Marie Kondo új online kurzusával öröm lesz a rendrakás

A rendszerezés királynője egy videósorozattal segít átlátni az otthoni káoszt.

Bár az utóbbi időben a világ számos pontjával ellentétben mi már nem kényszerültünk karanténba, mégis sokkal többet tartózkodunk otthon, mint azt a koronavírus előtt tettük. Nem csoda, hogy emiatt jóval többször akad meg a szemünk a lakás kritikus pontjain, egy-egy rendetlen sarkon vagy épp a fiókok tartalmának kuszaságán.

Ezt nagyon jól tudja Marie Kondo is, aki rendrakó műsoraival és két, ebben a témában megjelent könyvével már több ezer, ha nem százezer otthonban teremtett rendet és harmóniát. Ezúttal úgy gondolta, egy 10 részből álló videósorozatban mutatja be a legpraktikusabb fogásokat, az általa kidolgozott, úgynevezett KonMari módszer csínját-bínját.

„Az emberek mostanában jóval több időt töltenek otthon, mint azelőtt, ezért ez az időszak tökéletes arra, hogy a tanfolyam segítségével rendbe tegyék a környezetüket, és ebben meglelhessék az örömet” – nyilatkozta a programmal kapcsolatban az Apartment Therapy magazinnak Marie, aki mindig pozitívan látja a világot, és a takarítást is egyfajta örömteli tevékenységként éli meg. „Számomra a rendteremtés nem rettegett feladat, sokkal inkább boldogságot hoz. Remélem, hogy ez a varázslat elér majd az emberekhez is, és sokuknak segíthet abban, hogy egy fényes és örömteli életet kezdhessenek élni, függetlenül a körülményektől” – tette hozzá.

A videókban előreláthatóan különféle példák, anekdoták és vizuális ismertetők segítségével sajátíthatjuk el a rendszerezési technikákat, és természetesen minden epizódban egy-egy új területet vesz majd elő. A tanfolyamra már mától lehet regisztrálni, ráadásul teljesen elérhető áron: mindössze 40 dollárért, vagyis körülbelül tizenkétezer forintért válhatunk a rendrakás nagymestereivé Marie segítségével.

Forrás: apartementtherapy.com
Nyitókép: Richard Bord/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Legnépszerűbb cikkek: