Egy nap leforgása alatt újabb magyar tudóssal bővült a Nobel-díjasok listája: Krausz Ferenc fizikus és kutatótársai érdemelték ki a legrangosabb elismerést a fizikatudomány területén.
A fiziológia és orvostudományi Nobel-díjak hétfői kihirdetését követően kedden a fizikatudomány területén is megnevezték az elismert tudósokat. Egy nappal Karikó Katalin elismerése után pedig újabb magyar tudós részesült Nobel-díjban: Krausz Ferenc kutatótársaival osztozhat a legrangosabb tudományos kitüntetésben.
Krausz Ferenc
A Magyar Tudományos Akadémia honlapja szerint Krausz Ferenc móri születésű magyar fizikus, 1985-ben párhuzamosan szerzett villamosmérnöki oklevelet a Műegyetemen és fizikusi diplomát az ELTE TTK-n. Kutatómunkáját a BME Fizikai Intézetében kezdte Bakos József irányítása alatt a lézerfizika területén. Doktori fokozatát már a Bécsi Műszaki Egyetemen szerezte 1991-ben, ahol később docensként, majd professzorként is dolgozott. 2003-ban a németországi Garchingban található Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatójává nevezték ki, emellett 2004 óta a müncheni Lajos–Miksa Egyetem (Ludwig-Maximilians-Universität) Kísérleti Fizika Tanszékének vezetője.
Krausz Ferenc kutatása
Már az 1990-es évek elején az attoszekundumos fizika, vagyis a másodperc milliárdszor milliárdod része alatti történések vizsgálata. A térben és az időben egyre kisebb méretek vizsgálatát ultrarövid fényimpulzusok felhasználásával az akkoriban nagymértékű fejlődésen átment femtoszekundumos lézertechnológia tette lehetővé. Ennek tökéletesítésében vett részt Krausz Ferenc, aki az SZFKI lézerfizikus kutatóival a világon első attoszekundumos fényimpulzusokat állította elő a 2000-es évek elején. A professzor így először végezhetett valós idejű megfigyeléseket az elektronok mozgásáról atomi léptékben. Azóta az általa kidolgozott technikát számos atom- és molekulafizikai folyamatban használják és kísérleti munkásságának eredményeit világszerte több kutatóintézetben hasznosítják.
A legújabb kutatás
Krausz Ferenc legújabb munkájában az ultragyors méréstechnika orvosi-diagnosztikai alkalmazását vizsgálja. Csoportjával a femtoszekundumos és attoszekundumos technológiát használja vérminták elemzésére, illetve az összetételükben bekövetkező apró változások kimutatására. Krausz Ferencet az elmúlt években számos alkalommal emlegették a Nobel-díj várományosaként. A kitüntetésen gyesült államokbeli Ohio Egyetem kutatójával, Pierre Agostinivel, és a svéd Lund Egyetem kutatójával, Anne L’Hullilierrel osztozik.
Nyitókép: Karl-Josef Hildenbrand/Getty Images
Forrás: mta.hu