Évente 8.7 millió ember halálát okozza a légszennyezés

Egy friss kutatásból kiderült, hogy a légszennyezés szintje súlyosabb, mint gondolták és évente több millió emberéletet követel. Sőt, a becslések szerint ez a szám valószínűleg még magasabb is lehet.

Régóta köztudott, hogy a légszennyezés a világ számos területén aggasztó méreteket öltött. Ezen a térképen például valós időben figyelhetjük meg, hogy az egyes régiókban, városokban milyen a levegő minősége. És azt kell mondanunk néhány országot leszámítva , a látottak nem túl biztatóak. Az sem újdonság, hogy az autókból, az erőművekből, illetve a gyárakból kibocsátott mérgező gázok nemcsak a környezetünkre, hanem az egészségünkre is károsak. De most egy újabb intő jelet kaptunk, hogy a környezettudatosság a legfontosabb közös ügyünk. Environmental Research folyóiratban megjelent friss kutatásból ugyanis kiderült, hogy a rossz minőségű levegő több ember halálért felelős, mint azt korábban gondolták. A legújabb becslés szerint a fosszilis tüzelőanyagok égetéséből származó gázok 2018-ban 8.7 millió ember halálát okozták. Azaz minden ötödik halálesetben a légszennyezés is közrejátszott.

A korábbi becslés messze járt az igazságtól

A Global Burden of Disease Study (Globális Betegségteher Vizsgálat) 2018-ban hozta nyilvánosságra azt a tanulmányát, amely szerint évente 4.2 millió ember hal meg PM 2,5-szennyezésben. A PM (az angol particulate matter rövidítéséből) a levegőben lebegő szilárd és folyékony (aeroszol) részecskék gyűjtőneve, a szám pedig a 2,5 mikrométernél kisebb átmérőjű részecskékre utal. Hasonlításképpen: harmincszor vékonyabb mint egy hajszál. Amikor ezt az anyagot belélegezzük, akkor a tüdőbe, illetve a léghólyagocskákon át a vérbe jut, ezzel növeli a szív- és érrendszeri betegedések kialakulásának veszélyét. De mi a magyarázata annak, hogy a becsült érték hirtelen a kétszeresére emelkedett? A korábbi kutatással ellentétben most nem a műholdas adatokkal dolgoztak, hanem egy 3D modell segítségével végezték el a megfigyeléseket. A Harvard és a Washington Egyetem tudósai a Földet 50×60 kilométeres blokkokra osztották, majd az üvegházhatású gázok kibocsátásáról és az időjárási viszonyokról szóló helyi adatokat is figyelembe vették. Ezután a legújabb epidemiológiai mutatók alapján becsülték meg a magas légszennyezettség miatt bekövetkezett halálesetek számát. A kutatókat leginkább az aggasztja, hogy ez a szám a valóságban még elkeserítőbb lehet. Ugyanis most csak a fosszilis tüzelőanyagok – kőolaj, földgáz, szén – égetéséből származó mérgező gázokra koncentráltak.

A friss adatok alátámasztják, hogy a nagyvállalatoknak drasztikusan csökkenteniük kell a szénlábnyomukat, és minél előbb át kell állniuk a megújuló energiaforrásokra. Ez különösen fontos Kínában és Indiában. Ebben a két országban a legsúlyosabb a helyzet: a légszennyezés okozta idő előtti halálozások 60 százaléka itt történik. Kína egyébként azt tervezi, hogy 2060-ra teljesen karbonsemlegessé válik. De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Pakisztán és Banglades területén továbbra is támogatja a szénbányák és -erőművek fenntartását. Így ezekben az országokban szennyezi tovább a levegőt.

Forrás: Fast Company
Nyitókép: Dirk Meister/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Legnépszerűbb cikkek: