Könnyű álmot hozzon az éj: altatóversek, amelyektől gyógyító lesz gyermeked álma

Olyan altatóverseket válogattunk nektek össze, amelyek biztonságos átjárót teremtenek az ébrenlét és az alvás között, hogy gyermeked álma könnyű, megnyugtató és regeneráló legyen.

A tudomány mai állása szerint, amikor a gyermek – vagy akár egy felnőtt – átlép álomországba, az egy kritikus pillanat. Ebben a fura állapotban még nem alszunk, de már nem is vagyunk ébren. Képek jelennek meg a fejünkben és elkalandozunk. Ez a néhány perc éppen ezért hatalmas befolyással lehet nemcsak arra, hogy mit és milyen mélyen álmodunk, de arra is, hogy reggel milyen állapotban kelünk majd fel. Nem véletlen, hogy a legprofibb helyeken ma már a műtétek előtti altatáskor is kiválaszthatod, milyen zenére szeretnél elaludni.

Épp így van a kisgyermekeknél is: ha előtte erőszakos játékokat játszanak, nem megfelelő meséket néznek, az több szempontból is negatívan befolyásolja az álomban és így a regenerálódásban töltött időt is. Azért kérnek, hogy maradj a szobájukban, mert átlépni az ismeretlen birodalomba félelemmel tölti el őket, és elkél egy kis bátorságot és nyugalmat adó rituálé. Sokan gondolhatják, hogy ezek a versek nem a legtrendibbek, de olyan írók tollából származnak, akik érezték, hogyan kell megteremteni az átjárót a két világ között.

Weöres Sándor: A Tündér

Gyulai Pál: A szél és a nap

Egykor régen szél urfival
Fogadott az öreg nap:
Egy vándor köpenyét melyik
Lophatná le hamarabb.

Jött a szél s magát fölfúván
Zúgott-búgott; mint csak tudta,
A köpenyt úgy húzta, fútta.
Hát a vándor mit csinál?
Elébb ugyan félelmében
Ijedten kap fűhöz-fához,
De a köpenyt majd a vállhoz
Szorítgatja s odébb áll.

Mosolyog az öreg nap,
S hő sugárral, fényes-szépen
Megindul a tiszta égen.
Hát a vándor mit csinál?
Lassabban megy, meg is izzad,
A meleget alig állja,
Majd a köpenyt földhöz vágja,
S hogy pihenjen rajt’, megáll.

Egykor régen így nyeré meg
Szél urfit az öreg nap;
Többet ésszel, mint erővel,
Igy közel, úgy hamarabb.

Bezerédj Amália: Koszorus-játék

Hej koszorú, koszorú,
Szép színű és jó szagú!
Vannak virágok
Benne s zöld ágok,
Czifra levelek, –
Itt üres helyek.

Uj virágot kössünk be,
Üres helyet töltsünk be,
Kert és rét tele,
Füzzünk csak bele.

Liliom a tisztaság,
Szelidség a gyöngyvirág,
Rózsa szeretet jele,
Reménység zöld levele.

Kis ibolya rejtezik,
Szerény és nem kérkedik,
Szegfű szépen szót fogad,
A kis pálczán megmarad.

Vidámság a tulipán,
Állhatatos a puszpán,
Nebántsvirág tanitja,
Hogy rosz a ki mást bántja.

Zsálya virág jótevő,
A rozmaring részvevő.
Veled busul vagy örül
Menyegző és holt körül.

Napraforgó igy tanit:
Keresd a mi világit,
Mint az, nap után fordulj:
A hol lehet jót tanulj.

Igy szerezzünk virágot
És lelkünkbe jóságot:
Üres helyet töltsünk be,
Uj virágot kössünk be.

Egész legyen koszorunk,
És jól beteljék sorunk;
Lelkűnknek is üres helye
Jó erkölcscsel legyen tele.

József Attila: Mama

Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.

Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.

Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.

Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő –
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.

Nemes Nagy Ágnes: Lila fecske

Piros dróton ült a fecske,
piros dróton lila folt,
mert a fecske lila volt.
Ült a dróton egymagában,
ibolyaszín kiskabátban,
lila volt a háta, szárnya,
földre hullott lila árnya,
gyufa-vékony, lila lábon
álldogált a piros ágon,
lila volt a szeme csíkja
lila, mint a
lila tinta.

Április volt, jött az este,
meg sem mozdult az a fecske.
Április volt, április,
én hagytam ott végül is.
Lila csőr,
lila toll,
most is ott ül valahol

Nyitókép: monkeybusinessimages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk: