Megosztó filmet forgattak Marilyn Monroe életéről

A Netflix „Blonde” című produkciójában a 007 Nincs idő meghalni színésznője, Ana de Armas kelti életre az egykori szexszimbólumot.

Jelenleg két ikonikus színésznő életrajzi filmjén is dolgoznak Hollywoodban, hiszen nemcsak Audrey Hepburn, hanem Marilyn Monroe személye is megihlette a forgatókönyvírókat. Bár a hírek szerint kezdetben Jessica Chastainre akarták rábízni az 50-es évek szexszimbólumának szerepét, végül mégis a 007 Nincs idő meghalni sztárjára, Ana de Armasra osztották azt. A Netflix „Blonde” (azaz Szőke) című produkciójában Joyce Carol Oates fikciós regényét dolgozták fel, mely visszarepít minket egészen Marilyn gyermekkoráig.

Így tehát – amennyiben a film hűen követi a fikciós mű felépítését -, láthatjuk majd, ahogyan a színésznő még kislányként nevelőotthonból nevelőotthonba vándorol és természetesen a karrierútját is végigkövethetjük. Sőt, a kötet megírja állítólagos viszonyát John F. Kennedyvel is. A „Blonde” rendezője, Andrew Dominik nyilatkozatai alapján pedig máris biztosak vagyunk abban, hogy elképesztően megosztó mozira számíthatunk.

Ana de Armas
Ana de Armas (Fotó: Gareth Cattermole/Getty Images)

„Ez egy igényes film” – jelentette ki a direktor. „Ha a közönségnek nem tetszik, az a közönség problémája. „Igen, ez egy 17 éven aluliaknak nem ajánlott film Marilyn Monroe-ról. Ez az, amire mindenki vágyott, nem igaz?” A férfi azokat a pletykákat ugyan tagadja, hogy a jelenetek közé menstruációt és orális szexet bemutató képkockák is bekerültek, azt viszont nem cáfolta, hogy a forgatókönyvbe beleírták a 21 éves Marilyn ellen elkövetett nemi erőszakot is.

„Az egyetlen dolog, ami miatt senki sem fog panaszkodni, az Ana de Armas játéka” – ígérte Andrew Dominik. A kubai származású sztár állítólag kilenc hónapot töltött azzal, hogy tökéletesítse Marilyn akcentusát. A Bond-lány mellett olyan színészek tűnnek még fel a vásznon, mint Adrien Brody (ő alakítja Arthur Millert), Bobby Cannavale vagy Julianne Nicholson és producerként még Brad Pitt is erősíti a csapatot. Ő pedig biztosan nem adná akármihez a nevét, ugye?

Forrás: New York Post/Variety
Nyitókép: Michael Ochs Archives/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: