Közös adománygyűjtést szervez a The Body Shop és az Egyszülős központ

Egy kislány is álmodhat nagyokat

Sajnos nem minden kislány engedheti meg magának azt a „luxust”, hogy eldönthesse, mi szeretne lenni, ha nagy lesz. Éppen ezért a The Body Shop most egy globális és magyar kampányt is indít, utóbbiban a márka az Egyszülős központtal működik együtt.

Idén karácsonykor a The Body Shop kampányának középpontjában azok a lányok állnak, akik mernek nagyot álmodni. Mivel Brazíliában és Indonéziában a nők nagy része még mindig iskolázatlan, és jóval kevesebbet keresnek, mint a férfiak, ezért a cég összefogott a Plan International nemzetközi gyermekvédő szervezettel, és a magyarországi Egyszülős központtal, hogy a karácsonyi időszak alatt a vásárlók is támogatni tudják a rászoruló fiatalokat céljaik elérésében.

A globális kampány fő célja, hogy a brazíliai, indonéziai lányok visszaszerezzék a kontrollt saját életük felett, hogy előbb-utóbb sikeres, önálló, független nőkké válhassanak. Novemberben és decemberben minden The Body Shop termék megvásárlásával őket támogatod, a végső cél 250 000 angol font összegyűjtése (körülbelül 92 millió forintnak felel meg), amit a lányok oktatására, illetve eszközökre fordítanak majd.

A magyar kampányban – az Egyszülős központtal karöltve – 100 olyan lánynak segítenek nagyot álmodni, akiknek nincs lehetőségük megismerni a különböző szakmákat. A tervek szerint a márka februárban szervez nekik egy Jövő Börzét, ahol a szakértőkön keresztül nemcsak megismerhetik, hanem ki is próbálhatják magukat a különféle foglalkozásokban, felmérve ezzel saját képességeiket. Ráadásul novemberben és decemberben a The Body Shop minden eladott Together we change the world” vászon hátizsák után 1000 forintot adományoz az Egyszülős központnak, az így összegyűlt összeget a 100 lány jövőjébe fektetik.

Szerző: Horváth Sára
Nyitókép: The Body Shop

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: