogy is kezdődött ez az amerikai álom, és mi van a hollywoodi csillogás mögött? Most kivételesen nem Virág készített interjút, hanem ő válaszol a kérdésekre.
A város, ahol megállt az idő
– A szerelem vitt az Egyesült Államokba, hiszen a férjed Amerikában élő operatőr, akivel Magyarországon találkoztatok. Nem féltél belevágni az ismeretlenbe és Los Angelesbe költözni?
– Valóban a CineFest Nemzetközi Filmfesztiválon, Miskolcon ismerkedtünk meg 2007-ben, majd négy évvel később a miskolci barlangfürdőben kérte meg a kezemet. Világlátott lányként nem rettentem meg attól, hogy másik országba kell mennem a szerelmemért. Mindig is vonzott az ismeretlen, így izgalmas új kihívásnak éltem meg. Amerikában dolgozó magyar újságíróként pedig nem kellett végleg elválnom a hazámtól. Inkább csak a két országban töltött idő aránya változott.
– Debrecenből költöztél Los Angelesbe, ami azért elég nagy váltás. Milyen kint az élet, és mennyire volt nehéz számodra a beilleszkedés?
– Az első, ami az embernek feltűnik, hogy teljesen mások a méretek, mint otthon, minden nagyon nagy. És rengeteg a napfény, szinte mindig jó idő van, de azt is meg kell szokni, hogy nincsenek évszakok ezért kicsit olyan, mintha nem múlna az idő. Szokták mondani, hogy LA egy csapda, mert idejössz húszévesen és egyszer csak azt veszed észre, hogy már hatvan vagy. Viszont épp ettől van olyan fiatalos lendülete a városnak. Los Angeles agglomerációjában közel 20 millió ember él, kétszer annyi mint Magyarországon. Mégis mindenki nagyon közvetlen egymással. Sokszor nézem az autókat, amikor a hatsávos sugárutakon megállunk egymás mellett, és arra gondolok, hogy nem sok esély van rá, hogy az életben ugyanezt az embert újra lássam. Ennek ellenére gyakran összemosolygunk vagy intünk egymásnak. Alapvető jóindulat és tolerancia van az emberekben, ami első perctől kezdve segítség volt számomra.
Közvetlen kapcsolat az amerikai filmstúdiókkal
– Mennyire váltható valóra az „amerikai álom”? Külföldiként ugyanolyan lehetőségeid vannak?
– Mindig azt éreztem, hogy az Egyesült Államok tényleg a lehetőségek országa. A szívós, kitartó munkát itt nagyra értékelik és valóban jól lehet haladni annak, aki komolyan veszi magát. Mindenki megkapja a lehetőséget, hogy bizonyítson, de a sikereket nem adják ingyen. Nekem is keményen meg kellett dolgozni azért, hogy befogadjon az amerikai újságíró társadalom. Az első nagy mérföldkő az volt, amikor a Motion Picture Association of America (Amerikai Mozgókép Egyesület) felvett a tagjai közé. Ez közvetlen kapcsolatot jelent az amerikai filmstúdiókkal és első kézből értesülök a legfrissebb hollywoodi hírekről. Azonban megtévesztő lehet a csillogás, ami a munkámmal jár, a vörösszőnyeges fotók a közösségi oldalaimon – mert mi ilyenkor dolgozunk. A barátaim tudják, hogy mennyi számítógép előtt átvirrasztott, szövegírással töltött éjszaka a velejárója a munkámnak.
George Clooney és a piros ruha
– Számos hollywoodi sztárral készítettél interjút. Kik voltak rád a legnagyobb hatással?
– Vannak nagyon intellektuális színészek, akikkel órákig tudnék beszélgetni, mint például John Lithgow, Dustin Hoffmann, Henry Winkler vagy Amy Adams. A legérdekesebb interjúélményeim viszont két egymást követő premierhez kötődnek, amikor néhány nap eltéréssel készítettem interjút George Clooney-val és Keanu Reeves-szel. Keanunak az a híre, hogy mindig nyitott és kedves az emberekkel, George Clooney pedig a „jó útra tért szívtipró”. Nem kellett csalódnom. Keanu olyan volt, mint egy zavarban lévő egyetemista, lesütött szemmel, szerényen válaszolt a kérdésekre és nagyon készséges volt. George Clooney-t pedig a sajtósa már éppen be akarta terelni a vetítésre, amikor feltűnt neki a piros ruhám az újságírók soraiban, és azzal lépett oda hozzám, hogy “Kitűnsz a tömegből. Kérdezz!” – közben kacéran mosolygott. Emlékezetes pillanat volt, mert nagyon ritka, hogy a főszereplő odalép egy kisebb lap újságírójához egy ilyen több száz fős rendezvényen. Érdekes volt megtapasztalni a két világsztár személyisége közti különbséget is.
