Közel 40 százalékkal csökkenhet a halálozás kockázata, ha erre figyelsz, állítják a tudósok

Vannak olyan életmódbeli tényezők, amelyek elég sokat javíthatnak várható élettartamunkon. Az egészséges étrend és a rendszeres mozgás mellett a tudósok szerint az alábbiakra is nagyon megéri odafigyelni.

Mindannyian szeretnénk sokáig élni, ez nem is kérdés. És a jó hír, hogy a kutatók szerint ebben manapság már az életmódbeli tényezők is sokat segíthetnek, amin belül a legtöbben az egészséges étkezésre és a rendszeres mozgásra gondolunk. De ezek mellett persze, vannak még további pillérek is, amelyek segíthetnek tovább élni. Egy, a Sleep című folyóiratban megjelent tanulmány például rávilágított, mennyire fontos lehet egy jó kis rendszer felállítása az alvásunkat illetően: a kutatás szerint akár közel 40 százalékkal is csökkenhet a halálozás kockázata, ha erre az egyetlen tényezőre oda tudunk figyelni.

Kapcsolat az alvás ütemezése és a várható élettartam között

A tanulmányhoz a kutatók több mint 1700 ember adatait vizsgálták, akik részt vettek a Multi-Ethnic Study of Atherosclerosis Sleep Study elnevezésű alváskutatásban. A résztvevők aktivitásmonitorokat viseltek a csuklójukon, klinikai alvásvizsgálatot végeztek, és alvási kérdőíveket töltöttek ki.

Elemzésük során a kutatók megállapították, hogy a rendszeres alvásrenddel és elegendő alvásidővel rendelkező résztvevőknél 39%-kal alacsonyabb volt a halálozási kockázat, mint a rendszertelen alvásrenddel és elégtelen alvásidővel rendelkező felnőtteknél.

A tanulmány vezető szerzője, Dr. Joon Chung egy sajtóközleményben kifejtette: tanulmányuk szerint az objektíven rendszeresen alvók hajlamosabbak voltak túlélni az objektíven rendszertelenül alvókat, függetlenül a súlyos alvászavaroktól. Hozzátette: „ha az alvás egy nyolcórás tabletta lenne, akkor előnyös lenne a teljes adagot rendszeresen és következetesen bevenni.”

Te alszol 8 órát? Ha igen, ezt az 5 szuper előnyt garantálhatod vele a testednek

Hogyan hozzunk rendszerességet az alvásunkba?

A fenti eredmények alapján egyértelmű, hogy az elegendő alvás és az alvásidő következetes betartása – nagyon fontos, hogy a cirkadián ritmusunk rendben legyen. Dr. Catherine Darley természetgyógyász-alvásszakértő szerint ehhez az első lépés, hogy egységesítsd az ébredési és lefekvési időt, akár hétvégén is. Ideális esetben az ébredés és a felkelés időpontja nem változhat egy óránál (vagy akár fél óránál) nagyobb mértékben”– mondta korábban Darley a mindbodygreen-nek, hozzátéve, hogy a következetlen időpontban való ébredés „azt eredményezheti, hogy az ember nem kiszámíthatóan ugyanabban az időpontban lesz álmos, és nem tud olyan jól aludni.” Ez a logika a lefekvési időre is érvényes, így érdemes egy szilárd levezetési rutint kialakítanod, és egy minőségi alváskiegészítőt az éjjeliszekrényeden tartani.

Van pár további tényező is, amelyek pozitívan befolyásolhatják az alvási ütemtervet. Például a következetes napi rutin (gondolj az étkezések, edzések, stb. időpontjára), a napközbeni természetes fény, amely serkenti a cirkadián ritmust, valamint a koffein és az alkohol fogyasztásának korlátozása a nap későbbi szakaszában.

Ne feledd: az alvás egészségünk egyik legfontosabb pillére. Olyannyira, hogy azoknál, akik következetesen kialakított alvásidőt és elegendő pihenést tudnak maguknak biztosítani, elég jelentősen csökkenhet a halálozás kockázata. Szóval az alvás nemcsak arra lehet válasz, ha energikusabbnak akarod érezni magad nap közben, hanem arra is, ha meg szeretnéd hosszabbítani a várható élettartamod.

Forrás: mindbodygreen.com
Nyitókép: AaronAmat / Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk: