Különleges látványvilágú romantikus magyar vígjáték érkezik a mozikba szeptember 10-én Kerekes Vica főszereplésével (X)

A mozi nélkül eltöltött hónapok után lesz mivel vigasztalódniuk a filmrajongóknak: egy különleges látványvilágú és játékos hangulatú romantikus vígjáték, a Hab édesítheti meg számukra az őszt.

A Csehországban és Szlovákiában már szupersztárnak számító Kerekes Vica egy szenvedélyes, és elszánt cukrászlány karakterét kelti életre a filmben. A különleges szépségű és kiemelkedően tehetséges színésznőt – nemzetközi szerepei mellett – már a Szuperbojz, az Egynyári kaland és az Apró mesék főszereplőjeként is ismerheti a hazai közönség. Filmbéli partnerét, a megrögzött nőcsábász, és alkalmi vőlegénypótlékot játszó fogorvost a Jászai Mari- és Kaszás Attila-díjas Mátray László játssza, akit többek között a Kojot és a Seveled című mozifilmekben is láthattunk.

Fotó: AGA Média

A történet szerint létezik egy teszt, ami állítólag 99%-os pontossággal megmutatja, hogy az ember valóban a nagy Ő-vel él-e. De Dórán (Kerekes Vica) valahogy ez sem segített: 99%-os szerelme éppen valaki mást készül feleségül venni. Az élet persze még így is lehet édes: Dóra ugyanis cukrász, aki mindent imád, ami a foglalkozásával kapcsolatos, tészták, habok, cukrozott cseresznyék között tölti a napjait – és mindezt egy cuki kis boltocskában kínálja az édesszájú világnak. A sütimennyország azonban keserű jövő elé néz: ha tulajdonosa nem szerez hirtelen nagyon sok pénzt, lehúzhatja a rolót. Az ilyen helyzetekre a legjobb szakácskönyvek sem kínálnak megoldást, úgyhogy Dóra kikever egy ravasz tervet: benevez egy családi cégeknek hirdetett versenybe, és szerződtet hozzá egy vállalkozó kedvű agglegényt (Mátray László), aki a hiányzó milliókért folytatott hadjárat során a vőlegényének hazudja magát. Csakhogy a pasi megrögzött csajozógép. És az már csak a hab a tortán, hogy ráadásul nagyon jóképű…

Fotó: AGA Média

A könnyed stílusú, de a szerelem mellett komoly, mindenkit érintő témákat is boncolgató Hab rendezői székében első nagyjátékfilmjével mutatkozik be Lakos Nóra, akinek rövid- és dokumentumfilmjei már számos nemzetközi filmfesztiválon szerepeltek és nyertek díjakat, de nevéhez több sikeres reklám és tévésorozat, például a Tóth János is köthető.
A hab a tortán, hogy a film mellékszereplői között olyan népszerű színészekkel találkozhatunk, mint Kovács Lehel, Elek Ferenc, Szikszai Rémusz, Láng Annamária és Pálfi Kata, továbbá olyan fiatal tehetségekkel is, mint Gyarmati Erik, Zsigmond Emőke vagy Bányai Miklós, akik jelenlétűkkel finom eszenciáját biztosítják a humoros történetnek. A gyönyörű színekkel operáló és egyedi képi világot bemutató romantikus vígjáték különleges és üde színfoltja lesz az őszi moziszezonnak. A Hab szeptember 10-től lesz látható, az InterCom forgalmazásában.

Forrás: InterCom
Nyitókép: AGA Média

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)