Marcos Alberti brazil fényképész „3 pohárral később” című projektje eredetileg egy tréfás kísérletnek indult, de olyan szórakoztató képeket készített, hogy egyszerűen nem tudott ellenállni, hogy ne bővítse újabb portrékkal a sorozatot.
A fiatalkorunkból, vagy akár a közelmúltból is feleleveníthetünk olyan pillanatokat, amikor néhány pohár bor után a dolgok kissé elhomályosultak, és minden gátlásunk megszűnt létezni. Mindannyian jól ismerjük azt az érzést, amikor az alkohol hatására felszabadultabbak leszünk. De mit szólnál ahhoz, ha valaki ezt a folyamatot fényképeken dokumentálná? Marcos Alberti brazil fotográfus pontosan ezt tette a barátaival.
Albertinek egy érdekes kísérlet jutott az eszébe, amelyből végül egy vidám fotósorozat született. A fényképész meghívta néhány ismerősét az otthonába, és az érkezésükkor készített róluk egy portréfotót. Ekkor még látszódott az arcukon a munkanap utáni fáradtság, a csúcsforgalom okozta frusztráció és az introvertáltak megilletődöttsége a kamera miatt. Ezután megörökítette, hogyan változott a hangulatuk és a viselkedésük egy, két és három pohár bor után. Annak ellenére, hogy a fotóalanyokat nagyon különböző stílus, érdeklődési kör és karrier jellemezte, reakciójuk és a viselkedésük kísértetiesen hasonló volt a fotózás során: minél több pohár ürült ki, annál boldogabban, felszabadultabban álltak Alberti kamerája elé. A végeredmény hihetetlenül elbűvölő és szórakoztató lett – de hadd beszéljenek helyettünk a képek.
Forrás: My Modern Met
Nyitókép: Marcos Alberti