„Még mindig szeretem az exemet… csakhogy ő időközben feleségül vette a barátnőmet”

Minden egyes nap arra ébredek, hogy mekkora marha vagyok. Ugyanis éppen én mutattam be a szerelmemnek a nőt, akit végül elvett.

Amikor az első szerelmemre, Mátéra gondolok, eszembe jut az az idilli pillanat, amikor megismertem. Valami ünnep lehetett, talán közeledett a húsvét. A húszas éveink elején jártunk, minden gondunk az iskola volt, sokáig éjszakába nyúlóan nevettünk a barátainkkal, és azt hittük ez az egész örökké tart. De eszembe jut még valami, a csillogó szeme, a félszeg mosolya és a mindig borzos haja, ami soha nem állt kétszer ugyanúgy. Majd felnőttünk, megkaptuk az első munkánkat, amitől felnőttnek éreztük magunkat: reggelente együtt keltünk, majd napközben sem szakadtunk el egy percre sem egymástól. Sms-ben filozofáltunk vagy éppen megbeszéltük a szokásos, mi legyen ma vacsira kérdést. Esténként egy pohár borral a kezünkben beszélgettünk vagy filmeztünk. Minden csodálatos volt, nem akartunk ennél többet.

Évek teltek el azóta, hogy utoljára beszéltem Mátéval. Persze folyamatosan figyeltem őt a közösségi médián keresztül. Végigkövettem, ahogy lassan, de biztosan teljesítette az élete legnagyobb mérföldköveit: eljegyzés, esküvő, babavárás, és mindeközben rám telepedett valami elmondhatatlan veszteségérzés. Minden egyes boldog pillanata olyan volt számomra, mintha kaptam volna egy oltári nagy gyomrost… Az életet, amit én kettőnknek képzeltem el, ő végül mással teljesítette be. De nem is ez a legrosszabb az egészben, hanem az, hogy éppen én voltam az, aki bemutattam Máténak a nőt, aki végül a helyembe lépett.

Amíg együtt voltunk többször is szakítottunk. Először az első év után. Máté másik városba költözött a munkája miatt, ezért lazítani akart a kapcsolatunkon, de aztán visszatalált hozzám. Egy évre rá én nagyobb elköteleződést vártam tőle, mire ő elbizonytalanodott és újra szakítottunk. Ez így ment, gyakorlatilag évről évre, mindig, amikor visszatért az életembe, hogy nem sokkal később újra eltűnjön, megsemmisültem. Ostobának éreztem magam, majd újra és újra feltettem a kérdést: elég leszek én valaha ennek a férfinak?

Három éve voltunk együtt, amikor nyáron Máté ismét elhagyott. Én pedig az estébe nyúló projektek közben összegabalyodtam az egyik kollégámmal. A szex fantasztikus volt, azt éreztem, végre van valaki, akit valóban boldoggá tudok tenni, aki figyel rám, és aki úgy érzi különleges vagyok. Pár héttel később persze Mátét újra visszajött, könnyes szemmel tett ígéretet, hogy ezúttal minden másképp lesz, akar engem és bízzak benne. Megnéztünk egy filmet azon a délutánon. Az Egy nap-ban mindkettőnket meghatott Anne Hathaway és Jim Sturgess éveken átívelő szerelme. És bár kísértetiesen hasonló utat jártunk be, mint Dexter és Emma, én akkor képtelen voltam igent mondani Máténak. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy újra átéljem a csalódást, nem akartam még egyszer elhagyatottnak érezni magam, és úgy gondoltam, nekem is kijár a boldogság. A Mátéval való újratalálkozásom előtt két hónappal ismertem meg Gabit. Egy céges rendezvényen egymás mellé sodort minket a sors, ő is egyedülálló volt, én is, megosztottuk egymással a tapasztalatainkat, a praktikáinkat, és gyorsan összemelegedtünk. A következő hetekben szinte elválaszthatatlanok lettünk.

Mátéval az ominózus filmnézős délután másnapjára megszerveztem egy találkozót. Elhatároztam, hogy elmondom neki, mire jutottam. A söröző terasza tele volt emberekkel, mindenki zsizsegett körülöttünk. A tenyeremet dörzsölgettem, ami nyirkos volt az izzadtságtól, majd egy szuszra kimondtam: szerintem jót tenne, ha egy ideig mással randiznál. Igazából van is egy kedves lány, szívesen összehozlak vele.” Megadtam Gabi számát. Két héttel később mindketten felhívtak, izgatott hangjuk a vonal túlsó végéről is letaglózott, a mellkasom összeszorult, és abban a pillanatban éreztem, hibát követtem el. Nem akartam elveszíteni Mátét, épp csak arra gondoltam, hogy ez a húzásom talán ráébreszti arra, rám van szüksége. Éjjelente csábos üzeneteket fogalmaztam meg, hogy megbizonyosodjak róla, Máté valóban Gabit választotta, vagy csak arra vár, hogy közbelépjek. De végül egyik üzenetet sem küldtem el, nem tudtam megtenni újdonsült barátnőmmel, és Máté boldogságát sem szerettem volna tönkretenni.

Hónapokon keresztül vártam, hátha szakítanak, hátha meggondolják magukat, hogy aztán Máté, mint korábban mindig bumerángként térhessen vissza hozzám. De nem történt semmi. Egy évvel később Gabi, akinek a testvérével még mindig jóban voltam megadta nekem  a kegyelemdöfést. „Miért barátkozol még mindig a nővéremmel? Nem tudnád békén hagyni a családomat? Nem is értettem a kérdést, azt gondoltam, jóban vagyunk, így fel sem tudtam fogni, hogy miért kellene megszakítanunk a kapcsolatot. „Sosem voltunk olyan szoros kapcsolatban, nem értem minek ragaszkodsz hozzám ennyire… – ellöktek maguktól, és többé soha nem találkoztunk. 

Csak a social media és a közvetlen barátok elmeséléséből tudom, hogy mi történt velük. Így értesültem az eljegyzésről, az esküvőről és végül a kisbabáról is. Mindegyik hír mázsás súlyként nehezedett rám. A gyomromban éreztem az ürességet, rettenetesen bántott, hogy ennyire könnyelműen bántam a saját boldogságommal, hogy a férfit, akit a mai napig szeretek csak egyszerűen belöktem egy másik nő karjaiba. Persze, lehet, hogy folytatódott volna ez az élhetetlen se veled, se nélküled kapcsolat közöttünk, de az is lehet, hogy ma én mosolyognék vele a képeken a közös kisbabánkkal a kezemben. A mai napig nem vagyok biztos abban, hogy jól döntöttem.

A neveket a történetben megváltoztattuk.

Forrás: elle.com
Nyitókép: Maskot/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk ezeket is ajánljuk:

Legnépszerűbb cikkek: