Hány másodpercig bírnád a tempót ezen a futópadon?

Egy hatalmas futópad, 21 km/h sebesség és bátor jelentkezők, akik gyorsan a gumifalban kötöttek ki – röviden így foglalhatjuk össze azt a kísérletet, amelynek célja, hogy az emberek jobban értékeljék az olimpikonok teljesítményét.

A maratonfutás világcsúcsát a kenyai Eliud Kipchoge tartja, aki a 2018-as berlini versenyen 2 óra 1 perc és 39 másodperc alatt teljesítette a 42,2 kilométeres távot. Habár eredménye így is emberfelettinek hangzik, igazán csak akkor értjük meg, milyen hihetetlen sebességgel haladt folyamatosan, egészen pontosan 2 órán keresztül, ha személyesen is belekóstolunk ebbe a kihívásba. Pontosan ezért fejlesztették ki azt a hatalmas futópadot, amely a 2018-as Chicago Marathon expóján debütált. Itt a lelkes résztvevők elsőként kaptak lehetőséget arra, hogy belebújhassanak Kipchoge bőrébe. Igaz, ez az élmény a legtöbb esetben egy percig sem tartott, hiszen a bátor jelentkezők nem sokáig tudták tartani a világrekorder tempóját és gyorsan elérték a futópad végét. 

„Lépést tudsz tartani Eliud Kipchoge hosszútávfutóval?”

Ez a kérdést várta a látogatókat a futópadnál, ahol mindenki kíváncsian figyelte az önként jelentkezőket. A futók szeme előtt egyetlen cél lebegett: 200 méteren keresztül azon a hatalmas szalagon maradni, amely elképesztő sebességgel haladt alattuk. Az előttem levő két fickó elesett, és aggódtam, hogy velem is ez fog történni” – mondta Mike Graves a Runner’s World videójában. Majd hozzátette, el sem tudja képzelni, hogy lehet ilyen tempóban túlélni két órát. Hozzá hasonlóan a legtöbb ember nem tudta sokáig tartani magát. Ők vagy leugrottak a futópadról, vagy a párnázott medencébe estek. Egy másik vállalkozó kedvű látogató a sprintfutáshoz hasonlította Kipchoge tempóját, de megjegyezte, elég nehéz úgy kitartani, hogy – a rövidtávfutással  ellentétben – nem látod a szakasz végét. 

Amíg néhányan 10 másodpercig sem állták ki a próbát, természetesen olyanok is akadtak, akik sikeresen teljesítették a 200 méteres futást. Például Noelle Montcalm, akitől nem idegen a 40 másodperc alatti időeredmény a 200 méteres távon. Montcalm ugyanis Kanadát képviselte a 2016-os riói olimpiai játékokon 400 méteres gátfutásban és 4×400 méteres váltóban. Azonban még őt is meglepte Kipchoge eredménye. „Hihetetlen, hogy 2 órán keresztül ilyen gyorsan lehet futni. Ez egyszerűen hihetetlen.”

A futópadot – ami a The Tumbleator nevet viseli – egyébként a Canning Conveyor tervezte. A brit vállal célja az volt, hogy szemléltessék az élsportolók teljesítményét, ezáltal többen megbecsüljék az erőfeszítéseiket. A másik, hogy a különleges élményen keresztül minél több embert mozgásra ösztönözzenek. A futópad azóta világszerte, több nagyváros maratonján is feltűnt, és a jövőben is találkozhatunk vele a sporteseményeken.

Forrás: Runner’s World
Nyitókép: Magda Ehlers/Pexels

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: