Az Oscar-díjas sztár 2020 októberében adta ki memoárját, amelyben összegyűjtött mindent, amit 50 év alatt megtanult önmagáról és az életéről. Sőt, kitalált egy saját elméletet is a világszemléletére.
Azt hiszem, senkit nem lep meg, ha azt mondom, Matthew McConaughey nevét az olyan romantikus vígjátékokból ismertem meg, mint a Szeretném, ha szeretnél, a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt vagy az Excsajok szelleme. A szememben mindig is az aktuális Hollywoodi szépfiú volt, főleg, miután főszerepet kapott a Magic Mike-ban is, amire minden igyekezetem és a színészi játékok ellenére is nehéz lenne nem ráaggatnom az „eye candy” jelzőt. Bár nem sokkal ezután megnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat a Mielőtt meghaltam című drámában nyújtott alakításáért, bevallom, hogy Matthew McConaughey személye még így sem keltette fel az érdeklődésemet. Egészen addig, amíg szembe nem jött velem a hír arról, hogy a sztár „Zöldlámpa” címmel (Magyarul a 21. Század Kiadó gondozásában olvasható!) memoárt ad ki, egyfajta „szerelmes levelet az élethez”.
Kíváncsi lettem, mit is szeretne Matthew McConaughey elmesélni az életéről, az életről. Mint kiderült, a színész már évtizedek óta naplót vezetett és az ötödik X-et betöltve (na meg a felesége, Camila Alves bátorítására) úgy döntött, elvonul ezekkel a füzetekkel, szembenéz a leírottakkal, és könyvbe foglalja őket.
„Ez nem hagyományos memoár. Igaz, hogy mesélek történeteket az életemből, de nem vonz a nosztalgia, az érzelgősség vagy a nyugdíj, ami a legtöbb memoár előfeltétele. Ugyanakkor ez nem is önsegítő könyv. Noha kedvelem a prédikátorokat, nem akarok arról prédikálni, hogy mit csináljanak mások. Ez egy szemléletkönyv. Meg fogok osztani történeteket, tanulságokat és filozófiákat, amiket objektívan meg lehet érteni, és aki úgy gondolja, szubjektíven magáévá is teheti őket oly módon, hogy valaki vagy a saját valóságát változtatja meg, vagy azt, ahogyan azt a valóságot szemléli. Ez egy játékkönyv, amely az életemben történt eseményeken alapul.” – Matthew McConaughey
Zöldlámpákkal előre!
A sztár már az elején leszögezi, ő maga sem tökéletes és hajlamos arra, hogy szarba lépjen – sőt, ennek tökéletesen tudatában is van. „Csakhogy megtanultam levakarni a cipőmről, és menni tovább” – jelenti ki. Matthew ezért annak szentelte a művét, hogy megmutassa, hogyan lehet relatívan hozzáállni az elkerülhetetlenhez. Ehhez pedig megalkotta a zöldlámpák elméletét. Matthew hisz abban, hogy ezek a fények nemcsak az utakon, hanem az életünkben is irányítanak minket, és azt üzenik, haladjunk tovább, előre. „Ez a könyv arról szól, hogyan kapjunk el minél több igent a nemek világában és hogyan ismerjük fel, amikor egy nem igent is jelenthet. Ez a könyv a zöldlámpákról szól és annak tudatosításáról, hogy a sárga és a piros is előbb-utóbb zöld lesz.”
Egyszer volt, hol nem volt…
Matthew bizonyításképpen visszarepült képzeletben egészen a gyerekkoráig és beavatta az olvasóit abba, milyen értékek (és zöldlámpák) mentén nőtt fel. „Szerető családból jövök” – vallja.
„Talán nem mindig kedveltük egymást, de mindig szerettük. Ölelkeztünk, puszilkodtunk, birkóztunk, verekedtünk. Nem tartottunk haragot.”
A színész azt sem titkolja, nem éppen átlagos szülők nevelték fel: anyja (Kay) és apja (Jim) háromszor házasodtak össze az együtt töltött éveik során, közben kétszer el is váltak. És bár ezzel valószínűleg óriási vitákat indít el, azt sem tagadja, az otthonukban sajátos elvek uralkodtak a gyerekeket (Matthewnak két bátyja van) illetően: a testi fenyítés például gyakori volt náluk, úszni pedig úgy tanult meg, hogy az anyja beledobta egy folyóba és választhatott, elsodorja-e a víz, vagy kievickél a partig. Mindennek ellenére a színész elképesztő hálával beszél a leckékről, amiket a szüleitől kapott: azt, hogy ne hazudjon, és soha ne mondja azt valamire, hogy nem megy. Sőt, az apjára mindig is igazi hősként tekintett. Az édesanyja a koronavírus-járvány óta velük él. „Fegyelem és erős szeretet segítségével megtanultam a tiszteletet, felelősséget, kreativitást, bátorságot, kitartást, igazságosságot, szolgálatot, jókedvet és kalandszellemet olyan módokon, amiket néhányan talán túl durvának találnak, de én szeretetre emlékszem, és egyetlen verést sem adnék vissza, amivel a szüleim az értékek értékére tanítottak. Köszönöm nekik.”
Alright, alright, alright!
A gyermekkora tehát mindennek nevezhető, csak hétköznapinak nem: és talán éppen ezzel pecsételte meg a sorsát. A sztár a memoárjában a középiskolás évein át, az egyéves ausztráliai csereprogramján keresztül a főiskoláig kalauzol minket (Tudtad, hogy eredetileg jogot tanult?), egészen addig, amíg el nem döntötte, az ő útja inkább a filmek világa felé vezet. Matthew lett az a színész, akinek élete első igazi szerepe tulajdonképpen három jelenetből állt volna a Tökéletlen idők című filmben, végül mégis három hétig dolgozhatott rajta, és kimondhatta azt a három szót, ami azóta a szállóigéjévé vált: „alright, alright, alright.” A forgatás azért is maradt örökre emlékezetes számára, mert az első napok egyikén tudta meg, hogy elveszítette édesapját, és ezáltal rájött, ideje férfivá válnia. „j. k. livin, azaz just keep livin, „csak élj tovább” – mondogatja azóta is azt a rövid mondatot, ami akkoriban vált a mottójává.
Hugh Grant után szabadon…
Az 1996-ban bemutatott Ha ölni kell című film után mindenki megismerte a nevét, ám a könyv nem ér véget a népszerűvé válásával, az igazi kalandja még ezután kezdődött: zavarta, hogy idegenek fogdosták és úgy beszéltek hozzá, mintha pontosan ismernék. A végtelen lehetőségek ellenére azt érezte, kicsúszott a lába alól a talaj az anyja pedig kiadta a titkait a médiának. De akármi is történt vele, sosem tartotta magát áldozatnak. „Tömérdek bizonyítékom van arra, hogy a világ mindenáron boldoggá akar tenni.” Szinte lehetetlen vállalkozás lenne felsorolnom, milyen utazásokat élt át Matthew az évek során, hogy megtalálja, ki is ő valójában és mit akar, de igazából meg sem szeretném próbálni teljesíteni a feladatot: ezeket ugyanis csak ő tudja igazán elmesélni és átadni. A kalandjai mellett azt is kifejti, pontosan tudja, hogy évekig csak a romantikus vígjátékoknak köszönhetően ért el sikert. „Átvettem a stafétabotot Hugh Granttől, és futásnak eredtem vele” – ismerte be. „A bulvárlapokban, a szakmában és a közvélemény szemében én lettem a félmeztelen, tengerparti romkom pasi.”
És boldogan éltek…
Külön érdekesség, hogy míg magáról kendőzetlen őszinteséggel beszél (például lazán elárulja, hogy egyszer meztelenül bevitték a rendőrségre rendzavarásért és marihuána birtoklásért) addig a szakmabeliek, vagy a volt barátnői titkait egyáltalán nem fedi fel. A színésztársait szinte csak megemlíti (de van, hogy ezt sem teszi meg), és mindössze egyetlen nőről beszél komolyan, a feleségéről, Camila Alvesről, akit 2005 júliusában ismert meg. „Akármerre tartott, dacolt a gravitációval, és én ott akartam lenni, ahová tart” – festi le az első találkozásukat, amikor élete legjobb margaritáját keverte meg későbbi párjának. Egy biztos: Matthew-ra azért bőven ragadt a romantikus történetmesélésből a karrierje során, hiszen kettőjük kapcsolatát olyan álomszerűen írja le a könyvében, hogy nő ember legyen a talpán, aki nem irigyli meg azt tőlük.
„Szerelmes lettem.
– Mit csinálhatok, amivel elveszíthetlek? – kérdeztem. (…)
– Ó, az könnyű – fordult felém. (…) Ha megváltozol – mondta.”
A happy end pedig tényleg csupa zöldlámpát hozott Matthew számára: valóra váltotta élete legnagyobb álmát, méghozzá azt, hogy apa lett (ráadásul háromszorosan). És csak úgy mellékesen, megnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat a Mielőtt meghaltam című filmben nyújtott alakításáért – amiért 61 kilóra lefogyott.
Csak élj tovább!
Ezért 50 évesen úgy döntött, ideje megírnia a saját forgatókönyvét, hogy leltárt készítsen magáról. Egy memoárt, ami biztosan minden olvasót elgondolkodtat: még akkor is, ha valaki nem ért egyet minden döntésével vagy elvével. Nem váltja meg a világot és nem mond ki semmit, amit korábban ne hallhattunk volna: néha talán még klisének is tűnhet egy-egy rövid, cetlikre szerkesztett jótanácsa. („Amikor MEGTEHETED, kérdezd meg magadtól, hogy AKAROD-E, mielőtt megteszed.”) De hiába minden Coelhóhoz hasonlítható sor, a zöldlámpák elmélete kérlelhetetlenül belemászik az ember fejébe – talán azért, mert éppen az egyszerűsége miatt eddig elkerülte a figyelmünket. „Minden, amit az életben csinálunk, egy terv része. A terv néha úgy alakul, ahogy kell, néha pedig nem. Ez is a terv része. Ha erre rájövünk, az maga egy zöldlámpa. Azokat a problémákat, amelyekkel ma szembenézünk, az élet visszapillantó tükrében előbb-utóbb áldásnak látjuk. A tegnapi piros lámpa idővel zöldlámpához visz. (…) Attól függ, hogyan nézzük az előttünk álló kihívást és hogyan boldogulunk vele. Kitartunk, megfordulunk vagy feladjuk. Tőlünk függ, minden alkalommal a mi döntésünk.”
Te is kaptál piros jelzést az élettől? just keep livin!
ZÖLDLÁMPA.
Nyitókép: woohoo.
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:
- A nők anyák lesznek vagy szabadok. De melyik élet teszi őket boldoggá? Könyvajánló – Sophie Mackintosh: Kék sorsjegy
- A sorozat, aminek a forgatókönyvét az élet írta: A Jóbarátok-generáció – Mi zajlott a színfalak mögött? – Könyvajánló
- A szerelmi történet, aminek nem jár le a szavatossága: Normális emberek – Könyvajánló