– Mennyire távolságtartóak a sztárok? Van, akivel közvetlenebb kapcsolatot ápolsz?
– Szerencsére egyre kevesebb olyan hollywoodi újságíró van, aki próbálja azt a látszatot kelteni, hogy minden sztárral jó barátságban áll. Az igazság az, hogy a munkánk szigorú szakmai előírások mellett zajlik és aki ezeket a határokat átlépi, nemcsak ellenérzéseket kelt a sztárokban, hanem komoly szakmai következményekkel is számolhat. Akár azzal is, hogy kitiltják Hollywoodból. A sztárok azért jelennek meg ezeken az eseményeken, amiért mi: dolgoznak. Filmeket, sorozatokat, stúdiókat képviselnek, népszerűsítenek. Azért készítünk velük közös képeket, mert a világ újságíróinak abba az 1%-ába tartozunk, akiknek személyes hozzáférésük van hozzájuk. A hivatalos interjúnapok és a bemutatók szervezetten, menetrend szerint zajlanak. Az exkluzív partik azonban teljesen más hangulatban telnek. Azok éppen arról szólnak, hogy ne legyen annyira formális a média és a sztárvilág kapcsolata. Ott egy koktél mellett szóba tudunk elegyedni, és lazábban tudunk beszélgetni akár hétköznapi témákról. Ugyanakkor a diszkréció a legfontosabb ebben a szakmában. Pontosan fel kell mérni, hogy mi a publikus információ, és mi az, amit nem adhatunk tovább. Én nagyon ügyelek arra, hogy senkinek ne játsszam el a bizalmát. Talán ezért is vannak olyan sztárok, akikkel közvetlenebb kapcsolatot ápolok.
Egyetlen magyar újságíró a rangos szakmai szervezetben
– Az amerikai filmkritikusok és szakírók legnagyobb szakmai szervezete a Critics Choice Association egyedüli magyar újságíróként választott a tagjai közé. Milyen feladatokkal és kötelezettségekkel jár ez a tagság?
– Az ötszáz fős CCA egy szakmai szervezet, ahová csak nagyon komoly szűrés után kerülhetnek be újságírók. Két évvel ezelőttig csak amerikai újságírók lehettek tagok, akkor viszont tizenöt Hollywoodban dolgozó, külföldi újságírót meghívtak a szervezetbe és megalapították az International Branch-et. Én benne voltam ebben a tizenöt újságíróban, és ezzel szinte minden kapu megnyílt számomra. Mivel mind az ötszázan szakújságírók vagyunk, a sztárok kicsit tartanak is tőlünk. Éppen ezért minden évben hatalmas sztárparádénak számít a díjátadónk, mert fontosnak tartják, hogy – szó szerint – egy asztalhoz üljenek le velünk megünnepelni az év legjobb filmjeit, alakításait. A tagság folyamatos kötelezettségekkel jár. Felkészültnek kell lennünk a filmvilág legújabb alkotásaiból, havi rendszerességgel van meetingünk és hetente szavazunk a filmekre, hogy az alapján állítsuk majd össze az év legjobb filmjeinek listáját a gálára. A Critics Choice Award nagyszabású esemény, amelyen idén többek között Julia Roberts, Brendan Fraser, Cate Blanchett, Kate Hudson, Ben Stiller és James Cameron is megjelent.
– Grafikusként és koreográfusként is dolgozol, a filmrendezés és a forgatókönyvírás felé is kacsintgatsz. Milyen terveid vannak a jövőre nézve az újságírás mellett?
– Mindig hittem abban, hogy a művészet ugyanabból a gyökérből ered csak a megvalósulás formája változik. Nekem ugyanazt az alkotói folyamatot jelenti amikor rajzolok, koreográfiát készítek, filmet forgatok, forgatókönyvet vagy újságcikket írok. Egy alkotás létrehozása az, ami izgalmas számomra és ezért minden kreatív folyamatot ugyanolyan lelkesedéssel élek meg. A férjemmel két közös filmes projektem is volt Los Angelesben, ám az igazi hollywoodi filmrendezés egyelőre csak álom. De ki tudja, egyszer talán ez az álom is valóra válik.
Nyitókép: Tábi Kata / CatherinArt
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:
- Szülői örökségéről emlékezett meg az Oscar-jelölt Jamie Lee Curtis
- Jennifer Lawrence őszintén mesélt arról, hogy elvakította az Oscar-díjjal járó siker
- 12 inspiráló nő, akik hatással vannak világunkra
