Pár hete még a klímapánik volt a fő téma, most meg itt van a koronavírus-járvány, ami a legtöbbünket egyre erősebb aggodalommal tölt el. De ez nem csak felnőtt ügy, a gyerekek is szoronganak. Vajon mit mondjunk nekik erről az egészről?
Nem vagyok híve a „ne a gyerek előtt” megoldásoknak. Már csak azért sem, mert tapasztalataim szerint ezzel semmitől sem lehet megkímélni őket, sőt, kifejezetten sok felesleges szorongást tudunk kelteni bennük. Hogy miért? Elég egyszerű: a gyerek akkor sem él bura alatt, ha mi, szülők ezt szeretnénk látni. Hallanak ezt-azt, érzik a feszültséget, beszűrődik néhány információ a tévéből, az internetről, sőt, egymással is beszélnek. Ha pedig a sok apró információmorzsából a saját fantáziájuk szerint rakják össze a történetet, akkor nagy valószínűséggel az egyébként nem rózsás valóságnál is sokkal vadabb dolgok tudnak kikerekedni. Ráadásul, ha mi nem akarunk beszélni a félelmetes dolgokról, akkor úgy érzik, hogy velünk sem tudnak őszinték lenni.
Nekik is tudniuk kell az alapszabályokat
Legyen szó akár a klímapánikról, akár a koronavírusról, a gyerekeket is fel kell készíteni a védekezésre. Akár arról akarom meggyőzni őket, hogy ne vegyünk meg a boltban mindenféle kis műanyag frincfrancot, akár arról, hogy mossanak rendesen, alaposan kezet, valamiféle magyarázatot mégiscsak adnom kell a miértre. Meg egyébként is általában véve az őszinteség híve vagyok, nem szeretem a taktikusan csepegtetett információkat, a sumákolást, a kenegetést. Ugyanakkor viszont felesleges szorongást sem szeretnék kelteni bennük. Teljesen világos, hogy a gyerekeknek szükségük van a biztonságérzetre, arra a hitre, hogy a világ alapvetően jó, és a szülők, vagy akár ők maguk képesek megoldani a helyzeteket. Semmi szükség arra, hogy húsz év múlva (is) neurotikusan bizalmatlan emberek tömegei szaladgáljanak az utcákon. Mindenki azt szeretné, ha a gyerekéből kiegyensúlyozott, magabiztos, lelkileg is rendben levő felnőtt válna. Vagyis valahogy el kellene lavírozni a két véglet között, valahogy úgy kellene ezekről a dolgokról beszélni, hogy ha lehet, se túl nagy pánikot ne keltsünk, se indokolatlan lazasággal ne kezeljük a dolgokat. Mindezt ráadásul tegyük a gyerekek korának, érettségi szintjének megfelelően. Jó nagy feladat, ugye?
A gyerekek sem egyformák
Két gyerekem van, akik nem egyformák, képesek teljesen másként reagálni dolgokra. A kisebbik fiam kicsit óvatosabban kezelte az információkat, ő megkérdezte, mennyire valószínű, hogy megbetegszünk, és egyáltalán, mi lehet ebből az egészből. A nagyobbik inkább arra koncentrál, hogy lesz-e iskola, lesz-e edzés, de azért rajta is látszik, hogy nem teljesen nyugodt. Persze ki lenne az ebben a helyzetben, és miért várnánk el tőlük, hogy nyugodtan kezeljék a szituációt, ha mi is szorongunk? Én azt választottam, hogy őszinte leszek velük, és a racionális adatokra támaszkodom: elmondtam nekik, hogy hány beteg van, hogy mekkora a megbetegedés esélye, mint ahogyan azt is, hogy a fertőzöttek többsége is enyhe tünetekkel vészeli át a helyzetet. Ugyanakkor azt sem titkoltam, hogy óvatosabbnak kell lenni, mint máskor: ott a táskájukban a kézfertőtlenítő, a szappan, a papír zsebkendő, és rendszeresen figyelmeztetem őket a kézmosásra. Ha eszünk, külön, és újra elmagyarázom, miért fontos nagyon alaposan kezet mosni, gyümölcsöt enni, vitamint szedni. Arról is beszéltünk, hogy ha valaki maszkot visel a suliban vagy a tömegközlekedésen, azt nem kell furcsának tartani. Ha lehet, igyekszünk kerülni a tömeget – persze, amíg van tanítás, addig ez nem mindig jön össze tökéletesen.
Nem csak annyit jelent, hogy nincs suli
Azt mindenesetre nehéz egy nyolc- és egy tizenkét évessel megértetni, hogy pontosan mit is jelentene egy komolyabb járvány – már csak azért sem, mert mi sem tudjuk pontosan. A Vírus című filmet azért megnéztük, hogy lássák: egy járvány nem olyasmi, amit könnyedén kellene venni, és egy komolyabb karantén sem csak annyit jelent, hogy „hurrá, nincs suli, szünet van”. A tizenkét éves nagyobbik egyébként kifejezetten izgalmasnak találta a filmet, sokkal kevésbé érezte félelmetesnek, mint én, aki ráadásul nem is először láttam. A kisebbik viszont átment a másik szobába játszani, pontosan érezte, hogy ez még nem neki való. Utána persze megbeszéltük, hogy jelenleg nem egy a filmben látotthoz hasonlóan durva vírus terjed, de a helyzet ettől függetlenül nem egyszerű. A legtöbb, amit tehetünk, hogy a lehetőségekhez mérten igyekszünk vigyázni magunkra, és egymásra.
Nyitókép: Thanasis Zovoilis/Getty Images
