„Lelkileg nagyon jól érzem magam, ez egy hihetetlenül boldog és kiegyensúlyozott időszaka az életemnek” – Dallos Bogival beszélgettünk

Új év - új album! Az énekesnő egy igazán személyes hangvételű lemezzel jelentkezik idén tavasszal, amit április 9-én mutat be. Bogi elmesélte nekünk, mik inspirálták a dalait, és azt is, hogy milyen célokat tűzött ki maga elé 2020-ra.

– Nemrég értél haza Baliról, említetted, hogy amíg kint voltál, áttértél a vegán életmódra. Művészként fontosnak tartod azt, hogy beszélj a számodra fontos ügyekről – úgy mint például a környezetvédelem vagy épp a vegánság – a követőidnek?
– Abszolút! Fel kell hívnunk a figyelmet ezekre a kérdésekre, láthatunk erre több példát külföldön is: a Golden Globe-on és az Oscar-átadón vegán menüt szolgáltak fel idén. Úgy gondolom, ha lehetőségünk van arra, hogy beszéljünk ezekről a dolgokról, akkor tegyük is meg!

– De nem csak az étkezés tekintetében váltottál idén, új frizurával indítottad az évet – ami sokaknál a megújulást szimbolizálja. Min változtatsz még?
– Ez jó kérdés, elég önelemző típus vagyok, emiatt is tökéletes volt ez a kéthetes nyaralás. Volt időm arra, hogy megálljak gondolkodni egy kicsit, és rájöjjek, hogy miket tartok fontosnak. Amit nagy változásnak tartok az az, hogy egyre kevesebbet sminkelek a hétköznapokban, jól esik a bőrömnek, hogy hagyom lélegezni. Többet olvasok, ugyanis a tavalyi évben sajnos alig tudtam erre időt szánni. Illetve minden héten igyekszem egy napot szabaddá tenni. Fontos, hogy a hajtás mellett legyen lehetőség feltöltődni is. Lelkileg nagyon jól érzem magam, ez egy hihetetlenül boldog és kiegyensúlyozott időszaka az életemnek. Emellett szakmailag is sok célt tűztem ki magam elé!

– Ahogy a smink nélküli hétköznapokról meséltél, abból arra következtetek, emögött az (is) rejtőzik, hogy hatalmas lépést tettél az önelfogadás felé…
– Igen, de nem feltétlen akarom belesulykolni az emberekbe, hogy én éppen nem hordok sminket. Nő vagyok, természetesen imádom magam kifesteni, ha egy-egy különlegesebb alkalomról van szó. Egyébként igaz, amit mondasz, mert tinikoromban problémás volt az arcbőröm, ez eléggé megnehezítette az életemet, és nehezemre esett elfogadnom magam. Ha valaki hasonló problémával küzd, akkor hiába tanácsoljuk neki, hogy lépjen ki bátran az utcára makeup nélkül! De most frissebbnek is érzem magam, lehet, hogy az étrendváltásom is kihatott a bőröm állapotára.

– Mondtad, hogy idén többet szeretnél olvasni. Milyen könyv van most a listádon?
– Egy önfejlesztő könyvet olvasok, ami a családállítás témáját dolgozza fel. Arról szól, hogy az otthonról tanult mintáink hogyan hatnak a kapcsolatainkra.

– Ha már szóba hoztad az önfejlesztést, kik azok a nők, akik a legjobban inspirálnak téged?
– Első számú női példaképem az anyukám, és több külföldi énekesnőt, színésznőt követek. Imádom Dua Lipa dalszövegeit, ahogyan a nőiséget leírja a számaiban, és azt, hogy egy határozott, karizmatikus személy. De Blake Lively-t is kedvelem.

– Többször is elhangzott már az interjúidban, hogy te kifejezetten tudatos embernek tartod magad. Ez hogyan érvényesül például a készülő új albumod esetében? Milyen lemezt álmodtál meg magadnak?
– Érdekes, mert abban a kérdésben borzasztóan tudatos vagyok, hogy milyen legyen a koncerten a vizuál, hogy nézzen ki a színpadkép, milyen legyen a lemezborító. Minden előre meg van tervezve, sok kreatív ötletem van. Fontos számomra, hogy a fellépéseimen ne csak hallják a számaimat, hanem társuljon hozzájuk valamilyen esztétikum. Viszont magában a dalszerzésben nem vagyok tudatos, az ösztönből jön – és szerintem ez így jó. Talán ott vagyok a legőszintébb, teljesen cenzúrázatlan. Az az EP, amit most írunk a szerzőtársammal, Wagner Emillel, rendkívüli módon reflektál arra a lelkiállapotra, amin az elmúlt másfél évben keresztülmentem. Mindegyik szám igaz történet, és mind az enyém. Szeretném, ha az, aki meghallgatja a lemezt, úgy érezné, hogy ismer egy kicsit.

– Milyen témák jöttek elő az új dalaidban?
– A legutóbbi dalom, a „Már Értem” azért is kifejezetten személyes, mert a nagymamám elvesztését dolgoztam fel benne. Két éve történt, de hagynom kellett időt magamnak, mert akkor nem tudtam volna még megírni a szöveget, vagy elmesélni, hogy min mentem keresztül. A „Keresem a helyem” pedig olyan problémákról szól, amivel sokan küzdenek: az önértékelési gondokkal, vagy a megfelelési kényszerrel. És ott van „Az én időm”, ami viszont egy nagyon magabiztos dal – ez a három személyiség mind ott van bennem, és folyamatosan váltják egymást.

– Megkönnyíti számodra a dalszerzési folyamatot, hogy egy férfivel dolgozol, azaz megvan az ellenpólusod nőként?
– Pár évvel ezelőtt még el sem tudtam volna képzelni, hogy én valakivel együtt írjam a dalaimat, mert azt éreztem, túl bátortalan vagyok ahhoz, hogy eláruljam egy másik embernek az első gondolataimat, és ötleteimet egy számról. De Emillel annyira egy hullámhosszon vagyunk, hogy nincs félelmem, ha kimondok egy dalszöveg-ötletet. Szoktam is neki néha mondani, milyen kár, hogy nem nő, mert van, hogy bele kell helyeznie magát női élethelyzetekbe, hogy hitelesen meg tudjunk írni egy számot… (nevet) Egyébként ő fog gitározni a lemezbemutató koncerten az Akvárium Klubban!

– Bár most érthetően ez a koncert áll az első helyen, de elárulod, miket tervezel még erre az évre?
– Állandóan műsorötleteken agyalok, szeretnék csinálni valamit, ami kicsit hasonló lenne, mint a 7kornálam! volt, de mégsem ugyanaz. Sőt, podcasten is gondolkodok, és a műsorvezetést is folytatnám.

Fotók: Dancs Enikő Bianka

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: