Ti már láttátok az év madarát? Megcsodáltátok az év fáját? Egy élményekkel teli kirándulás lehetőséget nyújt a természet megismertetésére és megszerettetésére a legkisebbeknek is. Ehhez ajánlunk most néhány szuper programot és helyet.
A Föld napjának testvérünnepe a társadalom természetvédelem iránti elkötelezettségét hivatott kialakítani és szorosra fűzni. Az első megemlékezést Chernel István ornitológus szervezte meg a mezőgazdaságra nézve hasznos madarak védelme érdekében 1902-ben. A több, mint száz éves hagyomány az amerikai Bird and Arbor Day alapján született meg. Apponyi Albert vallási- és közoktatásügyi miniszternek köszönhetjük, hogy végül rendeletbe foglalták és iskolai szinten bevezették a Madarak és Fák napját. Földünk jelen helyzetét tekintve pedig égető fontosságú, hogy ennek az előremutató hagyománynak minél nagyobb teret engedjünk, és az utánunk következő generáció már sokkal tudatosabban és tiszteletteljesebben álljon a természethez, mint mi.
Hogyan szerettessük meg a természetet?
A helyzet az, hogy a gyerekek, ha nem rontjuk el őket és nem hagyjuk, hogy az online tér elvegye a figyelmüket, alapvetően szeretik a természetet. Számukra egy bogár, vagy egy éppen kisarjadó hajtás is számtalan felfedezést rejt. Ezért amikor kirándulunk, vagy időt töltünk a természetben, hagyjuk, hogy a gyermek ritmusa szerint haladjunk. Gondoskodjunk megfelelő elemózsiáról és innivalóról arra az esetre, ha nagyon megcsúsznánk, de semmiképpen ne siettessük és ne irányítsuk őket.
Madarat tolláról
Inkább próbáljuk meg minél több információval ellátni arról, ami éppen lekötötte a figyelmét. Bármilyen meghökkentő, a gyerekeket az unalom sarkallja arra, hogy kitalálják mit szeretnének csinálni, ezért nem feltétlenül kell programról-programra cipelni őket. Hagyjuk, hogy néha unatkozzanak, és akkor se legyünk mérgesek, ha összesározzák a ruhájukat. Inkább készüljünk fel ezekre az eshetőségekre is pótruhával. Egy érdekes tanösvény, vagy egy szabadban töltött piknik, esetleg folyóparti barangolás mind hozzájárul ahhoz, hogy kiszakadjon az online térből és felfedezze a való világ csodálatosságát.
Az év madara, az év fája
Az év madarát 1979, az év fáját 1996 óta minden évben megválasztják. Ez is kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy évről évre felfedezzük a környezetünkben élő madárfajokat, vagy hogy elinduljunk kirándulni és megkeressük az év fáját. 2023-ban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez beérkezett szavazatok alapján a tüneményes barkóscinege nyerte el az év madara díjat. Nevével ellentétben nem valódi cinege, hanem a timáliafélék közé sorolják a kis verébméretű, csilingelő hangú madárkát. Élőhelyét, a nádast – a beruházások és a melegedő éghajlat miatt – nagy veszély fenyegeti. Nem költöző madár, így hazánkban tópartok közelében szinte egész évben megfigyelhető. Ha szeretnénk megismerni az év madarát, akkor a Tisza-tó felé érdemes venni az irányt, és az Tisza-tavi Ökocentrum hajókázós programján részt venni, vagy sétálni a Vízi Sétányon, amely egy 1500 méter hosszú pallóút a nádasban, ahol betekintést nyerhetünk a Tisza-tó növény és állatvilágába. Mindemellett a barkóscinege a Fertő tó nádrengetegében is nagyobb számban fészkel, a környék pedig szintén kiváló lehetőséget biztosít egy családi hétvégére.
Az „év fája” szavazással több fórumon is találkozhatunk, azonban az Országos Erdészeti Egyesület már 27 éve választja meg az év fáját, 2013 óta pedig a nagyközönség számára is szavazást biztosít. Az Egyesület célja, hogy az adott őshonos növény nagyobb figyelmet kapjon, illetve többen ismerjék meg, mind az erdészek, mind az emberek körében. 2023-ban a vénic-szil, az ártéri ligeterdők egyik őshonos fafaja lett az év fája. A fafaj élettere a folyószabályozások, illetve az ártéri ligeterdők nagy részének kiirtása miatt igencsak lecsökkent. A közepes méretű fa maximum 25 méterre nő meg. A törzse erősen ágas, a kérge barnásszürke, hálózatosan berepedezett. A koronája szabálytalan, az alsó ágak lehajlanak. Hazánkban többek között a Gödöllői-dombság területén található meg, ami szintén kiváló helyszíne lehet egy családi kirándulásnak.
A Madarak és Fák napja kapcsán országszerte szuper programokra látogathatunk egész héten. Íme, néhány nagyszerű esemény, ahol együtt ünnepelhetjük a természetet!
Madarak és Fák napja tematikus hét – Pécsi Állatkert, 2023. május 9-12.
A festői Mecsek oldalában található klasszikus állatkert különböző foglalkozásokra várja a Madarak és Fák tematikus napok keretében az érdeklődőket. További információk: www. pecszoo.hu
Tisza-tavi Vízi Sétány túra – Poroszló, 2023. május 13.
A Tisza-tavi Vízi Sétány túra során a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Tisza-tavi tanösvényén testközelből ismerkedhet meg mindenki a vadregényes vízi világgal, ártéri erdő, a nádas és gyékényes állat és növényvilágával. A túra végén egy rövid online kvízzel tesztelhetjük frissen szerzett tudásunkat.
Poroszló, Fűzfa Kikötő, 8.45 óra
www.hnp.hu
Madarat tolláról, odút madaráról – Duna Ipoly Nemzeti Park, 2023. május 13.
A Nemzeti Park színes programokkal várja a Madarak és Fák napja alkalmából a látogatókat. Az egyik ilyen a Madarat tolláról program, amely Pilisszentivánra invitálja az érdeklődőket. A vezetett túrán madárszemmel járhatja végig a Jági-tanösvényt minden érdeklődő, aki nem hagyta otthon a távcsövét. A kihelyezett fészekodúkat interaktív játékokkal és természetbúvár eszközök segítségével lehet felfedezni majd. Előzetes bejelentkezés szükséges! Információ és további események: www.dunaipoly.hu
Év Fajai fesztivál – Szentendrei Skanzen, 2023. május 14.
Sok szeretettel várják a természetbarát érdeklődőket a Madarak és Fák napja alkalmából megrendezésre kerülő Év Fajai Fesztiválra a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba. A látogatók játszva és szórakozva szerezhetnek új ismereteket a madarak és a fák világáról és az év fajairól, értékeiről. Lesz madárgyűrűzési bemutató, madarak vonulásának kutatása, bogarazoo, játékos foglalkozások, és számos egyéb program kicsiknek és nagyoknak. www.skanzen.hu
Nyitókép: Henri Lehtola/GettyImages