A kutyák is kamaszodnak, így kezeld a tinédzser ebet

A tinédzserkor elég nehéz időszak. De tudtad, hogy nemcsak az embereket érintheti, hanem a kutyák is kamaszodnak? Így kezeld a tini ebet.

Ahogy az emberek, úgy a kutyák is kamaszodnak. Erre lehet, hogy épp mostanság döbbentél rá, amikor a mindig édes kis szőrgombócod hirtelen egy dacos akaratgombóccá alakult. Nem akar sétálni (vagy legalábbis sosem akkor, amikor te), nem megy oda, amikor hívod, és mintha elfelejtette volna, mi az az ül, fekszik, forog, marad. Ezek bizony a tinédzserkor jelei… szerencsére viszont a hozzáértők szerint nemcsak az idő teszi majd könnyebbé ezt az időszakot, hanem az is, ha megtanulod kezelni a tini ebet.

A gazdival dacolva

Egy korábbi tanulmány szerzői megállapították, hogy az emberekhez hasonlóan a kutyák is nagyobb valószínűséggel hagyják figyelmen kívül a gazdáik utasításait épp úgy, mint a tizenéves embergyerekek. A több etapból álló tanulmány második szakaszában a kutatók azt vizsgálták, hogy 93 kutya hogyan reagált különböző személyektől, a gondozójuktól illetve idegenektől kapott utasításokra. Egyes kutyákat öthónaposan, másokat nyolchónapos korukban, már serdülőként teszteltek. A tudósok arra jutottak, hogy ez utóbbi csoport kamasz kutyusai kevésbé reagáltak az „ül” vezényszóra, ha a gazdájuk mondta nekik, mint amikor egy idegen adta ki a parancsot.

A kutyák is kamaszodnak, hogyan kezeld?

„A kutyatulajdonosok számára ennek a tanulmánynak az a kritikus üzenete, hogy a kamasz kiskutya valószínűleg problémásan viselkedik, beleértve a csökkent engedelmességet és talán a fokozott szeparációs szorongást. De ez teljesen normális része a fejlődésnek, és el fog múlni” – magyarázta a tanulmány vezető szerzője, Naomi Harvey. Majd hozzátette, hogy nem a büntetés a megoldás, hiszen ez érzékeny periódus a kutyák viselkedésének fejlődésében, amikor a szigor visszafelé sülhet el.

Persze, az is ebgondolat, hogy négylábú társad a személyiségfejlődést ürügyként használva azt csináljon, amit akar. Erről szó sincs. A titok nyitja sokkal inkább az, te hogyan viszonyulsz hozzá, hogyan kezeled, hogyan eveztek át együtt a kamaszkor örvényes vizein.

A jelszavad legyen a nyugalom, a türelem, a szeretet. Ugyanakkor ne feledd a következetességet sem: ha valamit kérsz a kutyádtól, azt meg kell tennie.

Ne változtass az utasításon, illetve ne hagyd rá, ha nem követi a vezényszavakat. Ha valamit mondasz neki, azt igenis várd el, hogy csinálja meg. Lehet, hogy háromszor kezditek elölről, de tartsd magad ahhoz, amit el akarsz érni. Ha jól csinálja, azonnal jutalmazd, dicsérd jó hangosan, akár gesztikulálhatsz is mellé. Ha viszont valamit nem csinált jól, vagy nem hallgat rád, azonnal jöjjön a dorgálás. Ne öt vagy 10 perc múlva, mert akkor már fogalma sem lesz, miért kapja a letolást.

Ebben az időszakban imádják az ásást, a felfedezést, szeretnek kutakodni és rágni. Persze, ki szeretné, hogy ez bent, a lakásban történjen, ugye? Mozogjatok sokat a természetben: napi 3-4 séta kellően lefáraszthatja, főleg, ha vele egykorúakkal is bandázhat a futtatóban. Add meg neki a lehetőséget, hogy futkározzon, játsszon, bolondozzon, felfedezzen.

Fotó: Anna Dudkova/Unsplash

Nagyon fontos, hogy felismerd, ha a kutyád a kamaszkorba lépett, és minél előbb kezdd el tudatosan ennek megfelelően kezelni őt. Ha nem tudod kézben tartani a dolgokat, később nagyobb bajok lehetnek belőle, és rengeteg erődbe, energiádba fog telni, hogy visszaszerezd az irányítást. Érdemes lehet egy tapasztalt kutyatrénert is megkérdezni, aki személyre szabottan tud hasznos tanácsokkal segíteni neked, nektek.

Végül hadd emeljük ki még egyszer: a tinédzserkor embert (és kutyát) próbáló időszak, de tartsa benned a lelket, hogy a kiskutyád gyorsan felnő… szóval a kamaszkor nehézségei belátható időn belül véget érnek.

Forrás: DailyPaws.com
Nyitókép: gradyreese / Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: