Fagyirajongók, figyelem: itt jön 8 szuper hely a fagyizós bakancslistátokra!

Ha megkérdezzük az utca emberét, mi az, ami nem hiányozhat a nyárból, biztos, hogy a fagyi a felsoroltak között lesz. Kedvenc nyári édességünk a legjobb finomság a kánikulában. Listánkból kiderül, szerintünk melyik a legjobb nyolc hazai fagyizó.

Ha versenyt indítanának a világ legnagyobb fagyirajongója címért, biztosan a döntősök között lennék. Bárhol, bármikor, bármilyen fizikai állapotban képes vagyok fagyi után sóvárogni – ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a szülinapomra mindig fagyitortát rendelek. Februárban születtem. A fagyitorta vadászat pedig télen jelenti az igazi kihívást, de eddig mindig sikerült teljesíteni. Azonban a nyár is csak akkor köszönt be nálam, ha elfogyasztottam az első pisztácia fagyimat. Szerencsére az ország különböző pontjain ezt egyre több szuper fagyizóban megtehetem.

fagyis kép
Ha nyár, akkor fagyi – szerintünk ezeken a helyeken a legfinomabb hazánkban ez a nyári hűsítő finomság. Fotó: David Malan/Getty Images

1. Bringatanya, Somogyi fagylaltműhely (Gyenesdiás)

Ha tervben van a Balaton körbetekerése idén nyáron, Gyenesdiáson a Bringatanyánál mindenképp álljatok meg egy kis felfrissülésre. Itt helyben készült, díjnyertes fagylaltokat fogyaszthattok hagyományos és új ízekben is. Persze, ha felfrissülnétek egy fröccsel, vagy megtöltenétek a kulacsotokat, erre is van lehetőség.

2. Desszertem (Miskolc)

Ha Párizsba nem is jutunk el idén nyáron, egy csipet Párizzsal találkozhatunk Miskolcon, a Desszertemben. A cukrászdának nemcsak a süteményei legendásak, de fagyival is várnak mindenkit. Plusz pont, hogy különböző mentes édességek is kaphatóak, így az ételérzékenyeknek sem kell lemondaniuk semmiről.

3. Százéves Cukrászda (Gyula) – fagyizó, hangulat, történelem

A Százéves Cukrászdát már csak a hangulata és a története miatt is érdemes meglátogatni. Azonban nem hagynak cserben, a fagyijuk is legendás. Ha igazán át szeretnétek élni a nagypolgári fagylaltozás élményét, szánjatok rá egy kicsit több időt, élvezzétek a biedermeier bútorok kényelmét és beszélgessetek egy jót a finomság mellett.

4. Apátsági Rege Cukrászda (Tihany)

Kötelező balatoni program az Apátsági Rege Cukrászda meglátogatása. Nemcsak a kilátás fantasztikus, de a desszertek sem hagynak cserben. Érdemes felkészülni arra, hogy sokan lesznek, de az ízek és a Balaton látványa miatt mindenképp megéri itt elfogyasztani egy délutáni fagyit.

5. Harrer Csokoládéműhely és Cukrászda (Sopron)

A Harrer Csokoládéműhely családi vállalkozás, már négy generáció óta működik, méghozzá rendkívül magas színvonalon. Ha a fagyizás mellett valami igazán különlegesre vágysz, érdemes részt venni egy csokoládékóstolón is.

6. Damniczki cukrászmanufaktúra (Székesfehérvár) – fagyizó új receptekkel

Székesfehérvár gyönyörű belvárosában találjuk a Damniczki cukrászmanufaktúrát, ahol a fagyi kizárólag természetes alapanyagokból készül. Folyamatosan változik a kínálat, ugyanis szeretnek kísérletezni új receptekkel, így, ha már korábban meglátogattad, ne húzd ki a listádról. Persze, a hagyományos ízek is elérhetőek, és vannak sorbet fagyik is, így a család minden tagja tud választani. Érdemes a fagyizást egy kellemes sétával egybekötni.

7. Sissi fagyizó (Gödöllő)

A Sissi fagyizó a gödöllői kastélyhoz közel található, így remek lezárása lehet a kastélylátogatásnak. A fagyijuk nemcsak egészséges, de a „monarchia” ízei is kaphatóak, azaz klasszikus süteményeket is megkóstolhatunk fagyi formájában. Van Rákóczi túrós, Zacher torta, Lúdláb, Mákosguba vagy éppen Eszterházy torta. Ínyenceknek kötelező!

8. Gelarto Rosa (Budapest)

A turisták kedvence a Gelarto Rosa a Bazilikánál. Ha győzzük kivárni a sorunkat, bizony, nem fogunk csalódni. Nemcsak gyönyörű a rózsa formában szervírozott fagylalt, de az ízek is frissek és különlegesek. Júliusban pedig megnyitották a Gelarto Grande-t a Hercegprímás utcában, így újabb helyszínen élvezhetjük a kulináris élményt.

Bárhol is jársz idén nyáron, a fagyit semmiképp ne hagyd ki. Én biztosan nem fogom!

Fotó: Getty Images/Georgijevic

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: