Legyél spontánabb, az agyadnak is jót tesz

A spontán emberek kreatívabbak és kiegyensúlyozottabbak, már csak emiatt is érdemes lazítani a megszokásokon.

A mindennapi életünkben fontosak a kapaszkodók, emiatt sokszor görcsösen ragaszkodunk a megszokott dolgokhoz. Tény, hogy a világ változásait nem egyszerű követni, ezért nem meglepő, ha amiben csak tudunk, biztonsági játékot játszunk. Ám ez egyfajta elkényelmesedéssel, ellustulással is járhat. Ráadásul, bár ezzel a viselkedéssel a stresszhelyzeteket szeretnénk minimalizálni, mégis a fordítottját érjük el: ha a szokásaink rabjaivá válunk, akkor a mindennapokban bekövetkező legkisebb változás is szorongást fog okozni. Pedig az élet velejárója a változás, éppen ezért jobb, ha nem szorítjuk korlátok közé magunkat.

A spontán nem egyenlő a felelőtlennel

Van, hogy az emberben már fájóan eluralkodik a megszokás, és szeretne kitörni az évek óta pörgő mókuskerékből. A kedélyállapotunknak is jót tesz, ha viszünk némi változást az életünkbe, mielőtt úgy éreznénk, hogy totálisan kiégtünk. A megszokások bizonyos szempontból leegyszerűsítik a napokat, de az agyunkat is kényelmi üzemmódba kapcsolják. Ne hagyd, hogy az előtted álló feladatok kis kockák legyenek a listádon, amit ha kipipálsz, mehetsz a következőre, mert az élet ennél jóval többet tartogat. Néha engedd meg magadnak, hogy spontán legyél és nyitott, és az sem árt, ha nem gondolsz mindent mindig túl.

A spontán emberekről sokan azt feltételezik, hogy komolytalanok, felelőtlenek, nem lehet rájuk számítani, vagy bízni bennük. Természetesen az életnek számos olyan területe van, ahol a spontaneitás határait nem érdemes feszegetni, de kutatók megfigyelték, hogy az agyunknak is kifejezetten jót tesz, ha egyes dolgokra spontán reagálunk. A spontán emberek ugyanis kreatívabbak, nyitottabbak a világ felé, elfogadóbbak és jó értelemben véve kíváncsiak is. S hogy miben segíthet neked, ha kicsit engedsz a saját szabályaidon?

1. Szikrát visz az életedbe

Általánosságban elmondható, hogy az emberek többsége napi rutin szerint éli az életét. Megszokásból toljuk a munkahelyi és az otthoni feladatokat, és csodálkozunk, hogy milyen sivár és szürke az életünk. Éppen emiatt kell egy kicsit spontánabbnak lenni, és másképp közelíteni a dolgokhoz. Egy ismerősöm annyira függő volt egy tv sorozattól, hogy minden pénteken inkább azt nézte, minthogy a barátokkal tartott volna egy összejövetelen. Egyszer annyit szekáltuk, hogy „megkönyörült” rajtunk, és eljött. Akkor épp nagyobb társaság volt, sok új arccal, és aznap ismerkedett meg egy pasival, aki azóta már a férje. Szóval nem csak kis dolgok múlhatnak azon, ha néha engedsz a megszokásaidból.

Ahogy a kutatók is rávilágítottak: „A megszokás és a következetesség nemcsak unalmas, hanem halogatáshoz és cinizmushoz is vezethet”, amelyek a kiégés előfutárai. Az újdonságok és a meglepetések ezzel szemben terápiás hatásúak is lehetnek. „Minél több spontán és kreatív élményben van részünk, annál boldogabbak, elégedettebbek, sőt sikeresebbek leszünk. Ez annak köszönhető, hogy ezek az új, pozitív tapasztalások segítenek abban, hogy a határainkon kívül képzeljük el magunkat, hogy ki merjünk lépni a komfortzónánkból, és olyan helyzeteket is jól kezeljünk, amelyeket korábban nem.

2. Nyújthatod az időt

A folyamatosan ismétlődő rutin egyik hátulütője, hogy az időddel sem foglalkozol, hiszen nagyjából ugyanakkor csinálsz mindent. Tudományos kutatások szerint, ha változtatsz a szokásaidon és nem megszokásból, hanem a kreatív aggyal cselekszel, azzal megváltoztathatod az időről alkotott képedet is. „Ha valami új dolog történik az életünkben, annak minden pillanatát megéljük, jobban odafigyelünk a részletekre, és rögzítjük az új információkat. Kicsit becsapjuk az agyunkat, hiszen arra késztetjük, hogy a komfortzónán kívül dolgozzon” – mondja David Eagleman kreativitáskutató, aki szerint ez azt is megmagyarázza, hogy miért érezzük felgyorsultnak az időt, amikor öregszünk, és miért tűnik úgy, hogy a gyermekkori nyarak örökké tartanak.

3. Javítja a kreativitást

A kutatások arra is rávilágítottak, hogy a spontaneitás növelheti a boldogságot, a vitalitást és a kiteljesedést. Sőt, még a mentális rugalmasságot is. „Minél többet teszünk új dolgokat; minél jobban kiterjesztjük perspektívánkat; annál nyitottabbak, kíváncsibbak és motiváltabbak leszünk, hogy újra megtegyük.

4. Jobban megélheted a pillanatot

A megszokások nem hoznak létre emlékeket, az új tapasztalatok viszont  igen. Ezért is van az, hogy sok rutin cselekvésre nem is emlékszünk. Hányszor tesszük fel a kérdést: „bevettem a napi gyógyszerem?”, „bezártam induláskor az ajtót?”, „kiteregettem a mosógépből a ruhákat?”. Azonban amikor új élményekben részesülünk, az agyunknak minden erőforrását fel kell használnia, ez pedig kiszélesíti az időérzékelésünket. Tehát amikor új, spontán dolgokat csinálunk, az agyunk felpörög, és elmerül a pillanatban. Azonban a spontaneitás és a rutin egyáltalán nem zárja ki egymást. Ha teret adsz magadnak a nyitottságra, akár csak annyival, hogy egy új ötlettel indítasz minden nap, akkor az agyadban ez is rögzül, tehát a spontaneitás is egyfajta megszokássá válik.

A tudósok azt figyelték meg, hogy ha új, ismeretlen tapasztalatoknak teszed ki magad, legyenek azok bármilyen nagyok vagy kicsik, akkor teljesebbnek érezheted az életed. „Ha megengedjük magunknak a kísérletezés szabadságát, és a kreativitást a jólét alapvető összetevőjének tekintjük, nem pedig komolytalan cselekedetnek, boldogabbá és egészségesebbé tehetjük agyunkat, ezáltal pedig az életünket is.”

Akár már ma elkezdheted! Csinálj valami szokatlant: menj más útvonalon haza a munkából, tegyél egy rövid sétát a lakóhelyed egy ismeretlen szegletében, vagy ülj be egy kávézóba, ahol még sosem jártál. Legyen ez a napod is emlékezetes!

Forrás: mindbodygreen.com

Nyitókép: Hollie Fernando/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

 

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: