5+1 film, amit már alig várunk 2023-ban

Idén is lesz jó néhány olyan filmes csemege, amiért érdemes lesz beülni akár moziba, akár a kanapéra. Hiszen nemcsak egész estés filmekből van jó felhozatal, de a médiaszolgáltatók is bővelkednek a remek újdonságokban.

Annak idején a Titanicot négyszer voltam képes megnézni. Sőt az igazat megvallva, és némi szekunder szégyent félretéve, így visszatekintve az Alkonyattal is hasonlóképpen voltam. Valahogy a hatalmuk alá kerítettek ezek a filmek, és ha nagyon tudni akarjátok, nem Kate Winslet vagy Kristen Stewart játéka nyűgözött le egyikben sem… hiszen leginkább magamat képzeltem a helyükbe. Természetesen nem akartam én kalandornő vagy vámpírmartalék lenni, de abban az időszakban valószínűleg romantikus korszakomat éltem, aminek kifejezetten jót tett ez a fajta megélés. Hollywood nem véletlenül kapta az álomgyár nevet. A vajillatot árasztó levegőben popcornt ropogtatva válhatunk plafonon ugráló akcióhőssé, vagy amazonná… kell ennél több? Lássuk hát, melyek azok a filmek, amiket nagyon várunk 2023-ban.

1. M3GAN


Egy pillanatra azt hinné az ember, hogy a királyi családról húztak le egy újabb bőrt Hollywoodban, de erről szó sincs. Ebben a thriller-sci-fi-horror moziban a Chuky után szabadon egy futurisztikus jövőbe repülhetünk, ahol az árván maradt unokahugának a robotikával foglalkozó nagynéni egy emberszabású, védelmező-robotbarátnővel rukkol elő. Természetesen, annak rendje és módja szerint az egész emberiséget foglalkoztató témakör elevenedik meg a filmben attól a pillanattól kezdve, hogy a robotbarátnő öntudatra ébred.

2. A kis Hableány


A nagy port kavart zenés Walt Disney Pictures-remake, amelyben a színesbőrű Halle Bailey kapta a sellőuszonyt, és ezzel együtt Ariel szerepét. Bár a nagyközönséget megosztotta az, hogy az élőszereplős feldolgozásban Bailey-é lett a főszerep, a tesztvetítések rácáfoltak a károgók reakcióira. Bár a történetet már mindenki ismeri, számtalan érdekes dologgal találkozhatunk még így is a vásznon, úgyhogy alig várjuk, hogy belecsobbanhassunk a tengerbe, és Triton király móresre tanítsa Ursulát. A Disney még jó pár élőszereplős filmmel készül, reméljük, idén még kiadásra kerül némelyik.

3. A várva várt Barbie-film

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Barbie™ (@barbiemillicentsr) által megosztott bejegyzés

Sajnos egészen az év közepéig kell még várnunk a teljes megőrülésre. Pedig amióta kiszivárogtak a jelenetek, ahogy Margot Robbie és Ryan Gosling Malibuban görkorizik, szinte tűkön ülve várjuk a filmet. Minden kislány gyermekkori kedvence, Barbie elevenedik meg ugyanis. Barbie világa a tökéletes rózsaszín álom, amelyben minden és mindenki hibátlan. Kivéve, ha éppen totális egzisztenciális válságban szenvedsz. Vagy Kennek hívnak.

4. Shotgun wedding

A család mindig sok gonddal jár, de ebben a – hírek, vagy a pletykák szerint 28 darab menyasszonyi ruhát is felemésztő – filmben egy kicsit nagyobb a probléma a kelleténél. A Prime videón elérhető, laza kis vígjáték fátylába bugyolált romantikus akciófilmben minden idők latinája, Jennifer Lopez alakítja az arát, aki egy ponton magához kell ragadja az irányítást. A házasulandók ugyanis tortavágás és titkos nászút helyett azzal a problémával találják szemben magukat, hogy az egész násznépet túszul ejtették.

5. John Wick 4

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Keanu Reeves (@john._wick_4) által megosztott bejegyzés


Személyes kedvencem, Keanu Reeves végre újra visszatér. A neo-noir akció-thriller a Parabellum közvetlen folytatása, amelyben a távol-keleti harcművészetek kedvelői szemet gyönyörködtető monoklikra számíthatnak Mr. Wicktől. A maratoni hosszúságúra nyújtott negyedik részben is rengeteteg akciójelenetre, közelharcra és fegyverropogásra lehet számítani. Annak ellenére, hogy a cselekményszálat nem bonyolították agyon, egy nagyon élvezhető film van újra kilátásban.

+1: Magic Mike utolsó tánca

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Vitamina Nerd (@vitaminanerd) által megosztott bejegyzés


Ha engem kérdezel, a Magic Mike-ot soha senki sem a története, dramaturgiája, vagy cselekménye miatt nézte meg. Nyugodtan bevallhatjuk magunknak, hogy a gyönyörűen megedzett férfitestek és kockás hasak látványára olykor egyszerűen szükségünk van. Nincs ebben semmi szégyellnivaló, de azért köszönjük Steven Soderbergh rendezőnek, hogy kaptunk hozzá egy fedősztorit, amit be lehet adni otthon. Éhező kis szívünket megdobogtatja, ahogy Channing Tatum formás kis popsiját riszálja és csókos szájával felőlem a periódusos rendszer elemeit is sorolhatná a szövege helyett, akkor is alig várom már, hogy kijöjjön Magic Mike utolsó tánca.

Forrás: refinery29.com
Nyitókép: Getty/Antonio_Diaz

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: