Lady Gaga ledobta a textilt, teljesen meztelenül pózolt a Vogue magazinban

2021 végén Lady Gaga uralja a legendás divatmagazin oldalait: az olasz Vogue novemberi számának, illetve a brit Vogue decemberi kiadásának a borítóján is az énekes-színésznő szerepel. Az apropó természetes a Gucci-mozi.

Lady Gaga az utóbbi időben nem popslágereiben, sokkal inkább nagyszabású mozifilmekben csillogtatja meg tehetségét. Hamarosan, egészen pontosan november végén jön a várva várt House of Gucci című dráma is, amelyben Adam Driver, Al Pacino és Jared Leto mellett Lady Gaga is feltűnik – sokak szerint erősen Oscar-díj esélyes alakítással. Ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban az énekes-színésznő a figyelem középpontjába került. Nemrég például saját Instagram-oldalán rántotta le a leplet arról, hogy ő szerepel majd a Vogue magazin következő címlapján. Ráadásul nem is egy, hanem rögtön két lapszám borítóján láthatjuk őt.

A House of Gucci bűvöletében

Az olasz Vogue novemberi kiadásának címlapján Gaga arcát egy pasztellrózsaszín, szőrmés kapucni veszi körül. Ezt Pierpaolo Piccioli, a Valentino kreatív igazgatója tervezte, akivel a szupersztár közeli kapcsolatot ápol. Olyannyira, hogy a divatház idén Lady Gagát választotta a Voce Viva parfüm kampányarcának is. Azonban még ennél is nagyobb sajtóvisszhangot keltett a brit Vogue decemberi száma. Először is azért, mert az Oscar-díjas világsztár korábban sosem szerepelt a legendás divatmagazin brit kiadásának címlapján. Illetve azért, mert az interjúhoz készített fotósorozatban Lady Gaga ledobta a textilt, és teljesen meztelenül állt a kamera elé.

Ez egyfajta szimbóluma annak, hogy Patrizia Reggiani szerepében egy olyan arcát ismerheti meg az egész világ, amelyet eddig még nem láthattunk. Gaga többek között a forgatásról, valamint a karakterről is mesélt a magazinnak: „Három évvel ezelőtt kezdtem el dolgozni rajta. Teljesen őszinte leszek: másfél éven keresztül úgy éltem, mint ő (Reggiani). És kilenc hónapig akcentussal beszéltem. A kamerán kívül sem törtem meg. Mindvégig vele maradtam” – mondta. Azt is hozzátette, hogy olyan mélyen átélte a szerepét, hogy elkezdte elveszíteni a kapcsolatot a valósággal. „A forgatás vége felé lelkileg nagyon nehéz volt” – magyarázta, milyen mély pontra került azért, hogy hitelesen jelenítse meg az exférje megölésével vádolt Reggianit. Ennek ellenére örömmel gondol vissza a forgatási munkálatokra: „Egy életre szóló élmény, hogy részt vehettem ebben a filmben, Mert minden nap minden percében az olaszországi őseimre gondoltam, és arra, hogy mit kellett tenniük azért, hogy nekem jobb életem legyen.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Lady Gaga (@ladygaga) által megosztott bejegyzés

Forrás: dailystar
Nyitókép: Matt Winkelmeyer/WireImage/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: