És igen! Megcsináltam! Még nem bontottam pezsgőt, és csak óvatosan veregetem meg a vállam, de büszkén kijelenthetem, több mint húsz év, napi átlag 10-12 szál cigaretta után végre nem dohányzom!
Jó érzés. Ha őszinte akarok lenni, nem gondoltam volna, hogy ez egyszer tényleg sikerül, ráadásul ilyen könnyen. Kiváló voltam ugyanis mondvacsinált indokok gyártásában, a leszokási kudarcaimat mindig remekül meg tudtam magyarázni:
- A (volt) párom iszonyúan felidegesített/megbántott, most rá kell gyújtanom, majd holnaptól megint nem.
- A kolléganőm egy igazi hárpia, ezt nem lehet kibírni.
- Most mostam fel az erkélyt, muszáj volt ennek a nyomorult galambnak pont ide ***nia?
És már mentem is a dohányboltba, és a füstfelhő eregetése közben szentül megfogadtam, hogy majd, ha új munkát találok, ha túl leszek a lelki válságon, ha megvannak a vizsgáim, akkor leteszem a cigit. Mert hogy természetesen bármelyik percben képes vagyok rá, ez nem is kérdés, csak most még nem akarom. Meg különben is, ennyi jár nekem. Nem?
Ha valaha dohányoztál vagy jelenleg is dohányzol, és próbáltál már leszokni róla, akkor tudod miről beszélek. A cigi káros hatásaival mindig tisztában voltam, és a dobozon levő képek sem hatottak meg túlságosan (bár próbáltam mindig olyat kérni, amin férfi szerepel).
A leszokás buktatói
Elég zűrös volt az utóbbi másfél-két évem. Volt benne rengeteg változás, csalódás, remény és újabb csalódás, veszteség, kemény belső csaták és felismerésekkel teli önismereti utazás (ennek még messze a vége). De ennél is jóval több kellett. Más kellett. A legfontosabb és zsigerből jövő motivációm az volt, hogy kisbabát szeretnék. Anya szeretnék lenni. A lehető legjobb anya. Szóval elhatároztam magam, vettem egy helyes kis naplót, és augusztus ötödikén beleírtam: ÚGY DÖNTÖTTEM, HOGY 2018. AUGUSZTUS HATODIKÁTÓL NEM DOHÁNYZOM!
És 2018. augusztus hatodikától tényleg nem dohányzom. Mivel önként és dalolva tettem le a cigit, most elmaradtak a korábbi leszokási kísérleteimnél tapasztalt tünetek: dührohamok, belső remegés, feszültség és a megmagyarázhatatlan szorongás. Pedig azóta ugyanúgy ért csalódás, bántottak meg, sőt a galamb is meglátogatott. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyszer sem jutott eszembe, hogy de jó lenne rágyújtani, sőt, biztos vagyok benne, hogy semmilyen nehézséget nem okozna elszívni egy cigit, de nem akarok, és ez itt a lényeg.
A legfurcsább az egészben az, hogy természetes állapotnak érzem ezt a füstmentes létet (leszámítva azt a +3-4 kilót, ami makacsul ragaszkodik hozzám). Én, aki bármilyen korán kelt, az első dolga a „kávé-cigi az erkélyen” volt, és nem igazán bírt olyan rosszul lenni az elmúlt huszon X évben, hogy ne tudott volna rágyújtani. Úgyhogy igazán új és felszabadító érzés nemdohányzónak lenni.
Azt tudtam, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki megvívta harcát, és megküzdött a cigimentes mindennapokért, de őszintén meglepett, hogy milyen sokan vannak a közvetlen környezetemben is. Felemelő és inspiráló volt megismerni exdohányos kollégáim történetét. Megosztok veled néhányat, hogy lásd, nincs egységes „recept” a leszokásra, és mindig a ma és a most a megfelelő időpont.
Új kapcsolat, a fiú nem dohányzott
Lassan 3 éve, hogy Léna nem dohányzik, előtte 15 éven keresztül napi egy doboz cigit szívott el. Leszokásának oka az összeférhetetlenség: a szerelem és a dohányzás nem volt kompatibilis. Cigivel felvértezve, új barátjával Andorrába utaztak. Nem volt külső kényszer, párja sem kérte, Léna mégsem érezte szükségességét a dohányzásnak, és azóta sem teszi.
Azt mondja, őt az motiválta, hogy: „Tudtam, hogy van nálam cigi, ha akarnék rágyújthatnék, de ez az én döntésem, nem a körülmények miatt nem teszem.” Néha kimegy passzív dohányozni, ahogy ő hívja „távolba nézni” (az egész napos monitor bámulása után jót tesz). Vallja, hogy „amíg külső kényszer hatására akarsz leszokni, addig nem érzed magadénak”, és azt is, hogy „leszokni nem lehet, csak abbahagyni a dohányzást”. Nem fél beismerni azt sem, hogy néha még most is jól esne neki elszívni egy-egy szál cigarettát, leginkább evés után.
„Meguntam, hogy mindig büdös vagyok a cigitől, illetve zavart, hogy függője vagyok valaminek, ami még árt is.”
„Fekete öves” webfejlesztőnk, Attila 15 évig napi egy doboz cigit szívott el. Egész pontosan 429 napja nem dohányzik (de ki számolja, ugye?). Többször is próbált leszokni, sikertelenül. Az első két hétben e-cigizett, de „annyira kényelmetlen volt, hogy arról is leszoktam”. A megmaradt cigi még mindig a kocsijában van (minden elismerésem!). S hogy voltak-e elvonási tünetek? „Ha sörözünk, akkor kivagyok, de kb. ennyi. Na, meg a várakozás. Tudom, fura, de anno mindig akkor gyújtottam rá, ha vártam valakit vagy vártam valamire”.
Végül is kísérletezzünk, miért ne?
Bence 15 év dohányzás, napi fél doboz cigi után jutott el odáig, hogy 6 éve már csak akkor gyújt rá, ha társaságban megiszik néhány italt. Leszokását egy légkondis buszon szerzett megfázásnak köszönheti mexikói körutazásán. Az első és a második napon rá sem bírt nézni a cigire, a harmadik nap viszont már rágyújtott volna, de megszólalt az őrangyala barátnője képében: „Ilyen még nem nagyon volt. Ha már ennyi ideig nem gyújtottál rá, akkor most már minek?” Bence azt mondja, kísérletnek fogta fel az egészet, de ahhoz, hogy végül is sikerült, kellett a környezetváltozás, az hogy „nem itthon vagy, nincs napi rutin”. Elvonási tünetek? Az első pár hétben a kitartás hiányával meg figyelemzavarral küzdött, és kellett a rágcsa is. Aztán szép lassan háttérbe szorult a kérdéskör és végül eljutott oda, hogy örült, hogy egyre gyorsabban tud menni a bicajjal.
Hangosan kimondtam: „Te voltál az utolsó!”
Erika kétgyermekes anyuka, 14 éves korától 26 éves koráig dohányzott, leszámítva a terhességi és a szoptatási időszakot. Leszokásának történetében a felismerés játszotta a fő szerepet. Egyik reggel ugyanis rágyújtás után úgy megszédült a fürdőszobában, hogy meg kellett kapaszkodnia. Az első gondolata az volt:
„Kicsik a gyerekek, mi fog történni, mi lesz? Ha összeesek, mi lesz velük, hogyan tovább?”
A felelősség felismerése elementáris erejű volt, felállt, rálépett a cigarettájára, és hangosan kimondta: „Te voltál az utolsó!” Azóta nem gyújtott rá, de mesélt egy érdekes történetet. Leszokása után 8 évvel egy baráti vacsora és egy sör pisszentése után automatikusan kivett egy szál cigit a felé nyújtott dobozból, a szájába tette, és csak ezután esett le neki, hogy már rég nem dohányzik. Ő is azt mondja, csak abbahagyni lehet, leszokni nem, és elgondolkodva meg is kérdezte: „Tudod még, mi a megrázó? Amikor valaki rágyújt, és látod az arcán a megnyugvást”. Végül könyvelőhöz méltón még hozzátette: „Biztos, hogy évi 360 ezer forint megtakarítást jelent a leszokás”.
Látod, nem reménytelen a helyzet, bármi lehet katalizátor a dohányzás abbahagyásához! Saját példám alapján két dolgot mondhatok biztosan:
- Nem számít milyen régóta dohányzol!
- Ha nekem sikerült, neked is sikerülni fog!
Ha valaha te is dohányoztál, de leszoktál, kérlek, oszd meg velünk a történeted! A woohoo@woohoo.hu címre várjuk a sikersztoridat.
